
Amikor legutóbb adtunk hírt a június 6-8. között tartandó Rock Hard Festival 2025-ről, már annyira előrehaladott állapotban volt a program, hogy csak két fellépő hiányzott. A közelmúltban ezek is bejelentésre kerültek.

Amikor legutóbb adtunk hírt a június 6-8. között tartandó Rock Hard Festival 2025-ről, már annyira előrehaladott állapotban volt a program, hogy csak két fellépő hiányzott. A közelmúltban ezek is bejelentésre kerültek.
Végre-valahára új számokon dolgozik a svéd death metal legenda, a Dismember. A 2011-es feloszlást követően 2019-ben újjáalakult, újra az első négy lemez tagságával nyomuló kvintett persze nem szeretné elkapkodni az új dalokat, így még lehet várni kell kicsit, de a tény, hogy valami lesz a jövőben és ez már jó hír.
Miután a Nuclear Blasthez szerződött, beindult az élet a Dismember körül. Az újra az 1991-es felállásbna nyomuló legendák egyrészt az összes eddigi anyagukat elérhetővé tették a streaming felületen (fizikai kiadások is tervben vannak), másrészt 2008 után először jön majd a friss anyag is.
Friss lemez egyelőre még nem, viszont újrakiadások jönnek majd a Dismembertől. A 2019-ben újjáalakult legendás death metal csapat mindezt a Nuclear Blasttel közösen követi majd el, a jövőben érkező jósághegyek első fecskéje a Like An Ever Flowing Stream, ami végre hivatalosan is elérhető lett az online zenemegosztókon.
Gőzerővel dolgozik a Dismember azon, hogy a streaming szolgáltatóknál is elérhető legyen a diszkográfiájuk. A két éve komoly terveket dédelgetett, viszont a járvány miatt egy koncertig jutott 1991-es felállás a CD és vinyl újrakiadásokat is szem előtt tartja, sőt, talán még új dalok is jöhetnek tőlük - igaz, ez utóbbiról még csak felületes ötletelgetések voltak.
Egy koncert erejéig biztosan visszatér a svéd death metal alapcsapat, a Dismember. Ráadásul nem is akármilyen formátumban lehet majd megnézni a 2011 óta inaktív hordát a Scandinavia Deathfesten, hanem az eredeti, azaz az 1990-1997 között lévő felállásban. Erről a Facebookon számolt be a kvintett tagsága, aki arra járna, mindenképp nézze meg őket!
Na, ez így ezekkel a szavakkal még nem lett kimondva, viszont a legendás zenekar, ami sosem zárkózott el a folytatástól, beindított egy weblapot, melyen az 1992-es Pieces című EP-jüknek a negatívja látható. Oké, ez még nem sok, de ugye miért csinálna ilyet egy inaktív banda? Ráadásul, hogy kicsit növeljék a hypeot, a HTML kódban keresőszóként mindegyik tag meg lett adva.

Negyed évszázada volt a Dismember, Napalm Death, Obituary koncert a Pecsa szabadtéri színpadán. Cikkünk harmadik, egyben utolsó részéhez érkeztünk. Az első illetve a második részben, zenészek és rajongók emlékeztek meg 1992. június 29-ről. Nem volt egyszerű, de mindenkinek hálával tartozom, aki segített ennek a kis megemlékezésnek a létrejöttében! Most pedig következzen Somogyi "Manitou" Péter, a koncert főszervezője. Ne feledjétek; #avilaglegjobbzenekaraanapalmdeath!

1992. június 29-én is, ahogy akkoriban körülbelül minden nap, még a csattogós lepkémmel koptattam hol a budapesti, hol a szabadszállási aszfaltfelületet. Így tehát életkoromat tekintve, sajnos nem lehettem ott ezen a jeles eseményen.De hogy miről is van szó? A mai napon van a 25 éves évfordulója a legendás Dismember / Obituary/ Napalm Death hármas, szó szerint csonttörő bulijának.

1992. június 29-én is, ahogy akkoriban körülbelül minden nap, még a csattogós lepkémmel koptattam hol a budapesti, hol a szabadszállási aszfaltfelületet. Így életkoromat tekintve, sajnos nem lehettem ott ezen a jeles eseményen. De hogy miről is van szó? A mai napon van a 25 éves évfordulója a legendás Dismember / Obituary/ Napalm Death hármas, szó szerint csonttörő bulijának.