RockStation


Rap és Rock Retrospektív - Videók a Judgment Night lemezhez

2017. március 09. - csubeszshuriken

judgment-night-soundtrack.jpgTagadhatatlan tény, hogy a szélesebb vizekre nyíló csatornákat nem kevés rap előadó és rockzenész egyszerre hagyta el a nyolcvanas évek végén és a következő évtized elején. A két műfaj közötti határokat egymás cuccainak hallgatásán túl pedig már olyan slágerszámba is menő együttműködések mosták el, mint az Aerosmith és a Run DMC közösen előhúzott Walk This Way című dala. Illetve a Public Enemy saját Bring The Noise című száma. Amibe 1991 környékén bevették az Anthrax tagjait és a gitárokkal újra felvett átirat simán lezúzta mindkét oldalon az arcokat. Ezeket a pöpec húzásokat azonban a Judgment Night filmzene album koronázta meg, amely tizenegy fenomén dalt hozott rap és rock arcok közreműködésével. Ami nem csak tizenegy dal, de esszenciális korlenyomat is lett, egy egyébként ritka szar filmhez felvéve 1993 első felében.. A következő néhány videó pedig ennek a lemeznek a ránk maradt képi lenyomata.

Tovább

Helmet, Local H @ Dürer Kert, 2017.03.02

Megidézni a kortalan múltat

0helmet2017_09_eredmeny.jpg

A Helmet tipikusan az a zenekar, amit életem bármely pillanatában, bármilyen okból kifolyólag szívesen hallgatok. Egyedi, de nem önkényesen, hanem ösztönösen. Olyan riffekkel operál a Page Hamilton vezette brigád, hogy nem lehet nem megszállottan belebólintani a megtördelt szólamaiba. Szóval minden amellett szólt, hogy ez egy igen erős este lesz, még úgy is, hogy azért a Dürer középső terme a Room 041 azért kicsit aggodalomra adott okot előzetesen méret/hangzás okán.

Tovább

Helmet - Dead to the World (earMUSIC, 2016)

A Hamilton Harmóniák bemutatja...

helmet-dead-to-the-world-will-not-fade.jpgKedvenc Helmet rajongóm Karcsi bácsi szerintem még ma is kezet csókolna akár csak annak a személynek is, aki valaha mondjuk textilt vásárolt Page Hamilton úrtól egy koncerten és így közvetve vagy közvetlenül, de érinthette a szentembert valahogyan. Azzal pedig, hogy az első három Helmet album valamely dalát hallgatva magában az említett dalszerzőfenomént szentté avatta, valószínűleg Karcsi bácsi nincsen egyedül. Ugyanis a magánszemélyek mellett bandák tucatjai szerettek volna a kilencvenes évek elején olyan hangszerizmokból lüktetni, mint például a klasszikus Meantime lemez. Beékelődve ezzel az egészen újszerű metál és a kombinatívabb hardcore kísérletező irányzatai közé. Méghozzá merész trükkjeikkel. Ami pályafutásuk alatt végig jellemző is maradt rájuk. Mint ahogy most is, ennél a profán címmel ellátott új lemeznél. Ami abszolút visszakanyarodás a kilencvenes évekhez.

Tovább

Bad News - Itt egy új Helmet-dal

helmet.jpg

Éppen tegnap kürtöltük világgá, hogy október 28-án Dead To The World címmel megjelenő új albumával turnéra indul a Page Hamilton vezette Helmet. A turné Budapestre is eljut, melynek keretében a zenekar március 2-án a Dürer Kertben ad koncertet. A lemez előfutáraként most megérkezett egy új dal, ráadásul a Bad News című tételhez még egy dalszöveges videó is van.

Tovább

Csak zene: Helmet - Betty 20th Anniversary European Tour @Dürer-kert 2014.10.25.

0helmet2014_30.jpg

Ha zenét hallgattál a '90-es években és nem érted be a Metallica-Guns párossal, hanem  aktívan figyelted a történéseket a színtéren, akkor biztosan hallgattál Helmetet is (ha gördeszkáztál akkor 100%). A Betty album idén 20 éves, ez a ma már alapműnek számító lemez kultikus rajongás tárgya a metalkedvelők között. De nem csak a Betty és a Meantime albumok miatt a '90-es évek egyik fontos és nagy hatással bíró zenekara a Helmet. Page Hamilton jellegzetes gitárhangzása iskolát teremtett, a klasszikus Helmet-hangzást ezer közül meg lehet ismerni és az egyik fő hatása olyan zenekaroknak mint a Norma Jean, Chevelle, Deftones, Linkin Park, Korn, stb.

Tovább

„A zenész szakma része vagyok, nem a zeneiparé” – interjú Page Hamiltonnal, a Helmet énekes-gitárosával

0helmet2010_25.jpg

A kövér riffekre és vaskos groove-okra épülő, minimalista felépítésű dalairól elhíresült Helmet az 1990-es években készült albumaival nem egy mai irányzat előfutára lett. Tevékenységét ráadásul számottevő sikerek is kísérték az évtized közepén. Jelenlegi, a Betty albumot felelevenítő turnéjuk és immár harmadik magyarországi fellépésük apropóján beszélgettünk a főemberrel és egyedüli megmaradt alapító taggal, Page Hamiltonnal.

Tovább

Jövő szombaton a Helmet gyalul a Dürerben

Helmet Page.jpg

Az 1960-as születésű gitáros vokalista Page Hamilton köré szerveződő Helmet, noha működése során kereskedelmi értelemben mindössze mérsékelt sikereket ért el, ezt bőven kárpótolta zenéje letaglózó minőségével: a heavy metal fémkeménységét a 90-es évek alternatív rockjába fecskendező formáció ugyanis már több mint húsz esztendeje jelenteti meg földrengető erejű albumait - és bár az elmúlt négy évben nem érkezett sorlemez a zenekartól, 2014-ben nem lesz miért panaszkodnunk, hiszen a csapat egy exkluzív turné kertében teljes egészében előadja, idén éppen 20 éves Betty című lemezét.

Tovább

A Betty 20 éves jubileumi turnéjával Budapestre jön a Helmet

0helmet2010_04.jpg

Az 1960-as születésű gitáros vokalista Page Hamilton köré szerveződő Helmet, noha működése során kereskedelmi értelemben mindössze mérsékelt sikereket ért el, ezt bőven kárpótolta zenéje letaglózó minőségével: a heavy metal fémkeménységét a 90-es évek alternatív rockjába fecskendező formáció ugyanis már több mint húsz esztendeje jelenteti meg földrengető erejű albumait - és bár az elmúlt négy évben nem érkezett sorlemez a zenekartól, 2014-ben nem lesz miért panaszkodnunk, hiszen a csapat egy exkluzív turné kertében teljes egészében előadja, idén éppen 20 éves Betty című lemezét. Külön öröm, hogy október 25-én ezt Budapesten a Dürer Kertben is megteszik. További információk ITT. (Fotó: Réti Zsolt)


A Helmet az egész Meantime-ot eljátssza Európa-turnéján

A cím nagyon szépen hangzik, hiszen a Page Hamilton vezette kultikus Helmet márciusban induló Európa turnéján valóban elejétől végéig eljátssza klasszikussá nemesült Meantime című albumát. A baj csak az, hogy a turnéban nincs magyar állomás, akik viszont így is meg szeretnék nézni-hallgatni a csapatot, azok március 21-én Bécsben a Szene-ben fültanúi lehetnek a különleges előadásnak.  

Az átlagember esete a kőkemény riffekkel- Helmet, Shapat Terror @ Dürer kert, 2010.11.27.

Két éve tette tiszteletét nálunk először a Helmet, az A38-on. Nagy szívfájdalmam volt, hogy arra a koncertre nem tudtam elmenni, főleg annak tükrében, hogy Page Hamiltonék is elismerésüket fejezték ki azzal, hogy a Seeing Eye Doghoz kapcsolódó koncert kiadványukra is raktak fel a pesti buliról készült hanganyagból. Tehát kölcsönös lehetett az izgalom a hangverseny előtt, amelyet még inkább fokozott a hirtelen jött hóvihar, illetve a vasárnapi időpont, amely kettő konstellációja az álmoskönyvek szerint sem garantál embertömeget, egy ilyesfajta rendezvényen.

Tovább

Hamilton úr újra rokkol: Helmet- Seeing Eye Dog

A Helmet (cizelláltabban fogalmazva: Page Hamilton, és az éppen körülötte ténykedő zenészek) kicsit olyan, mint a viccben a csóka, aki minden geometriai képben vaginát lát, majd a pszichiátert vonja kérdőre, hogy miért mutat ilyen obszcén képeket. A Helmet egy csatornás zenekar. Ezt viszont úgy is kifejezhetjük, hogy amióta megtalálták a művészeti sajátosságaikat, azóta csak minimális változtatásokat eszközölnek a zenéjükben.
 

Ez viszont egy olyan bandánál a legkevésbé sem hátrány, akiket gyakran gyanúsítottak/gyanúsítanak meg azzal, hogy a nu metalnak kitaposták az ösvényt, hogy aztán egy kis fáziskéséssel erre épüljön egy négy sávos út. Ha maradunk az út analógiánál, a nu metal zsákutcába került, a Helmet meg tovább battyog önfejűen. Tulajdonképpen a vízválasztónak mondott, és a metálosabb megközelítéssel szakító 2004-es Size Matters óta, bár az azt megelőző lemezeiktől az az album sem üt el igazán.
 

Tovább

Helmet a Dürerben [KONCERTAJÁNLÓ]

Aki ott volt két éve az A38 Hajón a Helmet koncertjén, az tudja miért kell elmenni idén összel a Dürer Kertbe, aki viszont nem, annak elmondjuk, hogy Page Hamilton  és zenekara a hajó történetének egyik legjobb koncertjét adta, ráadásul, mint ez most kiderült, mindezt dokumentálták is, ugyanis a szeptemberben megjelenő új nagylemez speciális kiadásához jár a budapesti buli felvétele is. Merthogy lesz új Helmet lemez végre, ilyen esemény pedig már nagyon régen (négy éve) volt, szóval becsüljük meg nagyon...

A zenekart 1989-ben alapította Page Hamilton, és 1990-es első lemezükkel kapásból a noise rock alapvetései lettek, amit csak tovább növeltek a Meantime-mal. Magyarországon, meg úgy a világon általában a legtöbben az 1994-es Bettyt ismerik, ami után a klasszikus felállás még kiadott egy lemezt Aftertaste címmel, majd 1998-ban feloszlott. Hamilton ezt így kommentálta: „9 év, 1600 koncert és öt album után elég nehéz egymást elviselni.” 2004-ben Hamilton újjáalapította a zenekart, majd folyamatosan változó zenekari felállás után  2008 körül fixálódott a tagság. A zenekaralapító körbevette magát fiatal zenészekkel, és velük készítette el legújabb nagylemezét a Seeing Eye Dogot, amit szépen meg is turnéztatnak világszerte. Mivel Hamiltonnak nagyon tetszett legutóbb Bartók hazája, így szinte természetes volt az ismétlés, úgyhogy lehet készülni a rendkívül feszes ritmusszekcióra, a fifikás gitárokra és hihetetlenül szimpatikus, karcos hangú frontemberre. Ja, meg a kiváló dalokra.

Kezdés: 19.00 Belépő: november 14-ig 4.500 Ft, utána 5.000 Ft Jegyelővétel: Underground Store (Bem József u. 22.), The Lab (Király u. 48.), Teenage Riot Store (József krt. 18.), Speed Westend, Hammer Zenebarlang, CD Pince, Headbanger, Dürer Kert...

Helmet – In The Meantime | Rock/Metal himnuszok 17. rész

Az együttes 1989-ben alakult és első lemezük 1991-ben jelent meg Strap It On címmel. Nagy feltűnést a korong nem okozott, de legalább a névjegy letétele megtörtént. Alig egy évvel később azonban jött a nagy dobás, a Meantime. Igazából a zenekart ez az album emelte a kultikus kategóriába. Page Hamilton jellegzetes monoriffjei a mélyre hangolt gitárokkal együtt egyfajta védjegyévé váltak az együttesnek. Bár az 1994-ben kiadott Betty  a zenekar legsikeresebb albuma, ez már korántsem volt olyan összeszedett, mint elődje.  

1997-ben a zenekar az Aftertaste című albummal próbált tovább lépni, de elég felemás lett a végeredmény és sem a rajongók sem a szakma nem fogadta kitörő lelkesedéssel az albumot, oszlás is lett a vége. Hamilton 2004-ben új társakkal indította újra a bandát, de a Size Matters címre keresztelt új lemez sok vizet nem zavart, viszont a 2006-ban kiadott Monochrome a nagyon is jól sikerült alkotások közé tartozik. Dalt az általam is legjobbnak tartott 1992-es lemezről választottam. Ez az In The Meantime. Most többször meghallgatva legalább féltucat banda lopta el valamelyik riffjét.   (Katt a videóhoz.)

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum