Most ünnepelte hatodik születésnapját a Ghost negyedik stúdióalbuma, a Prequelle. Összeszedtünk tíz érdekességet, amit lehet, hogy eddig nem is tudtál a lemezről. Hallgatás mellé kitűnő olvasmány!
Most ünnepelte hatodik születésnapját a Ghost negyedik stúdióalbuma, a Prequelle. Összeszedtünk tíz érdekességet, amit lehet, hogy eddig nem is tudtál a lemezről. Hallgatás mellé kitűnő olvasmány!
Június két napján érkezik a Pannónia Entertainment soron következő koncertes filmeseménye, amely országszerte a kiválasztott mozikban lesz látható.
Egyre több jel mutat arra, hogy a Ghost hamarosan megjelenő koncertfilmjével, a Rite Here Rite Now-al egy időben egy új dalt is kapunk a zenekartól. A Future Is A Foreign Land néven ismert dalra egy rajongó talált rá egy amerikai adatbázisban, ahol beregisztrálják a dalok szerzőit. Na, de honnan ismerte fel, hogy ez egy Ghost dal? Szerzőként Ghost Writer neve található, alias Tobias Forge, illetve még két férfi, Salem Al Fakir és Vincent Pontare, akik már korábban is együttműködtek a zenekarral.
Nyilvánosságra hozták a Ghost film vetítési helyszíneit és bizony magyar vetítési pont is akad benne bőven. A konkrét listára ITT tudtok rákeresni. Másik fontos infó, hogy ezzel egyidőben megérkezett két újabb előzetes is a Rite Here Rite Now című alkotáshoz, ehhez pedig egy trailer és a koncert-filmzenealbumról kiemelt Absolution élő felvétele, amik alábbiakban nézhetők meg.
Kiderültek a korábban már rejtélyesen megpromózott Ghost film vetítési dátumai. A Rite Here, Rite Now című alkotás június 20-án és 22-én kerül majd a vászonra, a jegyértékesítés május 9-én indul. Vélhetően a vetítési helyszínek is ekkor derülnek majd ki, a részletek később ITT lesznek elérhetők.
Egy rövid előzetest villantott a Ghost, ami egy hamarosan bemutatásra kerülő film első részletének is tekinthető. A zenekar a tavaly Los Angelesben rögzített koncertjének anyagát fogja felhasználni valami másba bele ágyazva, de hogy pontosan mi is lesz ez, majd idővel kiderül!
Tobias Forge, a Ghost atyja elárulta egy interjú során, hogy a negyedik Pápát, október negyedikén lehetett utoljára látni. Arról is mesélt, hogy nála minden lemez egy külön éra, mintha lenne több éttermed, olasz, görög, ázsiai. Mindegyik más, de a titkos szósz, a fűszer ott van mindegyik mögött, amitől felismerhető lesz. Nagy valószínűséggel 2024-ben érkezik az újabb karakter a zenekar élére, illetve, ha minden igaz, egy filmet is kapni fognak a rajongók. Ezekre mikor kerül sor? Ez egy igazán nagy kérdés, amit még mi sem tudunk!
Nem sokat cicózott a Ghost, mindenféle reklámkampány és marketing nélkül bedobott a közösbe egy válogatáslemezt. A címe 13 Commandments. A zenekar igazi slágerei mellett a lemez érdekessége, hogy megtalálható rajta a Zenith című dal is, amely annak idején csak a Meliora bónuszolt változatán volt elérhető. Most viszont itt van alább közkincsnek.
Nem ritka eset, hogy egy zenekar külön megnevezést alkalmaz a rajongóira. Így nem szimplán "rajongók", vagy "fanok" a követőik, hanem valami extra titulus tulajdonosaik ők, ami valljuk be: erősíti a kötődést az előadó és a nagyközönség között. Ezek közül mutatok be pár példát.
Ahogy az már megszokható Tobias Forge-tól, amikor véget ér egy fejezet a Ghost életében az aktuális maszkos Pápa vagy éppen Kardinális eltűnik, és csak az emléke marad. Papa Emeritus IV az október 5-ei koncertjén mesélt a dalok közt arról, hogy ez a finálé! Na, DE! Kérem szépen, gondolkodjunk! Minden alkalommal, amikor eltűnt egy szereplő és a ghoul-ok is köddé váltak, előkerült idővel egy új album. Lehet, hogy 2024-ben új Ghost album fog napvilágot látni? De hát az Impera még csak egy éves.
Tobias Forge, a Ghost mindenható ura, elárulta egy Metal hóHammer interjúban, hogy készítenek egy filmet, ami tartalmaz majd több koncertrészletet is. Ha esetleg Los Angelesben láttad a zenekart, akkor az is lehet, hogy szerepelni fogsz a filmben. Tobias elmondása szerint, ez a koncertfilm kidolgozottabb lesz, mint egy hagyományos koncertfilm. Tökre adná magát, ha október 31-én jelenne meg a műalkotás, nem? Abban biztosak vagyunk, hogy hamarosan újabb hírekkel jelentkezünk.
Újabb feldolgozás dallal jelentkezett a Ghost. Tobias Forge és a kis szellemei most a Shakespears Sister Stay című dalát dolgozták fel, a színész Patrick Wilsonnal közösen. Az új dal a hamarosan mozikba kerülő Insodius: A Vörös Ajtó című horror film végén fog kísérteni.
A Ghost soha nem bánt rosszul a rajongókkal. Mindig kitalál valami extrát Forge mester. Most éppen a legutóbbi, Impera című albumukat turbózták olyan szinten fel kiegészítőkkel, hogy arra minden ős-rajongó azonnal ráveti magát. A bővített kiadásban helyt kapott egy bővített kiadású EP, 28 oldalas füzet, pecsét, poszter és még sorolhatnánk. Ti rámentek kedvenceitek különleges kiadványaira?
Ma jelenik meg a Ghost legújabb feldolgozásokat tartalmazó EP-je, a Phantomime. A csupa feldolgozást rejtő 5 dalos kiadvány alább jól meg is hallgatható.
Hamarosan érkezik a Ghost legújabb feldolgozásokat tartalmazó Phantomime című EP-je. Metal rajongók figyeljetek, hiszen most egy vizuállal megtámogatva az Iron Maiden klasszikusát a Phantom Of The Operát dolgozta fel Tobias Forge és zenekara
A Grammis díjat szokás a svéd Grammy-nek is hívni, és mivel az ország bővelkedik világszínvonalú előadókban, a díjazottak is nagyobb figyelmet kapnak.
Egészen pontosan május 18-án lát napvilágot a svéd Ghost zenekar legújabb EP-je, aminek a Phantomime címet adta a zenekar. Az előrendelések elvileg már élnek, ha minden igaz (a cikk írása közben még nem működött a link) Azt, hogy mennyire lesz limitált ez a kiadvány még nem tudni. A vinylen összesen öt feldolgozást fog találni a hallgatóság. A Genesis Jesus He Knows Me című klasszikusához már klip is van.
Frissített verzió készült a Ghost tavalyi nagylemezén, az Imperán megjelent dalához, a Spillwayshez. Az új kiadású tételben nem más vendégszerepel, mint a Def Leppard énekese, Joe Elliott. Az így felturbózott tétel az alábbiak szerint fest.
Egy zenekar, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni. A Ghostot vagy utálja valaki, vagy pedig imádja. Olyannal még egyszerűen nem találkoztam, akiből ne váltott volna ki valami érzelmet a Tobias Forge által életre hívott formáció. A zenekar második albumával elindult a totális siker felé. Megállíthatatlanul. Tíz éves az Infestissumam.
Lehet, hogy elérkezett a sátáni pápák vége és képbe kerül Jézus Krisztus? Nem lehet tudni... A Nameless Ghouls oldalán - ami a Ghost zenészeinek úgymond egy hivatalos Facebook oldala - feltűnt egy érdekes bejegyzés Jesus is coming felirattal, sőt óriásplakát méretben. Azt már megszoktuk, hogy albumról albumra elhunynak a frontemberek, na, de Krisztus?! Alább látható a sejtelmes postból a fénykép. Ti mire gondoltok?