RockStation


Év végi ereszdelahajam a Dürerben

2011. november 24. - sunthatneversets

December 3-a lesz az a nap, mikor is a már hagyományossá vált év végi közös ereszdelahajam alkalmából a Dürer Kert nagytermébe vonul a Turbo és a Grand Mexican Warlock. Vadonatúj csapattársuk az amúgy is vadonatúj, Uzipov névre keresztelt zenekar lesz.

Szokásos grammatikus invitálás gyanánt röviden az Uzipovról annyit kell tudni, hogy aki még nem látta őket, az nézze meg, a Turbo nem kis meglepetéssel készül, végül a Grand Mexican Warlock a lelket is kiszippantja majd az egybegyűltekből. Koncertek után zombi-diszkó, karmester DJ Lúdbőr & DJ Dúd.

Tovább

Új gitárossal koncertezik a Grand Mexican Warlock

Már egy ideje csiripelik a madárkák, hogy a közelmúltban változások történtek a Grand Mexican Warlock háza táján. Mostantól hivatalos, hogy a zenekar és Reich Tamás gitáros útjai elváltak egymástól. Szabó Laci így fogalmazott:
"Tomival a 2008-as Szigeten találtuk ki, hogy zenekart fogunk csinálni, a rákövetkező héten pedig már a próbateremben zúztunk Somló Danival és Mohácsi Matyival együtt. Már több, mint három éve volt, és azóta rengeteg dolgon mentünk együtt keresztül. Ahogy telt az idő, úgy alakultunk át szépen lassan hobby projectből igazi zenekarrá, és eljött az a pont, amikor a Subscribe-bal való egyeztetés problémássá vált. Leültünk beszélni, és arra jutottunk, hogy mindenkinek jobb, ha szétválunk, és nem várjuk meg, amíg elfogy a lendület. Így most Tomi is jobban tud koncentrálni a Subira, nekünk pedig lehetőségünk nyílik bevenni egy olyan formát, aki igazán részt tud venni ebben a dologban. Szerencsére a barátság nem változott és nem is változik meg soha, Tominak örök hála az együtt töltött időért, egy kicsit mindig a GMW tagja marad."

Tovább

A hölgy először- Keith Caputo, Grand Mexican Warlock, Apey And The Pea @ Dürer kert 2011.09.22

 
Keith Caputo a szólózenekarával 2009 óta minden évben tiszteletét teszi nálunk, ami megsüvegelendő megmozdulás tőle. A mostani koncertje talán annyiban mégis exkluzívnak volt mondható, hogy a jelenlevők kicsit kétségek közt vergődtek, hogy akkor most Keith Caputo-t, vagy Mina Caputo-t látják. Mindenesetre ez csak amolyan mellék infó, amin csámcsogni lehet, merthogy a zenei kvalitásai mit sem változtak.
Tovább

Gázmérőóra Fesztivál a Rocktárban

A Turbo zenekar énekesének, Tanka Balázsnak egyik kedvenc vidéki klubja a kiskunfélegyházi Rocktár, így nem volt kérdés, hogy a tavasszal kialakult helyzetben a fővárosi adománygyűjtés élére álljon és további zenészeket, zenekarokat toborozzon maga köré a pesti RockRandiba szervezett koncertestre. A fellépők és a klubba olykor alig-alig beférő közönség igen szép összeget gyűjtött össze, így ennek is köszönhetően közel fél évvel később újra nagy örömmel tesz eleget a Turbo az újjáalakult Rocktár meghívásának.

Tovább

Kellemes felüdülés, rétegzenékkel: Fekete Zaj Fesztivál @ Sástó, 2011. augusztus 4-6.

A feszt Gyöngyöstől, pontosabban Mátraházától pár kilométerre található területen fekszik, Sástó nevű településen.  Már ha településnek nevezzük azt a pár utcát, két éttermet, egy büfét és egy boltot. Persze ez a feszt lényege. Egy Hegyaljás tömegnyomor után igazi felüdülés. Tavacska, mindenfele erdő, kedves pultosok és vendéglősök. Befele menet nem dobatják ki a kezedben vitt piát, nem tapiznak át a szekusok, a sörért gyakorlatilag nem kell sorba állni. Nem is beszélve a tuti szállásról. Minimális volt a sátorozók száma, a legtöbben a feszt területén levő bungalókban, vagy az attól 5 perc járásra levő ifjúsági szállóban húzták meg magukat. A környék amúgy tele látnivalóval, kilátókkal, nem messze kalandpark, közel van Kékestető, és kismillió erdei sétaút. A kis fesztivál területnek azonban volt egy hátránya. A két nagyobb színpadon sohasem ment egyszerre a zene, nyilván a borzalmas áthallást elkerülendően. Emiatt aztán voltak is bőven csúszások.

Tovább

Grand Mexican Warlock az R33-ban [KONCERTAJÁNLÓ]

Az AKPH-s srácok nyitják az estét a R33 Báltermében, a tőlük megszokott laza profizmussal csapnak a lecsóba, majd később még visszatérnek pár közös dalra a Grand Mexican Warlock-kal is, ami elég izgalmasan hangzik, pláne, hogy a mexikóiak az utóbbi hónapokban tövig nyomták a gázpedált. A lemezmegjelenéstől ez idáig nem volt megállás, de most az R33 színpadán – hazai környezetben – minden bizonnyal egy arcátlanul magabiztos performanszra lehet tőlük számítani. A varázslást követően pedig az Óriás, ex-Fish, ex- Superbutt, ex-Black Out tagokat és számtalan stílust tömörítő SynchrOnring koncertjére kerül sor. Koncertek után buli!

Tovább

Koncert a Rocktár megmentéséért!

Kevés olyan színvonalas, jól felszerelt, barátságos és végtelenül hangulatos klubbal rendelkezik kis hazánk, mint a kiskunfélegyházi Rocktár. Sajnos vele is kevesebb lesz, ha az új tulajdonos -a Kiskunfélegyházi Összevont Szakképző Intézmény, aki az önkormányzattól kapta meg a helyet- feltételeinek nem tesz eleget. Az általuk elvárt fejlesztéshez kb. 600 000 Ft szükséges (bővebb infók ebben a videóban). Nem nagyon találni olyan zenekart, aki már játszott ott, és nem nyilatkozott elismerően a Rocktárról (jómagam is csak szuperlatívuszokban tudok a helyről beszélni). Talán ennek is köszönhető, hogy olyan elismert zenészek is szívükön viselik a klub sorsát, mint Tanka Balázs (Turbo), Pálinkás Tamás "Palika" (Isten Háta Mögött), Egyedi Peti (Isten Háta Mögött, Óriás), Apey (Apey And The Pea, Neck Sprain), vagy Undos (Grand Mexican Warlock, My Small Community), akik egy "segélykoncerttel" igyekeznek megmenteni a helyet április 5.-én (itt találhatod az esemény facebook oldalát). Emellett a Rocktár bízik azon adakozókedvű emberekre, akik támogatnák a magyar rock zenei klub élet legüdébb színfoltját. Erre az adószámon lehet utalni a nemes cél érdekében: 

 Plain Rock Egyesület: 11732071 - 20045003 - 00000000

Grand Mexican Warlock lemezbemutató a Szikrában vendégekkel [KONCERTAJÁNLÓ]

... És igen, ezt is megéltük! A Grand Mexican Warlock bemutatja Aeons című első nagylemezét a budapesti Szikra Cool Tour House-ban! A zenekar ezen az estén lezár egy korszakot és egyben új fejezetet nyit. Először fordul elő, hogy a lemezt teljes egészében eljátsszák, de sanszos, hogy utoljára, hiszen javában íródnak az új dalok, melyek apránként bekerülnek majd a repertoárba. Így aki élőben is szeretné az Aeons dalait hiánytalanul végighallgatni, annak a megjelenés erősen ajánlott.

Tovább

A mai párnacsata ellenfelei: Szabó László a Grand Mexican Warlock és Pálinkás Tamás az Isten Háta Mögött színeiben

Külső szemmel három fej és csattanó tenyerek kupaktanácsa. Palika és Lac éjjel érkeztek, az „Ű" és az „Aeons" decemberben. Emlékezetes újévi fogadalmak: „Zombiként megfogadom, hogy 2011-ben végre felébredek!", „Esküszöm, hogy idén kilépek a pop szakmából!", „Ha törik, ha szakad, Sándor Danit egyszer rábeszélem az alvásra!", „Arany János kallert messziről elkerülöm!" „Kizárólag Laccal leszek hűtlen!" Vajon ki győz a mai párnacsatában? Az alábbi csupasz igazság nem feltétlenül válasz, viszont belső szemmel méltóságteljes hídavatás a piros párnák és a párnátlan meztelenség között. Most már indulhatunk a túlparta... Bajnóczi Piroska interjúja.

Tovább

Turbo, Grand Mexican Warlock és vendégeik – Napokon, Ozone Mama, BackBeeT [KONCERTAJÁNLÓ]

A tavaly év végi Düreres koncertet követően most újra együtt áll a városligeti bálterem színpadára a Turbo és a Grand Mexican Warlock. Már ez magában garancia a kiváló szórakozásra, de pláne okot ad a megjelenésre, hogy olyan nagyszerű produkciók csatlakoznak az esthez, mint az első nagylemezét ez évben megjelentető és brutálisan ötös fokozatba kapcsolt Napokon zenekar, a pofátlanul fiatal és dögös BackBeeT és a rock’n’roll bulik ördögei, az Ozone Mama.

A múlt hónapban Csehországban turnézó, Fonogram díjas Turbo a koncertet előtti napokban bemutatja új nagylemezének első, Magnet címet viselő dalát, mely már az új lemez ízét hordozza, a nemrégiben pedig szaftos videóval jelentkező Grand Mexican Warlock szintén az utolsó simításokat végzi debütlemezén. Mindkét record-ügy helyet kap a Dürerben, ez szinte biztos.

A koncerteket követően DJ Lúdbőr, alias Vigh David /Turbo/ pörgeti lemezeit a talpon maradtaknak, négykézlábasoknak, a pulton szunyókálóknak és az őrülteknek egyaránt.

Turbo, Grand Mexican Warlock, Napokon, Ozone Mama, BackBeeT
2010. november 12. Dürer-kert
Kapunyitás: 19:30
Kezdés20:00
Jegyár: 1000 Forint

Program:
20.00 Backbeet
20.45 Ozone Mama
21.30 Grand Mexican Warlock
22.30 Turbo
00.00 Napokon
01.00 dj Lúdbőr (Vigh David / Turbo)

Meggyőződésem, hogy a pszihadelia rózsaszín…” – interjú Szabó Lacival (Grand Mexican Warlock)

Óbasz Ólszál elégedett, de azért néha irigykedik Icsáhom Sátyámra. Vajon Icsáhom Sátyámot is megszállja a zöld szörnyeteg a messiás eljövetele után? Semmi gond, a pszihadelia rózsaszín ködfelhője feloszlatja a démonokat. Közben a Nagy Mexikói Mester Futurspektiv2 fesztivált jósol 2010. október 14-re, az A38 hajóra. Traktorral stílusos menni, a kamiont manapság senki se veszi komolyan. Vigyázat, hip-hop eltűnnek a szerpentin útvesztőjében! A gitáros Szabó Lacival Bajnóczi Piroska beszélgetett.

- Mit jósol a nagy mexikói mester? 2010 őszén, vagy tavaszán jelenik meg az album? (Csupán arra voltunk kíváncsiak, hogy a mesterek – ilyen mértékű technikai fejlődés közepette - képesek-e már múltat és jelent is jósolni– a szerk.)

Szabó László (Grand Mexican Warlock – gitár): Hát 2010 tavasza már elmúlt, az ősznek mindjárt vége, a lemez pedig készül, a maga tempójában. Nehézkes, mert mindenki szerteszéjjel van, a stúdióban is vannak más projektek, amik velünk párhuzamosan zajlanak (pl. az új csajom, az IHM is ott készíti a lemezét), de rajta vagyunk, úgyhogy előbb-utóbb elkészül. Remélem, hogy decemberben meg tudjuk jelentetni, ha elbénázzuk, akkor megint csúsznia kell pár hónapot, hiszen január-februárban totál értelmetlen lemezt kiadni. Mondjuk utána is. :)

Addig is itt a várva várt videoklip, a Sátán2 című számra, aminek végül az lett a hivatalos címe, hogy „We Disappear”. Szar cím, de 1 álló hónapig nem sikerült jobbat kitalálni, és a klipet ma le kell adni. Annyit kell tudni róla, hogy nem azért készült, hogy minél többet játsszák, és a dalt sem ilyen szempontok alapján választottuk. Igazából ember legyen a talpán, aki végig tudja nézni. Ja, Horváth Viktor és Veszéjes Áron készítette, de persze ez az egész senkit nem érdekel, úgyhogy térjünk rá a sokkal fontosabb kérdésekre.

Tovább

Nemjuci és Grand Mexican Warlock az A38-on! [KONCERTAJÁNLÓ]

Az idei MTV EMA regionális díj jelöltjei közé a szakmai zsűri által beválasztott Nemjuci zenekar nem vesz részt a jövő héten megrendezett budapesti díjátadón, mivel a Turbo zenekarral közösen Csehországba utazik, hogy ott Prágában és Karlovy Varyban több koncertet is adjon. Így aki szeretné a rock királynőjét és csibész csapatát színpadon látni, az menjen október 14-én az A38-ra! A Hajó közönsége egy fesztiválokkal és koncertekkel zsúfolt nyár utáni, iszonyatosan erős és öntudatos, emellett nagyon szórakoztató Nemjucit kaphat ez alkalommal.

Németh Juciék előtt Belgium egyik legnépszerűbb bandája, a Triggerfinger lép színpadra. A kritikusok a régi vágású rock igazi mai képviselőjeként, a stílus ráncfelvarrójaként tartja őket számon. A Rolling Stones, Led Zeppelin, AC/DC, Motörhead vagy a fiatalabbak közül a Queens of the Stone Age vonalat kedvelők előnyben!

Az estét az alig egy éve debütált sátánfajzat brigád, a Grand Mexican Warlock nyitja. A srácok a koncertezés és a napokban bemutatásra kerülő videóklip okozta izgalmak mellett lázasan dolgoznak első nagylemezükön, mely ez év végére várható.

A38 Hajó / Budapest
2010. október 14. 20:30
Grand Mexican Warlock
Triggerfinger (BEL)
Nemjuci

The Idoru és Grand Mexican Warlock a Zöld Pardonban [KONCERTAJÁNLÓ]

A The Idoru ex-dobosának jelenlegi /hátbamászó rock/, és ex csapata /arcbamászó rock/ augusztus 1-én veszi be a Zöld Pardont. A helyszín mindkét brigád számára szűz terület, ezért minden kedves szimpatizáló és kevésbé szimpatizáns olvasó jelenlétére egyaránt igényt tartanak az említettek, hogy az esemény mély nyomot hagyjon a placcon, mely placc ilynekor tele van szebbnél szebb emberkékkel, a színpadon pedig underground rock kultúrált hősök nyúzzák a hangszereket, és nem utolsó sorban megjegyzendő tény, hogy a 400 ft-os belépő lefogyasztható! A koncert várhatóan kevésbé lesz nyögve nyelős, mint az előző mondat, cserébe esernyő és pulóver haszálata felesleges, hisz netes előrejelzések szerint az idő nyáriassága pont a tetőfokára hág aznap etse. Köszcsá!
 

Helyszín: ZP
Kezdés: 20.00-20.40 Grand Mexican Warlock, 21.00-21.50 The Idoru
Belépő: 400 Ft. Lefogyasztható!

Grand Mexican Warlock és Óperentzia az A-38-on [KONCERTAJÁNLÓ]

Akiket még nem rántott magával a nyári fesztiválszezon, azoknak ígéretes matiné bulit kínál az A38 terasz július 2-án. Két merőben eltérő stílust képviselő zenekar veszi birtokba a fedélzetet, de a nyitott, ínyenc zeneélvezőknek ez nem jelenthet problémát. A nyíregyházi illetőségű, de már régóta a fővárosban tevékenykedő Óperentzia indítja az estét, dinamikus élő-elektronikával, zseniális friss lemezzel a hónuk alatt. Utánuk a közelmúlt egyik legizgalmasabb új formációja következik, akik valósággal berobbantak a köztudatba. A debüt albumon dolgozó Grand Mexican Warlock masszív pszichedéliával kedveskedik az egybegyűlteknek.
Tökéletes indítása a péntek estének, a kezdési időpontot pedig érdemes komolyan venni, a koncerteknek pontban 22.00-kor be kell fejeződniük.

2010.07.02 A38, Grand Mexican Warlock, Óperentzia, 19:00 kapunyitás, 20:00 PONTOS kezdés, belépő 500Ft, ami lefogyasztható.

Superbutt és The Casting Out a Dürerben [KONCERTAJÁNLÓ]

A Superbuttról felesleges bármi újat mondani, mindenki ismeri őket. Viszont voltak annyira jófejek, hogy a Dürer Kerttel és a Skalar Music-kal közös pénteki bulijukra meghívták az ex-Boysetsfire énekes, Nathan Gray vezette The Casting Out zenekart vendégnek. Mindezt ingyen! Lesz még Grand Mexican Warlock és One Reason To Kiss, hogy minden stílus képviselje magát.

http://www.myspace.com/superbutt
http://www.myspace.com/thecastingout
http://www.myspace.com/grandmexicanwarlock
http://www.myspace.com/onereasontokiss

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum