RockStation


A Kiss is befejezi a pályafutását?

2018. február 19. - theshattered

KISSband2012.jpgA hetekben a Kiss Catalog Ltd., azaz a Kiss szellemi tulajdonát kezelő vállalat benyújtott egy kérvényt az USA Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatalához, melyben le kívánnak védeni nevet. Ebben eddig semmi furcsa nincs, hiszen ez sokszor megtörténik egy jelentős csapat életében, viszont ez a név a The End Of The Road lenne, ami már arra enged következtetni, hogy a csapat lassan le akarja tenni a lantot.

Tovább

Öltözz szépen, ha a Kiss-szel beszélsz!

KISSband2012.jpgMég 2012-ben Argentínában történt az eset, amikor egy szerencsés újságíró srác lehetőséget kapott arra, hogy interjút készítsen a Kiss-szel. Persze a maszkírozott veteránok kiszúrták, hogy a sajtós nem a velük, hanem az Iron Maiden által díszített felsőben feszít, ezután pedig inkább kínosba csapott át a szitu. Ugyanis a zenészek elkezdték csesztetni az emberünket, addig b*szogatták, amíg az meg nem fordította a felsőjét, hogy ne lehessen látni a mintát - ha már Kiss-szes nem volt kéznél. Végül aztán csak előkerült egy zenekaros merch is, amiben aztán büszkén feszített emberünk.

Tovább

Ikonikus koncertfilmek a Pólus Moziban

queen1.jpg

Az ünnepi időszakban a rockzene történetének kiemelkedő zenekarait láthatják viszont a nézők a budapesti Pólus Moziban. December 22-én a The Doors 1968-as Los Angeles-i, majd december 27-én a Queen legendás 1986-os budapesti koncertjéről készült filmet vetítik. A sorozat januárban Kiss és Mötley Crüe koncertfilmekkel folytatódik, amelyek először láthatók mozivásznon. A koncertfilmek később az Uránia Nemzeti Filmszínházban is műsoron lesznek.

Tovább

Tizenhat év után újra egy színpadon játszott Gene Simmons és Ace Frehley

acegene.jpgA Harvey hurrikán ha másra nem, arra jó volt, hogy összehozta a Kiss két legendás tagját, Gene Simmonst és Ace Frehleyt. A két egykori csapattárs tizenhat éve állt legutoljára egy színpadon, most viszont egy jótékonysági buli kedvéért elásták a csatabárdot, hogy eljátsszanak három korai Kiss tételt, a Parasitetot, a Cold Gint és a Shock Met. Ezekről nyilván készültek felvételek is, ezeket lentebb felsorakoztattuk.

Tovább

Gene Simmons inkább mégsem védeti le az ördögvillát

0kiss2010_22.jpgNahát... (itt a szarkasztikus meglepődés hangsúlyát érezzétek) A múlt heti, kisebb felhördülést kiváltott bejelentés után, miszerint a KISS bőgőse, Gene Simmons le akarja védetni a kinyújtott hüvelykujjas ördögvillát, inkább úgy döntött, visszavonja a terveit. Nyilván az egésznek inkább poénszintű visszhangja lett, így talán ő is érezte, hogy nem érdemes erőltetni, így mintha mi sem történt volna, megy tovább az élet.

Tovább

Ez egy ilyen nap: Gene Simmons levédetné az ördögvillát

0kiss2010_22.jpgEmberek, mostanában mindenki megbolondul. Gene Simmons is, aki nemrégiben még azt libbentette be, hogy pár éven belül lehet, hogy vége lesz a KISS sztorinak. A dalnok/bárdista legújabb agymenése, hogy le akarja védetni az ördögvillát, ami mint mindenki tudja, a metalrajongók egyik legelterjedtebb jelképe. Azt persze mindenki tudja, hogy nem ő használta először, mégis most valahogy neki jutott eszébe, hogy levédesse magának.

Tovább

Hamarosan visszavonulhat a KISS

0kiss2010_11.jpgÚgy néz ki, hamarosan végleg leteheti a lantot a már több, mint 45 éve működő legendás rockgépezet, a KISS. A Paul Stanley és Gene Simmons által alkotott mag és a köréjük felsorakozó hol stabil, hol változó felállás (akiknek minden tiszteletünk!) ugyanis már egyre inkább benne van a korban, ezzel kapcsolatban nyilatkozott nemrégiben Gene Simmons.

Tovább

Csók Finnországból - Avagy így díszítették fel KISSesre a helsinki vasútállomást

0kiss2010_11.jpgMájus 4-én látogat majd el Finnországba a KISS, akik tiszteletére (és nyilván a buli promózására) a két KISS őstag, Paul Stanley és Gene Simmons arcfestésével dekorált maszkokat kapott a helsinki vasútállomás két kőből készült szobra. Az egyébként is robosztus, talán kicsit még félelmetesnek mondható alkotások így még metalabbnak hatnak, nem mintha a skandináv állam nem lenne egyébként is elég fémszívű. Kár, hogy a másik két társuk nem kapta meg a másik két klasszikus KISS arcfestést.

Tovább

Erre csak a KISS képes - Beszámoló a Rock In Vienna harmadik napjáról

015.jpg

Itt az utolsó nap beszámolója. Kicsit örülünk is neki meg nem is. Örülünk, mert lassan (hajnali három van) le fekhetek majd a saját ágyamba, de közben szomorú vagyok, mert annyi jó buli ért véget. Elmondhatom, hogy amennyire a tegnapi nem az én napom volt, a fesztivál zárása már annál inkább volt nekem való! Kora délután érkeztünk a fesztivál helyszínére. Hogy miért? Hajts tovább.

Tovább

10+1 indok, hogy elinduljunk Bécsbe a Rock In Vienna fesztiválra!

metallica2.jpg

Azt már megszoktuk, hogy az Ausztriában minden évben megrendezett Nova Rockon jobbnál jobb zenekarok vannak. Viszont, idén nem csak Nickelsdorf-ra figyelünk oda, hanem a Rock In Vienna elnevezésű eseményre is! Hogy, miért? Június elején kerül most először megrendezésre a három napos bécsi rock fesztivál. Mi pedig felsorolunk nektek tíz plusz egy indokot a hajtás után, hogy miért is lesz jó ellátogatni erre a rendezvényre.

Tovább

A KISS a milánói divathéten

Kiss Varvatos.jpg

Szombat este a KISS a milánói divathéten tette tiszteletét, ugyanis a csapat részt vesz az ismert amerikai divattervező, John Varvatos új kampányában. A divattervezőnek nem ez az első közös munkája rockzenészekkel, hiszen korábban dolgozott már Jimmy Page-dzsel, Alice Cooper-rel, a Cheap Trick és a Green Day tagjaival. A kampányhoz készült friss fotók a KISS klasszikus Dressed To Kill albumának öltönyös képét idézik. A kampányhoz egy kisfilm is készült, amit hajtás után csekkolhattok.

Tovább

A KISS énekese amerikai himnuszt énekelt egy baseball meccsen

MLB-DODGERS-RED-SOX.jpg

Paul Stanley a KISS énekese vasárnap a los angelesi Dodger Stadiumban a Boston Red Sox és a Los Angeles Dodgers baseball mérkőzés előtt énekelhette el a Star-Spangled Banner-t, ami akkor is megtiszteltetés, ha az ember világhírű rocksztár. Himnuszt énekelni mindig kényes kérdés, mert ha hamis, vagy ha az ember belesül a szövegbe, akkor az iszonyú kellemetlen tud lenni. Utóbbira volt már példa itthon, ki nem emlékszik például Király Linda pár évvel ezelőtti produkciójára. Nos a KISS énekese nem felejtette el a szöveget és nem is volt hamis, így biztosan nem jut arra a sorsra, mint az Aerosmith énekese Steven Tyler, akinek a 2001-es Indy 500-on előadott himnuszát a Billboard magazin minden idők 10 legrosszabb himnusz előadása közé választotta.

Tovább

LA KISS

lakisslogo.jpg

Az Arena Football League (AFL), a tengerentúl legnépszerűbb játékának teremfoci változatában bajnokságában öt éve nincs az egyik legnagyobb piacot ígérő amerikai városnak, Los Angeles-nek csapata. Ezen kívánt változtatni néhány úriember, köztük a rocklegenda, a KISS együttes tagjai Gene Simmons vezetésével. A hétvégén nagy és látványos műsor keretében mutatkozik be az új franchise, ami az LA Kiss nevet fogja viselni a következő szezonban. Az AFL minden évben a nagypályás foci, az NFL nagydöntője, a SuperBowl után kezdődik és a következő szezon kezdetéig, augusztus végéig tart. 

Arénarock: Novarock Feszivál 2013, 2. nap

0kiss2010_21.jpg

Az első nap végén a Rammstein által elővezet tűzijáték után némileg lájtosabb napnak néztünk elébe, még akkor is, ha az este fő attrakciója, a KISS újból a látványos koncertet preferálja. De ne szaladjunk ennyire előre, mert ha metálos szempontból nem is ez a szombat volt a fesztivál nonpluszultrája, de azért eseménynek így sem voltunk híján.

Tovább

Új színpadi show-val nyomul a KISS Európában

KissStage.jpg

Június 1-én azaz tegnap indult a KISS világkörüli turnéjának európai köre Stockhomban. Erre a turnéra új színpaddal és showelemekkel készült a banda, melyek igencsak látványosra sikeredtek. Hajtás után megmutatjuk, hogyan indul a KISS koncertje. Ha valaki ezt látva úgy dönt, hogy meg akarja nézni őket, akkor június 15-én a nickelsdorfi Novarock Fesztiválon megteheti.

Tovább

Ez történik egy KISS koncert előtt a színpadon

0kiss2010_03.jpg

Bizonyára sokan kíváncsiak arra - miközben izgatottan várják a kezdést -, hogy mi történik a koncert kezdetéig a színpadon. Nos a KISS most megmutatja nekünk. Egy közel 10 perces videón megnézhetitek, hogy addig amíg a függöny felgördül - jelen esetben le - a technikusok, a road-ok, illetve a zenekar mit is csinál. A videó elején nincs hang, ami nem annak köszönhető, hogy rossz volt a kamera, hanem annak, hogy - aki volt már egy koncerten is, tudja - a koncert előtt más előadók dalai szólnak, így itt konkrétan a youtube blokkolta a háttérben amúgy szóló  Led Zeppelin klasszikust a Rock And Roll-t. (Fotó: Réti Zsolt) 

Tovább

Szerethető szörnyeteg: KISS – Monster (2012)

KissMonster.jpgA Paul Stanley és Gene Simmons vezette veterán csapat Sonic Boom címmel 2010-ben egy olyan rocklemezzel jelentkezett 11 év után, hogy a csapat rajongóinak, de szimplán csak a jófajta rockzenét kedvelőknek is leesett az álla. Ace Frehley és Peter Criss 2000-es évek eleji kilépését követően talán jobb nem is történhetett volna a bandával, mint Tommy Thayer és Eric Singer felbukkanása, sőt ezzel a két emberrel a csapat olyan egységes manapság, mint tán még sohase és még a dalszerzésből is tevékenyen kiveszik a részüket.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum