
Szinte már fesztiválos felhozatallal érkezett hozzánk kedden az Arch Enemy, én pedig vagyok olyan szerencsés, hogy négy kedvencet láthattam egy este alatt. Az Eluveitie és az Amorphis önmagában is szépen megtöltötte már a Red Stage sátrát pár éve, úgy meg, hogy az egyik legígéretesebb tengerentúli death metal banda melegített be nekik, igazán kihagyhatatlanná tette az estét.

Heti dalmegosztásunkban harmóniák és csúnya riffek, mosh szörnyeteg, fülbe mászó refrének és grunge revival. /Fotó: Gatecreeper/
Egy hónap és itt van a Gatecreeper új nagylemeze, a Dark Superstition. A nevezett anyagról az urak most egy igencsak finom, szaftos számot osztottak meg a nagyközönséggel, ez pedig a Masterpiece of Chaos. A horrorhangulatot idéző, de nyilván a death vonalon maradó szerzemény az alábbi, a csalódás kizárt!
Heti dalmegosztásunkban hazai jóság, legendás rocksztárok és három akkora pofon, hogy a fal adja a másikat. /Fotó: Terminal Nation/
Deserted címmel még 2019-ben jelentkezett utoljára nagylemezzel a death metalos Gatercreeper. Most egy Twitter bejegyzésből kiderül, hogy a csapat a salemi God City Studiosban Kurt Ballou irányítása mellett új albumot rögzít. Várjuk!
Tegnap bejelentette és ki is adta az új anyagát a Gatecreeper. Az An Unexpected Reality címre keresztelt csomag első felében a grindosabb, a másodikban a doomosabb nótáikat halmozták fel, így mindenkinek jut valami ínyére való.
Eheti dalmegosztásunkbban, súlyozós philadelphiaiak, elszállós franciák, ohioi black n' rollerek, arizonai death metalosok, és svéd rap metal ikonok.
Egy új előzetessel, természetesen dallal és egy hozzá tartozó videóval ajándékozta meg a rajongóit a Gatecreeper. Az
Heti dalmegosztásunkban 13 éve várt Istenek, egy gitároslegenda szólóban, jófajta death metal és black n' roll, valamint brooklyni legendák.
Röviden, tömören számolt be a Gatecreeper a jó hírről: bizony, készül a második nagylemez, bizony, jó eséllyel még idén hallható lesz a 2016-os Sonoran Depravation nagylemez és az Iron Reagennel közös split EP kistestvére. Jó eséllyel itt sem fognak spórolni a súllyal az arcok, de egyelőre még nem lehet tudni erről semmi konkrétat.
Egy közös kislemezzel támad a crossover hardcoreos Iron Reagan, valamint a death metalos Gatecreeper. A nyolcszámos közös anyagra előbbi öt, utóbbi három dallal készül, melyek közül egyet-egyet már meg is hallgathattok. Az anyag
Az arizonai death metal reneszánsz csúnyán horzsol. A Gatecreeper ugyanis mester szinten, erős egyedi jelleggel adja vissza azt, amit ez a műfaj ráhagyott. Tavaly megjelent Sonoran Depravation című lemezük pedig kétségtelenül az év egyik legjobb lemeze is lett a mezőnyben. Minek erejét aztán élőben is prezentálták. Többek között Budapesten is a közelmúltban. Koncertjüket mi is körbe rajongtuk. Aztán jöttek a hírek a Spirit Adrift doom projektről, amiben két Gatecreeper tag is nyomja. Pillanatok alatt kint volt velük egy remek lemez. Most pedig megint itt van két Gatecreeper nóta. Még több Bolt Thrower hódolattal. Szóval vigyázat! Lassú, morózus halál és durván súlyos vastag cuccosok érkeznek. A teljes Sweltering Madness kislemez itt lejjebb...