A menetrendszerűen érkező official bootlegeknek hála, kijelenthetjük, hogy a Sony Music a huszonegyedik század harmadik évtizedében is fokozottan ügyel arra, hogy bizonyos időközönként valami új, rendhagyó, vagy csak szűk körbe elterjedt felvétellel kápráztassa el Hendrix sosem apadó rajongótáborát. A hivatalossá tett kalózfelvételek mellett időnként természetesen maguk, a szent grált alkotó nagylemezek is megkapják az aktuális újrakiadásaikat.
Bizony már a tizenhetedik részénél jár a Balhés borítók sorozat, bátran mondhatjuk, hogy volt már mit nézni. És büszkén mondom, lesz is még, nem is kevés! A sok jobb, rosszabb kép között még mindig akad nagyobb és persze több kisebb név is és lesz nem egy olyan, amit ti ajánlottatok nekem. Ezeket ezúton is köszönöm!
Kezdem elhinni azt a több fórumon is hangoztatott kijelentést, hogy a Sony archívuma feneketlen, ha Jimi Hendrix felvételekről van szó. Nem tudom, hogy ki ül a megfelelő székben és az elmúlt közel hat évtized alatt az a bizonyos szék hányszor cserélt gazdát, de a katalógus kimeríthetetlen. Évente – akár többször is – érkeznek a hivatalossá tett bootlegek, újrakiadások, miegyebek, mi pedig egyik mellett sem mehetünk el. Én legalábbis nem tudok.
Van, hogy egy zenekar akarva-akaratlanul, de kicsit túlfeszíti a húrt. Hogy most azt dalokban teszi, az egy dolog, hiszen a metal mindig is valamilyen szinten a lázadásról szólt, de sokszor már a képi körítés is átlép egy bizonyos határt. Itt egy újabb merítés ezekből a képekből!
Újabb archív koncertfelvételt kapartak elő a The Jimi Hendrix Experience örökségéből. A tizenegy számos, 1969. április 26-n rögzített csomag
Alig néhány olyan előadó akad a rockzene történetében, aki mindössze két-három lemeznyi életművel a hátuk mögött alapvető hatást tudtak gyakorolni az utánuk következő zenészek generációira. Jimi Hendrix, Ian Curtis és Kurt Cobain, azaz az előbbi állításra példaként évtizedenként mindössze egy-egy nevet tudnék felhozni.
Korábban már írtunk róla, hogy 