RockStation


Insane - Minden, amit az új lemezről tudni érdemes!

2012. május 11. - sunthatneversets

 

Örömmel és nagy büszkeséggel jelenthetjük, hogy a mai naptól előrendelhető a június 2-án megjelenő Concord The World címre keresztelt új iNSANE lemez! Hogy ez miért is olyan nagy szám? Azért, mert már a megjelenés előtt pár nappal a kezedben lehet a korong, amire a dalok mellé egy multimédiás rész is került a felvételekről és egyéb érdekességekről.

Tovább

Watch My Dying, Insane, Blind Myself @ Dürer Tavaszi Fesztivál

Talán az egész idény egyik legzúzósabb koncertjével ünnepeljük nemzetünk napját, március 15-ét a Dürer Kert falain belül. A mosh-alávalót ezúttal egy tagcserén átesett, egy tagcsere előtt álló, és egy koncert-DVD-t megjelentető zenekar húzza, hét kisebb zenekar társaságában.

Tovább

Insane - Európa turné a Pro-Pain-nel, stúdió, sörmajális

Érsek Gábortól kaptuk az alábbi híreket:

Februártól április elejéig közös turnén vettünk részt a Grenma és Fish zenekarokkal. A koncertsorozatra nyugodtan mondhatjuk, hogy tökéletes döntés volt, hiszen amellett, hogy baráti szálak fűznek a fent említett bandákhoz, ami garantálta a szenzációs hangulatot, nemegyszer játszhatott a három csapat teltházas klubokban.
A turné végeztével ismét a próbaterem lett az otthonunk. Most május elején már kimerjük jelenteni, hogy jól állunk a dalírási folyamatokkal. Olyannyira, hogy a májusi Európa Turné előtt (ahol a Pro-Pain vendégei leszünk két héten keresztül), két napra stúdióba vonulunk, hogy felvegyünk egy új számot, amit a nyár folyamán ingyenesen letölthetővé teszünk és reméljük, hogy számotokra is egyfajta iránymutatást fog nyújtani, hogy mit is várhattok tőlünk 2012-ben az új nagylemezen, hiszen addigra már négy éves lesz az Our lemez.
Egy szónak is száz a vége találkozzunk május 13-án a Dürerben a sörmajálison, ahol a Cadaveres-el és rengeteg más bandával lépünk fel este 22:00 órától. Érdemes időben érkezni, hiszen megnyílt a kerthelyiség is, ahol kilehet próbálni a sörpongot és sörlinget, az igazi vagányoknak emellett egy rodeó bika is fel lesz állítva!

Tovább

The Grenma – Insane – Fish! turné

Örömmel jelenthetjük, hogy rendkívül jó hangulatban zajlik a The Grenma, az Insane és a Fish közös turnéja. Eddig két állomáson vagyunk túl (Győr, Miskolc) és eddig a koncertek nézőszámban minden várakozásunkat felül múlták! Aki esetleg kíváncsi erre a hármas fogatra mindenképp nézzen el még a többi állomásra is (Debrecen, Balmazújváros, Szeged, Budapest, Veszprém). Minden állomáson meglepetések, egymás koncertjén vendégszereplések, ajándékok, játékok várnak majd titeket a fergeteges hangulat mellett! Katt a turné oldalra. A hátralévő dátumok pedig tovább után.

Tovább

Akusztikus Insane EP

Az Insane-ből Érsek Gábor jelentkezett:

Először is köszönjük Mindenkinek az egész éves támogatást! Idén is sikerült szép „ámokfutást” végezni, hiszen 91 koncerttel zártuk a 2010-es évet. Mivel új teljes lemezzel még nem jelentkeztünk az Our Island – Our Empire lemez óta, így csináltunk egy akusztikus EP-t, hogy megmutassuk ezt az oldalunkat is.
A kislemez december 22-én 14:00-tól letölthető innen: www.insanemusic.hu , természetesen ingyen! Az EP-hez egy kisfilm is készült, amit itt tudtok megnézni. Ha már itt jártok, az oldalon kérjük, hogy iratkozzatok fel a hírlevelünkre.
Most mi is egy pici szünetet tartunk, de január 22-én visszatérünk egy fergetegesnek ígérkező ingyenes buli keretein belül, ahol az Idoru-s barátainkkal fogunk a húrok közé csapni a Dürer Kertben. Kellemes Karácsonyt Nektek!

Insane és Fish! a Dürerben [KONCERTAJÁNLÓ]

Közeledik az év vége, azaz minden lehetőséget meg kell ragadni a mulatásra! Erre egy nagyon jó helyszín a Dürer Kert, ahol pénteken a Városligetből elszabadult halak (Fish!) és az őrült rozmárok (Insane) fognak a porondra lépni. Amellett, hogy a két állatfaj nagyon jó barátságot ápol, az alkalomnak külön pikantériát ad, hogy ezen az ingyenes koncerten búcsúznak idén a budapesti közönségtől. A nagyteremben továbbá fellépnek még a The Peanuts, a Morze és a Soul Fighters zenekarok.

 

 

 

2010. December 10. Budapest, Dürer Kert
iNSANE
FISH!
The Peanuts
Morze
Soul Fighters
Belépő: Ingyenes!
Kezdés: 19:00

 

Insane - Egy pici helyzetjelentés

Október eleje óta zajlik a Royal Flush turné országszerte és a legbiztosabban kijelenthetjük, hogy remek a hangulat, fantasztikus a közönség és a jobbnál jobb italokban sincs hiány! A fentebb említett turné dátumai mellett azért pár önálló koncertünk is lesz még idén pl. október 31-én a Dürer Kertben ahol a „Dürer őszi fesztivál” keretein belül csapunk a húrokba, ahol az egész hétre a belépő ára mindössze 1000 FT.
A jövő héten a Vajdaságban játszunk, ahol ez lesz az egyedüli őszi koncertünk, de még Decemberben a Román – Moldáv határnál is fellépünk egy rangos fesztiválon, ahova pár hete kaptunk meghívást. Emellett lesz Nyíregyházán és Veszprémben egy érdekes bulink a Hősök-kel! Nem mindennapi párosítás, így érdemes megnézni valahol ezeket a bálokat is!
A legfontosabbat pedig még nem is mondtuk. Lassan közelednek az ünnepek, viszont mi a sok koncert ellenére is készülünk egy kis zenei meglepetéssel! Erről bővebb információk hamarosan! Az aktuális koncert dátumokért pedig klikk ide:

www.facebook.com/bandinsane
www.myspace.com/bandinsane

Insane - Megvan az új gitáros

Érsek Gábortól kaptuk az alábbi híreket:

Sokan már elvileg tudtok róla, hogy Norman pár héttel ezelőtt elhagyta a zenekart, majd Balogh Dani barátunk ugrott be a helyére. Amikor ez történt, azt ígértük hamarosan megtudjátok, hogy ki lesz az új gitáros. Ez a nap is eljött, így örömmel jelenthetjük, hogy Szakonyi Balázs fog ezen túl velünk zenélni. Őt korábbról a Brigád majd Skru zenekarokból ismerhetitek. Amikor Norman lelécelt, ültünk a próbateremben és próbáltunk agyalni, hogy ki lehetne olyan ember, akit már ismerünk, jóban vagyunk vele és illene hozzánk, majd egyik pillanatról a másikra beugrott Balázs neve. Akár hiszitek akár nem, egyértelműen mind a négyen rá gondoltunk és nem volt semmilyen más jelölt. Neki köszönhetően megújult az összes közösségi oldalunk, szóval érdemes ellátogatni és nézelődni már csak az új zenekari fotók miatt is, amiket pedig Szabó Balázs barátunk készített.
Bazsi első koncertje október elsején lesz velünk Zalaegerszegen, ahonnan a nagyszabású Royal Flush turné startol a Depresszió, a Road, a Superbutt és a Wrong Side Of The Wall zenekarok társaságában. A turné előtt még elrepülünk egy kisebb körútra Hollandiába, majd újult erővel fogunk belecsapni a hazai országjárásba!
 

Tagcsere az Insaneben

A következő hírt kaptuk Érsek Gábortól:

Mint azt már sokan észrevehettétek, hogy Norman (Béla), közel egy hónapja nincsen velünk a színpadon. Július végén, még arról számoltunk be, hogy a zentai koncertünk után egy baleset során agyrázkódást szenvedett. A sérülésből felgyógyulva azonban közölte velünk, hogy azonnali hatállyal kilép a zenekarból.  Azért nem adtunk eddig hivatalosan hírt a történtekről, mert Érsivel az élen, mi sem hittük el, hogy a fesztivál szezon közepén, 11 évnyi zenekarozás, megannyi élmény után, ilyen, számunkra megalázó, és lehetetlen helyzetbe hozott formában ér véget a közös történetünk. Sajnos nem kell különösebben nagy megfejtéseket keresni, egyszerűen arról van szó véleményünk szerint, hogy Norman már nem érzi azt a lendületet, ami a zenekart jellemzi, illetve újdonsült kapcsolatának szeretne több időt szentelni, amibe nem fér bele a dalszerzés és a turnézás.

Tovább

Insane - Klip és nyári turné

Elkészült a zenekar harmadik klipje az Our Island – Our Empire című lemezről a Daredevil In The Dark című dalhoz. Eredetileg más lett volna a koncepció, de nem akartunk egy ilyen estét nem megörökíteni ahol a Monster jóvoltából adott volt minden. A forgatás Csepelen zajlott, a Monster Energy itthoni bevezető buliján Május 1-jén. Volt egy jó lehetőség bringásokkal, szép lányokkal, egy koncerttel és az ottani buli hangulatát próbáltuk visszaadni ezzel a videóval! A klipet Béres Gergő vágta meg, aki az előző klipünkért is felelős.

 

 

 

 

 

 


Insane - Hírek

Örömmel jelenthetjük, hogy visszatértünk a legutóbbi külföldi túránkról, ahol újabb rajongókkal és élményekkel lettünk gazdagabbak. Öt koncertünk van még hátra a nyár eleje óta tartó közel 50 állomásos tavaszi turnéból: Dunaszerdahely, Kaposvár két Szlovén koncert és a budapesti Zöld Pardon-os buli, amire már készülünk javában egy hosszabb programmal.

A kaposvári és a budapesti koncerten emellett elhelyezünk majd egy ládát a pólós standnál, ahova várjuk Mindenkitől a különféle adományokat az árvízkárosultak részére, amiket természetesen mi is kiegészítünk, majd elutalunk a Magyar Vöröskereszt számlájára. Reméljük ezzel is segíthetjük a hatalmas kárt szenvedett családokat.

Insane nyári koncertek:
06/11 Dunaszerdahely (SK), Hunter Music Club
06/12 Kaposvár (H), Pogó Center
06/15 Budapest (H), Zöld Pardon
06/18 Dornberk (SLO), Rock N Roll Heart Pub
06/19 Ljubljana (SLO), Tovarna Rog
07/01 Sopron (H), Volt Festival 16:30 - Converse Aréna
07/02 Mohol (SRB), Annuska Klub Szabadtér
07/06 Pécs (H), Rockmaraton 17:50 - Planet Noir Színpad
07/08 Riga (LV), Nabaklab
07/09 Liepaja (LV), Fontaine Palace
07/10 Cesis (LV), Fonofest. 19:40 - Main Stage
07/14 Tokaj (H), Hegyalja Festival 21:20 - Jim Beam Színpad
07/17 Pécs (H), EFOTT 18:00  - Djuice Színpad
07/24 Zenta (SRB), Ifjúsági Játékok 22:30
07/29 Csorna (H), Veréb Fesztivál 19:00
07/30 Siófok (H), Garaboncziás
08/07 Pettenbach (A), Mueh Festival
08/11 Budapest (H), Sziget Fesztivál 00:40 - Rock/Metal Színpad
08/13 Szigetvár (H), Szigetvárock Fesztivál 23:00
08/14 Nagyudvarnok (SK), V. Rock Fesztivál
08/19 Nyírbátor (H), Azfeszt.
08/26 Orfű (H), Alteregó Fesztivál 23:30

www.myspace.com/bandinsane

Insane - Európa turné

A zenekartól kaptuk az alábbi hírt:

A héten indul egy turnénk Európa számos országába. Többek között az alábbi helyeken leszünk majd láthatóak: Ausztria, Németország, Lettország, Finnország, Észtország. Amint vége ennek a körnek, szintén nem állunk meg, mert következik két buli Szlovéniában illetve Június 15-én a Zöld Pardonban tartjuk a hivatalos nyárindító koncertünket! A nyári bulikra már reményeink szerint új pólókkal is szolgálhatunk majd! Július elejétől pedig találkozunk a fesztiválokon! Friss infók az Insane myspace oldalán.

Speciális Insane koncert május 1-jén! [KONCERTAJÁNLÓ]

Ezen a héten szombaton az Insane legénysége egy ingyenes és speciális buli keretében lép fel Budapesten! A bulit az teszi indokoltá, hogy a zenekar pár hete leszerződött az amerikai Monster Energy céggel, akik mellesleg végre megjelentek nálunk is, és ennek apropójából szerveztek egy ingyenes bulit, ahol fellép az Insane is! Viszont nem csak zenélésről szól az est, hiszen  20:00-tól BMX és egyéb bemutatók lesznek, Mike Spinner-rel és a Monster Army-val és csinos Monster lányok is várhatóak!

Kezdés: 20:00
Belépő: Ingyenes!
Helyszín: Csepel, Gyártelep – XXI. Fémformaöntő u.19.
www.myspace.com/bandinsane
 

 

 

További Insane bulik (Május):
04/28 Eger (H), Egál + VL45
05/01 Budapest (H), Monster Energy Party Ingyenes!/Free!
05/05 Szeged (H), Garabonczias – „Pszichológus Sportnap”
05/07 Arad (RO), Club Flex
05/08 Senta (SRB), Zeppelin
05/14 Novi Sad (SRB), TBA
05/15 Beograd (SRB), SKC Livingroom
05/21 Gödöllő (H), Trafó Club Ingyenes!/Free!
05/22 Balassagyarmat (H), Rocktáncház
05/23 Várpalota (H), Pannónia Fesztivál 19:00
05/28 Wien (A), Escape
05/29 Grafenhausen (D), Schwarzwaldhalle

Insane – Valóra vált álom

Az Insane-ből Érsek Gábor jelentkezett az alábbi hírrel:  


Több évi turnézás  és kemény háttérmunka után megtörtént az, amiről csak álmodtunk! A két legutóbbi videoklipünk (33, Hocus – Pocus), bekerült az MTV Baltic (Észtország, Lettország, Litvánia) játszási listájába. Amikor megkaptuk ezt a hírt magunk sem hittük el, és úgy tűnik ez eddig a meglepetések éve számunkra, ami ugyebár a Fonogram díjjal kezdődött és még számtalan jó dologgal folytatódott.

Az idei évre még van pár koncertünk, főként a Depresszióval, aminek a kiemelt állomása a Diesel-ben tartandó budapesti koncert.

A turnézással 2010-ben sem állunk le, hiszen már Januártól indul az újabb hazai turnénk, ami Április közepéig fog tartani.


  

 

Koncert a Városi Klubért : Insane, Skru és Ant Line

Újabb  - a rockzenéért sokat tett - klub tűnhet el a süllyesztőben. Hogy ez ne így legyen, arról gondoskodnak az Insane, a Skru és az Ant Line zenekarok. Az este teljes bevételét a Városi Klub részére ajánlják fel a zenekarok. A cél nemes, hiszen a klub anyagi helyzete egyre rosszabb és ezzel a koncerttel is szeretnénk biztosítani, hogy még sok-sok kellemes estét töltsünk el itt közösen!

Az estét a fiatal erőkből  álló Ant-Line nyitja akik, több műfaj stíluselemeit ötvözik, így például hard rockot, metalt és a poprockot. A második fellépő a pécsi Skru lesz, akik modern metalban utaznak és gőzerővel dolgoznak az első lemezükön, melynek címe ’Látszatemberség’. Amit a koncert másnapjától ingyen letölthettek a weboldalukról.

Végül pedig az idei Fonogram Díj győztes Insane veszi át a porondot és mér súlyos csapást fejekre. Egy igen intenzív és érzelmektől sem mentes bulival! A srácok nem régiben egy új klippel is jelentkeztek, ami a 33 című dalra született és megtekinthetitek ízelítő gyanánt az Insane MySpace oldalon.


iNSANE
Skru
Ant-Line

2009. október 22., kezdés: 20:30

Belépő: 800 HUF (amit teljes egészében a klubnak ajánlunk)

Megközelítés: A Móricz Zsigmond körtértől a 40, 240, 240E buszokkal.
 

Insane hírek : új videoklip, angliai szerződés és koncert

Az Insane zenekarból  Érsek Gábor jelentkezett a következő hírekkel:

„Örömmel jelenthetjük, hogy elkészült az Our Island Our Empire nagylemezről a második videoklipünk a 33 című dalra. A felvételek idén júliusban zajlottak Béres Gergő vezényletével, a már szokásosnak mondható Balti – Államok-beli turnénkon. A kamera végig pörgött és közel 7 órányi anyag készült és ezeket a feledhetetlen élményeket próbáltuk belepasszírozni ebbe a bő 4 percbe. Akit érdekel az megnézheti a végeredményt augusztus 28.-án pénteken a lángológitárokon (Insane - 33 videoklip premier), szeptember 1.-jén pedig az MTV – Headbangers Ball műsorában, ezután pedig pár nappal keressétek a Youtube-on! 

Szintén remek hír, hogy leszerződtünk az angol Life Burns Records-al! A szerződésünk kizárólag az Egyesült Királyságra szól, így hamarosan hivatalos kiadásra kerül az Our Island - Our Empire lemez a szigetországban is. Apropó lemezszerződés, aki tud szavazzon ránk a következő oldalon: The Rock The Nation! Award , ahol szintén lemezszerződés a tét és nagyon fontos minden szavazat, tehát kérünk mindenkit, hogy akár 30 percenként is szavazzon az „I” betűnél ránk egészen szeptember 15-ig!

A zenekari myspace oldal folyamatos csinosítgatáson ment és még mindig megy is keresztül, folyamatosan frissítjük, lassan pedig a webshop is elérhető lesz, sőt a Fonogram díjas Our Island – Our Empire lemez szinte teljes egészében meghallgatható online. Érdemes csekkolni emellett az Insane BandLand oldalt is, mert itt is gyakran blogokkal jelentkezünk.

A nyári fesztiválok után egy pár hetünk lesz új dalok írására, majd októbertől gőzerővel elindul a koncertezés országszerte, a Depresszió  zenekar társaságában, illetve lesz még jópár önálló  koncert is, így például október 9.-én a budapesti Dürer Kertes koncertünk, ahol a Turn Of Mind és a My Best Habit lesznek a vendégeink. A dátumok folyamatosan frissülnek, szóval tessék a myspace oldalt figyelni!”


Insane MySpace oldal

Insane - hírek

Érsek Gábor az Insane-ből az alábbi hírekkel jelentkezett: 

"Július 1.-jén startol az Insane idei nyári turnéja! A hazai fesztiválokból sok helyen ott leszünk (Hegyalja, Campus, EFOTT, Fezen, Kasza, Azfeszt stb.), de idén először 9 év után úgy néz ki, hogy nem leszünk a Szigeten, rajtunk kívül álló okok miatt. Kicsit meglepődtünk a híren és sajnáljuk, hogy nem lehetünk ott, úgy mint eddig minden évben.

Ami viszont említésre méltó és örömteli hír, hogy Romániában a Meshuggah előtt leszünk egy fesztiválon fő időben, Lettországban pedig az Anathema előtt léphetünk fel az adott fesztivál nagyszínpadán, sőt még Bulgáriába is meghívtak minket egy fesztiválra! Aki pedig esetleg közel lakik a határhoz annak pedig ajánlanánk a Zentai nyári játékokat a Vajdaság területén, vagy Trebisov-ban (Szlovákia) a TV Rockfesztivált.

Szóval nem fogunk unatkozni márcsak azért sem mert a tervek szerint két videoklipet is leforgatunk majd a nyáron a Fonogram díjért kapott jutalomból. Az egyik egy ilyen „utazós” klip lesz a nyári bulik egy részéről, buszos és egyéb jelenetekkel, a másik pedig még alakulóban van.

Várunk mindenkit a koncertekre!

Pontos dátumok, helyszínek pedig itt: Insane MySpace oldal
. "

Insane nyári turné, 2009:

07/02 Riga (LV), Club Depo
07/03 Liepaja (LV), Fontaine Palace
07/04 Cesis (LV), Fonofest  21:00 – Main Stage w./ Anathema
07/05 Kaunas (LT), Extaze Club
07/10 Bucharest (RO), My Metal Festival w./ Meshuggah
07/15 Baja (H), EFOTT 17:00 – Vodafone Baja Stage
07/18 Tokaj (H), Hegyalja Festival 01:20 – DeWalt Stage w./ Ignite, Hatesphere
07/23 Debrecen (H), Campus Festival 18:00 – Campus Aréna
07/24 Zenta (SCG), X. Nyári Ifjusági Játékok
08/07 Varna (BG), East Noise Festival
08/20 Nyíbátor (H), Azfeszt. 17:50
08/20 Győr (H),  Élethangok Fesztivál 00:30
08/21 Vásárosfalu (H), V-Fesztivál
08/22 Megyer (H), Sörolimpia 19:00
08/22 Kazincbarcika (H), Kasza Napok 01:00
08/29 Trebisov (SK), TV Rockfest.
09/10 Székesfehérvár (H), Fezen 16:30 – Rock/Metal Stage
 

A Shadows Booking szervezőiroda hírei

Akinek nincs kedve végigvárni a kígyózó sorokat a bejutásért a „leghosszabb nyári fesztiválra” és semmi esetre sem szeretne szúnyoglegyezgető versenyt játszani, az menjen inkább a jól megszokott Dürer Kertbe. Hiszen ott is sok téli depressziós estét mulattunk végig, betéve tudjuk az összes pultos nevét, és ők viszonzásképp, hogy ma mi is esne jól nekünk. Na, menjünk nosztalgiázni, talán a hely is másképp fog hatni ebben a szép időben, no meg a negyedik lemezes, többszörös The Rasmusos vendégzenekar, a Deep Insight (dallamosabb rock zene egyenesen Finnországból) koncert sem az utolsó, ami április 26.-án lesz. Igen, igen újra itt a banda a 2005-ös Sziget koncijuk óta először. Szóval mindenkinek akinek ott tetszett, annak, aki nem emlékszik belőle semmire, illetve annak, aki lemaradt csak ajánlani lehet.  (oooops... ez ár nem aktuális - a szerk. :) ) 
 
Aki 26.-án foglalt, az pedig megnézheti őket április 29.-én a Veszprémi Egyetemi Napokon (VEN), ahol a 2009-es év legjobb magyar rock/metal lemezével (Fonogram díj) rendelkező Insane társaságában fűtik végkimerülésig a közönséget.
 
És ha már a VEN-nél tartunk, tessék tovább maradni, hiszen nagyon jól megszervezett kis egyetemi mulatságról van itt szó kérem. Lényeg: április 29. - május 2. Veszprémi Egyetemi Napok – lesz itt Turbo, Idoru, Prosectura, Fish… 
 
Április 30.-án az 1994-ben alakult, olasz Rimozionekoatta ska csapat látogat el a győri No Stress klubba. A buli hazai résztvevője a zalaegerszegi Bőgőmasina lesz. A koncertek után Insomnia buli hajnalig! 
 
Hékás, május 2.-án Győrben- vagy mint írtam Veszprémben a helyed, ha nem sikerült még választani, akkor próbálok segíteni. Szóval Győrben a francia metal hardcore körből hazánkba látogató nevesebb zenekar a In Other Climes lesz.
 
Május 7. Budaörs- a helyszín azon belül is a Budaörsi Fesztivál, melynek keretein belül színpadra lép az Insane. Szóval, ha lehangolt vagy, hogy talán hó elején sincs dugig a pénztárcád és ezzel a kifogással élnél ezt gyorsan felejtsd, mert ez ingyenes!!! és 15 perc busz a Móricztól.
 
Május 8. Győr- Idoru, Falcongate, My Small Community ... Mit mondjak még? Kell ennél több?
 
Május 22. Siófok- ez az este a magyar német barátság jegyében zajlik, a meccs végeredménye: 2:2 Insane + Inroad, az Inroad a hardcore/crossover nagykövetei egyenesen Némethonból , aki szereti a Biohazard, Sick Of It All vonulatot annak itt a helye, az aki pedig a gyorsabbat, dinamikusabbat kedveli, annak itt a másik német banda, a turnétárs, a  Shutcombo, végül, de nem utolsó sorban pedig a kiegyenlítést elősegítéséül a Pigs Might Fly
 
 
További infók, részletek, hangminták:

Dallamos, gyilkos : Insane – Our Island-Our Empire

Egy baj van a magyar lemezekkel: piszok nehezen lehet beszerezni őket. Tudom, hogy meg lehet rendelni a zenekarok honlapjáról, de úgy meg drágább postaköltség miatt és ha már áldoznom kell rá, akkor, ha lehet legyen minél olcsóbb. Mivel az impresszumban most már kint van, hogy szívesen vesszük, ha zenekarok promó cd-ket küldenek nekünk talán változik a helyzet. Ez csak azért jutott eszembe, mert az Insane Our Island - Our Empire című lemezét hónapok óta üldöztem, mire a végén csak meg lett.

Kicsit hitetlenkedve fogadtam, hogy a zenekar már tíz éve létezik, de így igaz. E tíz év alatt a honi modern metal mezőny egyik alapcsapatává nőtte ki magát az amúgy meglehetősen sok tagcserén átesett banda. A hazai színtéren kívül külföldön is szépnek mondható szereplést tudhat maga mögött a zenekar: 2008-ban megjárták Angliát, Görögországot, Lettországot, Litvániát, Lengyelországot és Hollandiát is.

Szóval pihenés az nincs, de miért is legyen, ha olyan zenét tolnak, amely széles körben arathat osztatlan sikert. A jelenleg Kádár László – gitár, Tóth Bertalan – basszus, Molnár Bálint – ének, Brünner Béla – gitár, Érsek Gábor – dob felállásban játszó ötös igazából a spanyol viaszt nem találta fel, viszont rendkívül jól prezentálja ezt a markáns riffekre épülő, hörgős és dallamos énektémákat váltogató zenét. Megmondom őszintén, mikor 10-12 éve először ilyesmi típusú zenét hallottam odáig voltam érte. Ma már nem vagyok annyira, sok az ilyen zenét játszó zenekar, de kevés az igazán minőségi, változatos munka. Az Insane szerencsére azonban a másik oldalhoz tartozik.

Az Our Insane-Our Empire már a negyedik lemeze a csapatnak, de őszintén bevallom az előző hármat nem ismerem, így az összehasonlítás a régi korongokkal részemről biztos elmarad. Ami viszont azok ismerete nélkül is lejött, hogy nagy zenei tudással rendelkező emberek rakták össze ezt az érdi Bakery-ben felvett lemezt. Ha kell trashesen reszelnek, vagy éppen hc témákat pengetnek, de épp úgy belefér a zenébe egy funkys basszus futam, mint egy kis latinos gitár.

A lemez nem is akar többnek látszani, mint ami: harmincnégy perc modern metál. Az It Came From Beyond fél perces intrója után hasító gitárjával robban be a Something Is In The Wind. A refrén aztán megadallamos, a pattogós basszus-téma pedig különösen ül a nótában. Az ezt követő 33 nem veszít a lendületből, falat bontó riffek, fejben ragadó dallam a refrén alatt és még az akusztikus-hegedűs középrész (kicsit SOAD) is ott van a közepén. Ezt a lemez legslágergyanúsabb dala a Hocus-Pocus követi. Ez lazább és kevésbé acélos darab, de kiváló dallamok sorakoznak benne. A disszonáns gitárhangokat is felvonultató Ready To Kill úgy zakatol, mint egy gőzmozdony, a lemez legjobb nótája. A hatos How Dare You?-ban egy kis Incubus-t véltem felfedezni, de alapjában véve ez is korrekt dal lett, sőt a vége igazi mestermunka. Aztán a Fuerteventura  spanyolos akusztikus gitárfutamaival megnyugtatja a lemezt, más kérdés, hogy kicsit kilóg innen, egy csöppet idegenül hat, függetlenül attól, hogy újból felvillant valamit a tehetségből. Ezután a Daredevil In The Dark, olyan mintha egy géppuskasorozat döntené le az embert a lábáról, gyilkos. A kilences Inside megint a dallamosabb fajtából való, bár a  döngölés itt is éppúgy megvan, csakúgy mint a Restart-ban, melyben megint a fejet lerepítő riffeké a főszerep. A lemezt az egyetlen magyarul előadott nóta a Lelkem Iránytű zárja. Bár kiválóan hangszerelt darab, azt mondom jobban megy ez angolul, még ha ez furcsán is hangzik egy magyar ember szájából.

Sokat ragozni nem kell: az Insane jól csinálja amit csinál és ezt mindenképpen változatos zenei megoldásokkal teszi. Új nincs a nap alatt, de ez akkor is egy jó lemez, a saját stílusában meg pláne az.

8/10

 Insane : Hocus-Pocus

Húz, mint csőrös kamion a sivatagi úton : Saint Petrol - Greatest Tits

Mostanában a hazai produkciók hallatán nem győzöm a földről összeszedni a leesett államat. Most megint hasonló helyzet állt elő, mert a budapesti Saint Petrol valami olyan feelinges stoner, southern rock keveréket tol a képembe, hogy az arcomat újból felsegíthettem a padlóról.

A Saint Petrolban olyan zenészek zenélnek - tudtommal csak projekt szinten -, akik a budapesti undergroundban azért ismert arcoknak számítanak, elég, csak az Insane gitáros Bende Imrét vagy a Fish! énekes, itt gitáros Kovács Krisztiánt említenünk. A Saint Petrol úgy nézem próbál valami olyan űrt betölteni a hazai rockzenei éterben, amely idáig  nem is igazán létezett. /Na ez aztán a képzavar/. Még azt is megkockáztatom, hogy manapság külföldön is ritka az ilyen fajta muzsikát játszó csapat. Jó pár hatás keveredik itt a Kyuss-tól, a Down-on, C.O.C.-on, a QOTSA-en keresztül az überkirály Fu Manchu-ig. Talán az utóbbiból van belőle a legtöbb, de egy kis pszihedeliát is sikerült pár nótába csempészni. Az előbbi felsorolást csak a jobb körbeírás miatt tettem, nem azért mert az említett bandáktól nyúlna a Saint Petrol. Éppen ellenkezőleg! Az említett hatásokból valami kerek, egészen egyéninek tűnő valami kerekedik ki. 

Sok pöcsölés itt sincs: 11 nóta, 36 perc. Tehát 3 perc körüli fogós, mocskos jó rockzene ez, lehúzott ablak, full hangerő. A lemez a már tavaly kiadott Not Music Just Rock EP irányvonalán halad tovább. A hangzás néhány apróságtól (itt-ott a dobhangzás egy kicsit erőtlen) eltekintve rendben van, és az éneken egy picit lehetett volna javítani néhol, de azt el sem merem képzelni, hogy ez az egész hogy szólna, ha mondjuk Amerikában egy neves producer felügyelte volna irdatlan mennyiségű zsé rendelkezésre állása mellett.

A zene inkább ösztönös, mint elmélkedős. Nagy hangsúly van a basszuson és a koszos riffeken. Nincs mese, ezek a nóták húznak, mint csőrös kamion a sivatagi úton. Már a nyitó Slow Rollin’ Wheels – Ghost Town Man kettős után vigyor ült ki az arcomra. Amúgy is kultiválom az ilyen zenéket, de itt vannak ezek a Down találkozik a Kyuss-szal szerű vastag, varacskosdisznó riffek és ezekkel nem tudok betelni. Ráadásul minden dalhoz fogós refréneket sikerült írni, amíg még tovább javítja az összképet. A hármas Phoenix Has Landed mázsás kőként gördülő riffje miatt marad emlékezetes, míg a négyes Skyway Drive jó kis manchus vonalvezetésű, nagyszerű dallamokkal és csordavokállal megáldott  szösszenet. Ez az egyik kedvencem. A Short Drink ugyan olyan riffre épül, mint a Nirvana Smells Like Teen Spirit-je és az énekes Karel hangja is egy kicsit csúszkál, mégis kiváló nóta, csakúgy, mint az azt követő Another Day, melynek refrénje megint zseniális. A hatperces Spitting Out The Past kezdő riffjét ugyan a finn Stoner Kings-től már hallottam, ettől függetlenül lendületes nóta ez is. A közepén ráadásul van egy jó kis bólogatós, léggitározós, majd elszállós rész, amit nagyon szeretek. A Lost In Galaxy7 jó kis sivatagi riffre épül, ami a középrészen space rockba megy át. Az ezt követő megint a Fu Manchu-val rokon, csordavokálos Chemical Addiction egyértelműen a lemez legjobb nótája, hamarosan klip is lesz hozzá. A tízes Mass a tizes skálán is tízes, egyből megragadó dallamokkal. A lemezt a pszihedeliával enyhén átitatott Sea Of Hidden Fears zárja kellemes témáival.

Tudom, hogy befejezésnek durva lesz amit most írok: de, ha ez a lemez nem itthon jelenik meg, hanem mondjuk a tengerentúlon, kis szerencsével sikertörténet lehetne belőle. Aki szereti a régebbi Fu Manchu-t, Down-t, vagy unja a Queen's Of The Stone Age mostanában minden dögöt nélkülöző zenéjét az nyugodtan tegyen próbát a Saint Petrol-lal.  A csalódás kizárt. Könyörgök srácok ne egylemezes projekt legyen!

9/10

 

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum