Megvadult (örök) ifjak: FEZEN Fesztivál, 3. nap, 2014.08.02.

2014. augusztus 17. - magnetic star

Skid Row Fezen.jpg

Hát, ennek is eljött végre az ideje! A Skid Row klasszikus albumai olyannyira meghatározó szerepet játszottak az életemben és a zenei ízlésem alakulásában, hogy első magyarországi fellépésüket (s egyben az első alkalmat, hogy egyáltalán láthatom őket) semmiért ki nem hagytam volna. Holott mióta a rocktörténelem egyik legkarizmatikusabb frontembere, Sebastian Bach elhagyta a csapatot, nyilván más szemmel néztem rájuk. A Johnny Solingerrel készült nagylemezek idején az első gondolataim rendszerint a névváltás körül forogtak és a jelenkori EP-ikkel is úgy voltam, hogy persze-persze, előbb vagy utóbb csak elkezdik már keresni egykori önmagukat, még ha a mostani énekessel már sosem lesz ez ugyanolyan, mint annak idején. Bocs, amiért túlságosan az elvakult ősrajongó szól belőlem rögtön a beszámoló elején, de hát kivételesen nagy kedvencről beszélek. Hogy aztán a koncert hatására megenyhültem-e valamelyest a banda irányában? Rövidesen kiderül...

Tovább

Ozzy gitárosa és a Hét tenger kalózai a FEZEN-en

Gus G 2.jpg

Szerettél volna valaha halálfejes lobogójú hajón, kivont karddal indulni rohamra? Pózoltál már seprűvel a kézben a tükör előtt miközben valamelyik gitárhős slágere üvöltött a magnódból? Ha bármelyikre is igen a válasz, akkor az idei FEZEN Fesztiválon a helyed. Az ALESTORM a hamisítatlan kalózpartik hangulatát hozza Székesfehérvárra, GUS G. pedig az egyik legjobb ma is aktív gitárvirtuóz.

Tovább

A EUROPE-ot is Székesfehérvárra hozza a FEZEN

Europe_preferred-shot_web.png

Uriah Heep, Dream Theater, Deep Purple – igazán impozáns névsor, világsztárok, akik az elmúlt pár évben mind jártak Székesfehérváron. Egy százezres város életében nagy dolog ez, minthogy egy ízig-vérig fehérvári fesztivál történetében is fontos mérföldkövek. Most újabbal gyarapítjuk. 2014-ben a EUROPE is koncertet ad Székesfehérváron, a FEZEN fesztiválon.

Tovább

FEZENRE VELED – a NO WAVE és a FEZEN közös válogatója

Fezenre Veled.png

„Van egy zenekarod, és úgy érzed, eljött az idő, hogy egy nagy fesztiválon is bemutatkozzatok?” – ezt a kérdést tették fel tavaly a FEZEN szervezői  és nagyon sokan válaszoltaak igennel, kevesebb mint egy hét alatt, több mint száz jelentkezés érkezett a FEZENRE VELED válogatóra. A fesztiválra végül egy klubos élő forduló után hét zenekar jutott el, a legtöbb szavazatot elért The Talking Horse egyenesen a nagyszínpadon, a Moonspell és a Tankcsapda között léphetett fel. 2013 után idén is felteszik a kérdést: van egy zenekarod, és úgy érzed, eljött az idő, hogy egy nagy fesztiválon is bemutatkozzatok? Akkor FEZENRE VELED – A NO WAVE és a FEZEN közös válogatójával bekerülhetsz a 2014-es FEZEN Fesztivál fellépői közé.

Tovább

Skid Row a FEZEN-en

Skid Row 2013.jpg

A FEZEN Fesztivál szervezői korábban már bejelentették az Exodus az Ossian és Tarja fellépését az idei fesztiválra. Tegnap a feszt szombati napjára történt egy bejelentés. Eszerint a manapság elég remek formában lévő Skid Row is vendége lesz az idei FEZEN-nek, sőt nagy valószínűséggel hamarosan az Ignite fellépését is bejelenthetik. További információk ITT

ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum