
Idén tizenhetedik alkalommal rendezték meg a fesztivált és a műsorfüzet első oldalán olvasva a Kovács Tóni köszöntőjét és a négy nap élményei néhány gondolat megosztására késztetett. A köszöntő első része arról szól, hogy a korábbi évek „útkeresései” után rá kell jönniük a szervezőknek, hogy a FEZEN igenis egy ízig-vérig rock/metal fesztivál. Talán a 17 év kicsit soknak tűnik, de figyelembe véve, hogy honnan indultak, ez az evolúciós folyamat teljesen érthető és szépen nyomon is követhető. Nem volt elvárható, hogy a kezdeti komolyzenei koncertek után pár évvel már a Fear Factory dübörögjön.








Az idei FEZEN eddig bejelentett két húzóneve, a Deep Purple és az Arch Enemy elsősorban a karcosabb hangzások barátainak kedvezett. A mostani két előadó, a FEZEN hagyományainak megfelelően tovább színesíti a zenei palettát.

Ma dél körül dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere és Kovács Antal a FEZEN Fesztivál főszervezője, sajtótájékoztató keretében bejelentik, azt az együttest amely 