Egy hónappal az új nagylemezük, a Nightmares as Extensions of the Waking State megjelenése előtt bemutatta a második lemezelőzetesét a Katatonia. A már az alapító gitáros, Anders Nyström nélkül menetelő svéd zenekar június 6-ra lőtte be a korong megjelenését, amit november-decemberben meg is turnéztatnak majd. Magyar dátum sajnos nincs, legközelebb Bécsben lesznek elérhetők. Viszont mutatjuk, milyen lett a dalszöveges videóval körített Temporal és ha kimaradt volna, a korábban bemutatott Lilac.
Heti dalmegosztásunban okkult (?) arénarock, igazi amcsi metal, teuton thrash, bánat a köbön és némi alter post hardcore. /Fotó: Ghost/
Lilac címmel minden bizonnyal egy új Katatonia dalt mutatunk az alábbiakban. Hivatalos bejelentés minden bizonnyal ma lesz erről. Az új album, ha minden igaz június 6-án érkezik a Napalm Records gondozásában Nightmares As Extensions Of The Waking State címmel, melyről most itt a Lilac című új dal. Mint ismert a zenekar nemrég jelentette be, hogy megvált alapító gitárosától Anders Nyströmtől. 

Ahhoz képest, hogy már bő másfél évtizede tart a Katatonia mániám, a 2010-es, szép emlékként élő düreres buli óta most sikerült először elcsípnem őket. A 2017-es Rockmaratont kénytelen voltam kihagyni, így félig-meddig helytálló volt a kijelentés, amit asszonykámnak tettem: „Ez most olyan lesz, mintha tizenhárom év után látnád újra a szerelmedet”. De hogy milyen volt az Akváriumba szervezett randi?
Vannak zenekarok, akiknek egy új lemeze még mindig kisebb örömünnepet tud kiváltani bennem, akárhogy néha beleszürkülök a világba és szaladok el "kötelezők" munkássága mellett, sokszor mintha nem is történt volna semmi. Az egyik ilyen, mondhatni örömünnepes zenekar számomra a világ bánatosabb felét megszólító Katatonia, mely mióta megismertem, megszerettem őket (szia, Andris!), nem igazán adtak okot a csalatkozásra. És hogy bevált-e a friss anyag? Jelentem, igen!
Az év első dalmegosztásában maszkos djent, bánatcsászárok, death metal királyok, melodeth és nagy pofonok. /Fotó: Sleep Token/
Heti dalmegosztásunkban bánatverte metal, death metal, prog-rock, szimfonikus deathcore és derült égből Metallica. /Fotó: Metallica, Tim Saccenti/
Heti dalmegosztásunkban western külsőségek és belsőségek, übertechnikás gitárjáték, szaggatott riffek, zajmetál és az örök ősz. /Fotó: Spiritworld, Sean Jorg/
Kiadta az október 29-én megjelenő lemezének harmadik, egyben utolsó ízelítőjét a Grand Cadaver. A többek között Dark Tranquillity és ex-Katatonia tagokat is tartalmazó death metal gárda az Empire Of Liest szellőztette meg. A korong az Into The Maw Of Death címre fog hallgatni.
Old school death metalban fog utazni a Dark Tranquillity énekesének új zenekara, melyben többek között Daniel Liljekvist (ex-Katatonia) segít neki kelteni a zajt. A Grand Cadaver névre keresztelt gárda
Harminc éve jelent meg a Katatonia név a zenei színtéren. Ezt maga a zenekar sem feledte el, ezt viszont nem egy hagyományos best offal ünnepli meg. A svédek ugyanis egy csavart vive a történetbe inkább a ritkaságokat, b-oldalas dalokat, EP-n kiadott tételeket, feldolgozásokat és remixeket szedi össze az
Már többször írtunk az Amorphis gitárosának, Esa Holopainennek a szólólemezéről, a Silver Lake By Esa Holopainenről, így a már ismert tények helyett most csak a friss újság jön: a nemrég kiadott album új kislemezdala a Jonas Renkse-vel közös Sentiment lett, ami a jó Jonas hangjának köszönhetően egy gazdag Katatonia ízt kapott - még ha a dal maga el is tér az anyacsapat stílusától. De hát ő már csak ilyen énekes. Ha még nem hallottátok volna ezt a dalt, éppen itt az ideje!