Vai, Sheehan, Soto és Bissonette, vagy Sen Dog és Lombardo?

2019. január 28. - theshattered

eatemandsmilereunionjoeschaffer2019_638.jpgAz Anaheimben évente megrendezésre kerülő NAMM kitűnő, sőt, felülmúlhatatlan lehetőség arra, hogy alkalmi formációkat csípjetek el némi örömzenélés közben, de ilyen szempontból a Dimebag Darrel emlékére megrendezett Dimebash sem kutya, mutattunk is pár napja egy jó Pantera jamet. Na, persze innen nehéz lenne "elszaladni" bármelyikre is, de a modern technikának köszönhetően van szerencsénk így is lehozni némi rajongói kisfilmet ezekről az alkalmi muzsikálásokról, mégpedig a következő leosztásban: A három lenti felvételben két Steve Vai, Billy Sheehan, Jeff Scott Soto és Gregg Bissonette felállású tételt (a Queen Tie Your Mother Downját és a Sheehan által írt Shy Boyt) hozzuk a NAMMról, valamint egy Sen Dog és Dave Lombardo kooperációt (Slayer - Mandatory Suicide) találtok a Dimebashről, talán mondanunk sem kell, hogy érdemes megnézni.

Tovább

Az űr 3 dimenziója - Naxatras (GR), Half Gramme of Soma (GR), TPSRPRT (HU) @ Dürer Kert

181118_peter_foma400_015_x_hp_logo.png

November 11.-e vasárnap és november 12.-e hétfő este a Dürerben egyfajta mini-stoner ünnepség zajlott le szépen, hangosan, és viszonylag kis füsttel, minden értelemben. KoaX kolléga megírta a frankót a hétfői, Belzebong + Necromancers + Red Swamp buliról, a súlyos, lassú, kellemesen fejüresítő agyrázásról, de a vasárnapi, egész más energiákat megmozgató showt is meg illik örökítenünk... Egyrészt, mert transzélménnyel járt, másrészt, mert visszavonhatatlanul bizonyította, hogy az emberek ilyen kényes időpontban is képesek aktivizálódni... Harmadrészt pedig azt, hogy egy jól megtervezett lineup egymásra rálicitáló, fárasztó hedbítek és fejfájás helyett feltöltő élményt adhat, hát, bruttó bárkinek.

Bármibe lefogadom, hogy a koncertre jövők java hétfőn kisimult ráncokkal ment a munkahelyre, márpedig az ember nem ezt várná egy súlyos stoner-éjszaka után. OSZT' LÁM. No de haladjunk szép sorban!

Tovább

Antarktisz Útikalauz Rockosoknak - HEGY: 80 Miles Out & 6 Feet Under (2016)

Erre a HEGYre rá kell mászni.

hegy_80_miles_out_6_feet_under_cover.jpg

A hegyekkel az a baj, hogy nem tudja az ember, hogy álljon hozzájuk. Tervezzen útvonalat? Szerezzen szakértői, túlélő- és mászóeszközöket? Tanulmányozzon más hegyeket? Készítse fel magát rájuk, keressen más tudatállapotot, ami szellemileg alkalmassá teszi őt a feladata felmérésére és netán elvégzésére? Vagy már el is cseszte, túlgondolta, ahelyett, hogy végre-valahára mászni kezdene?

Egyáltalán nem véletlen, ha egy ilyen élethelyzetben találunk rá erre a lemezre - vagy vice versa, ha ez a lemez ezekre a kérdésekre segít reflektálnunk. Rohadt régóta ülök rajta, és legalább 6-7x meghallgattam már, mire egyáltalán észrevettem, hogy már ennyiszer. Hogy én is vesztegelek a lábánál, pedig már az utolsó karcig ismerem. Talán nem véletlenül. Sok feladat csak épp olyan nehéz, amennyire azzá tesszük magunknak, lett légyen szó egy elsőre pofonegyszerűnek tűnő kritika, vagy első blikkre tök simának festő posztmetál-album megírásáról... meghallgatásáról... megemésztéséről. Szóval fejjel neki, aztán majd csak megbirkózunk vele valahogy, ha bízunk a képességeinkben meg a mélynyomókban, a csúcson majd ráérünk levonni a következtetést.

Amiből van dögivel. A HEGY nevéhez illően egyértelműen kimagaslik az európai poszt-geofrámiából. De ez csak akkor tűnik fel (és igazán értékesnek), ha tényleg nekiveselkedünk, és a végére érve - jó közhelyesen - nem is a hegy külső-belső tájait győztük le, hanem valamilyen értelemben saját magunkat... Pl. azon prekoncepciónkat, hogy végig tudunk-e ülni manapság, akár teljesen, akár fél füllel figyelve egy ekkora súlyú és 50 perces lemezt, vagy azt, hogy lehet-e még a poszt- és nem-poszt műfajokat tényleg új és tényleg érdemes módon kombinálni. Vagy valami sokkal személyesebbet, hacsak nem... Áh, dehogy. Neki se állunk. Csak nézegetjük azt a kurva ösvényt, köldökünket, avagy a PLAY gombot, kinek mi, egyre zrikáltabban, aztán... Aztán később, észre se véve, hogy felértünk, már minden világosan látszik, és nem akaródzik elindulni visszafelé, a silány, egyenletes talajra. 

A 80 Miles Out & 6 Feet Under pontosan ezt az érzést nyújtja. Messze mindentől és kellő, épp elföldelési mélységben ahhoz, hogy a felszíni fény még leérjen hozzánk.

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum