Jótékonysági koncert egy 12 éves kisfiúért (minden karcagi zenekar közreműködésével)

2012. szeptember 10. - sunthatneversets

Flyer Karcfest.jpgA következő levelet kaptuk a napokban:

Kedves leendő fesztiválozó! Célunk egy évről évre megrendezésre kerülő fesztiválsorozat elindítása, mely az aktuális jótékonyság és a zenekarok koncertjei mellett a városunkból elkerült, távol élő „volt Hemósok” és rockzene szeretők találkozója is lehetne egyben. Éppúgy, mint rég, most is nagy érdeklődésre számítunk a környező településekről is!

KARC - FEST lett a választott név, városunk nevéből származtatva. Legszívesebben a „Gyere haza” nevet adtuk volna a rendezvénynek, hiszen ugyanolyan céllal szervezzük, mint (évről évre, nyár közepén) Ecsegfalvai barátaink saját programjukat. Elnézve, hogy ott milyen jól működik, mintájára megszervezzük a KARC - ot, hogy felidézhessük, a régi élményeket, találkozzunk régen látott barátainkkal. Mindezt kellemes hangulatban a most is aktív helyi zenekarok koncertje és a rég megszokott hely égisze alatt. Tudni kell, hogy Karcagon a mai körülmények között is 10-15 aktív rock zenekar él- létezik-tevékenykedik. Sajnálatos módon az Ifjúsági Ház bezárása óta csökkent a fellépési lehetőség ezen zenekarok számára, így a fesztivál egyben bemutatkozást lehetőséget is biztosít. A fesztivál jótékony célt hivatott szolgálni!

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum