
A soron következő album még javában készül, friss nóta nem volt kilátásban – de hát a Judas Priestről beszélünk, és a derék öreg Brit Acélművek újdonság nélkül is hatékonyan dübörög. A nyári, kora őszbe átcsúszó Faithkeepers turné lényegében a nevet hivatott a köztudatban tartani a lemez megjelenéséig és a következő koncertsorozatig. Rob Halford és a többiek pedig így is meg tudnak lepni ezzel-azzal!







Amikor már azt hiszed, mindent láttál és hallottál, az élet rád cáfol. Vagy a japánok. Vagy a finnek. Ezúttal az utóbbiak adtak 404-es hibakódot rengeteg ember agyának, lévén megrendezték az első heavy metal-kötőbajnokságot (jobb híján így fogjuk hívni). Ezen a Maniac Abductor nevű zenekar Fight Or Die című dalára kellett megmutatni, milyen frankón is tudnak kötni tombolás közben, a nemzetközi mezőny első helyezettje (mi már meg sem lepődünk, ti sem fogtok) a japánok lettek. Második helyen a dánok, harmadikon az amcsik végeztek, lentebb videókat is találtok erről a - fogalmazzunk úgy - egyedi rendezvényről.





