Érdekes lesz így koncertre járni: elkészült az első amerikai ajánlás az újrainduló bulik menetére

2020. május 13. - theshattered

phil_rudd_artlasso_004.jpgMeglehetősen érdekes ötletekkel állt elő az amerikai Event Safety Allaince a náluk újrainduló koncertek lebonyolításával kapcsolatban. A csak az USA-nak ajánlott, de várhatóan kisebb-nagyobb mértékben máshol is bevezetésre kerülő, kétszáz szakértő javaslatai alapján összeállított, harminc oldalas munka kitér minden egyes részletre, így a beengedésre, a közönségre, a zenekarokra, a helyszín személyzetére is, lényegében azokat a szabályokat kell majd betartani a bulikon, mint most például a boltokban.

Tovább

A Live Nation szerint már ősszel visszatérhetnek az ötezer fő feletti események

0metallica2018_100_eredmeny.jpgInterjút készített a Variety magazin a Live Nation vezérigazgatójával, Michael Rapinoval, aki meglátása szerint már ősszel beindulhatnak az ötezer főnél nagyobb események is - legalábbis a reményeik szerint. A rendezvényszervező cég a járványhelyzet miatt meglehetősen deficites időszakon esik át, az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva a koncertbevételek 25%-ra, a jegyeladás 16%-ra, a koncertek látogatottsága 6,2%-ra csökkentek.

Tovább

Még másfél évig nem lehetnek nagyobb koncertek?

0amonamarth2019_02_eredmeny.jpgDr. Ezekiel "Zeke" Emanuel, akiről már korábban is írtunk, mint az idei koncerteknek a járvány miatti ellenzőjéről, ismét nyilatkozott. Az amerikai szakember elmondása szerint még másfél évig nem lenne biztonságos visszatérni a nagyobb tömegeket megmozgató eseményekhez, így koncertekhez, vagy sportrendezvényekhez. Állítása szerint a védőoltás kifejlesztése lenne a megoldás a helyzetre, de egyelőre az még várat magára.

Tovább

Egy amerikai szakértő szerint 2021 őszéig nem térnek vissza a nagyobb koncertek

0queen2017_09_eredmeny.jpgA University of Pennsylvania egyik bioetikusa, Zeke Emanuel meglátása szerint leghamarabb 2021 őszén térhetnek vissza a koncertek a mindennapi életbe. A kutató szerint a gazdaság fokozatos visszaállítása és a szükséges, most is élő távolságtartás fenntartása miatt még az idénre szervezett események is igen koraiak lennének (kihangsúlyozzuk, mindezt az USA-ra vetítve mondja!), de mutatjuk, hogy hogy mit is mondott a szakember!

Tovább

Koncertet szervezett a tini srác, szétcsapta a közönség a helyet

dennys-hardcore-show.jpgEgy fiatal arc leszervezett egy Wacko koncertet a kaliforniai Santa Anaban lévő Denny's-be, amivel eddig nincs is gond. Viszont ahogy a csapat belecsapott a lecsóba, a hely átcsapott káoszközponttá, konkrétan ezer dolláros kár keletkezett a helyen, melyet persze a tizenhét éves srácnak kellett volna megtérítenie. Egy Gofundme kampánynak köszönhetően időközben szerencsére összejött a kellő zseton, de azért érdemes ránézni, mit is okozott a helyben a buli.

Tovább

Nézz végig egy tavalyi Gojira koncertet!

_inv2447.jpgIdénre várható a Gojira legfrissebb albuma, a határozottan kedvező fogadtatású, nagyon is bika 2016-os Magma kistestvére. Nem félünk attól, hogy gyenge anyag lenne majd a friss csokor, sőt, úgyhogy csak nyugodtan, hátradőlve várjuk a nagybetűs napot, addig pedig itt van nekünk a lenti, tavaly Lengyelországban rögzített koncert, amelyet az egyébként ingyenes (!) Pol'And'Rockon adott a négyes.

Tovább

10 koncert, amit nagyon várunk ebben az évben

0queen2017_09_eredmeny.jpgA koncert a metalosok természetes közege, a lényeg, amiért szeretjük ezt a fajta zenét hallgatni. Ott aztán valóban kisüt, hogy milyen is igazán egy dal, olyan emberek között nyomulhatsz, akik tényleg olyan ízlésűek, mint te (hacsak nem trollkodni járnak oda). De melyik az a tíz buli, amelyeket a szokásosnál is jobban várunk ebben az évben? Ezeket mutatjuk meg lentebb. Persze ez nem azt jelenti, hogy más koncertekre nem Forma 1-es tempóban fogjuk húzni a belünket, csak ezek azok, amelyeket kicsit jobban szem előtt tartunk a többinél - és ez még kb. csak az első félév! Nyilván lesznek olyanok, melyek nem szerepelnek és ti nagyon várjátok, ezek jöhetnek majd a kommentekben!

Tovább

Kariaji Motörhead-módra: a tiéd lehet egy teljes 1996-os buli

motoerhead-2012.jpgIgaz, szegény Lemmy már nincs közöttünk két éve, de azért van anyag, amiből lehet mazsolázni, már ha a zenekar örökségét nézzük. A csapat producerének, Cameron Webbnek köszönhetően most például egy teljes, ma huszonegy éves bonni buli lett elérhető, mely hétfőig ingyenesen le is tölthető.

Tovább

Napi felmérés: az emberek 73%-át nem zavarja, ha kameráznak a koncerten

0queen2017_09_eredmeny.jpgIsmerős érzés, ugye? Nem látni a koncerten, mert mindenki a telefonjával, vagy rosszabb esetben tablettel megpróbálja megörökíteni a buli különböző pillanatait, ne adj isten az egészet. Ez főleg a grandiózus nyitásoknál idegesítő, de természetesen ez ki-ki kedvenc számánál is lazán előfordulhat. Viszont biztosan zavar ez mindenkit? Vagy tényleg csak egy páran vagyunk ilyen hangosak, a többieket nem érdekli az, hogy épp nem látnak? A Skiddle nevű brit jegyértékesítő vállalat nézett ennek utána.

Tovább

25 idegesítő koncertlátogató

0metallica2010_05.jpgMinden bulin valamiért vannak olyan emberek, akik miatt kinyílik a zsebünkben a (képzeletbeli) bicska. Általában ezek az emberek a viselkedésükkel vívják ki az ilyen irányú "tiszteletet", ezek a tulajdonságok pedig nagyon szépen listába is szedhetők bizonyos sztereotípiák alapján. Persze nem a napfényes oldal lett lajstromozva.

Tovább

Amíg élek, rock!

Scorpions @ Papp László Sportaréna, 2016.02.29.

0scorpions2016_66.jpg

"Ők már nyugdíjasok, nem lesz kihívás” – emlékeztetett valaki néhány nappal a budapesti Scorpions koncert előtt, és igazából valahol mélyen egyetértettem vele. Tipikus öregedő rockzenészeket vártam, kényelmes pózokban, miközben a nézőtéren mi, az akkor bejáratott riffekre szomjazó közönség vizezett sörökkel és öngyújtó mécsessel sírunk a Wind of Change-re. A csúnya ítélkezést kimunkált pofára esés követte: ez a tegnap esti Scorpions show energikus, sodró és gátlástalanul profi volt.

Tovább

A koncertezésben van a pénz

Bon JOvi Rock.jpg

Legalábbis ez derül ki a pollstar.com kimutatásából, akik a múlt év észak-amerikai és világkörüli turnéinak jegyértékesítéseit és bevételeit összesítették. Míg a lemezeladás csúcsévének számító 2000-ben 1,7 millió dollár volt az észak-amerikai turnék összbevétele, addig tavaly ez az összeg már 5,1 millió dollárra rúgott, tehát jól látszik, hogy a művészek a lemezeladások visszaesését a koncertek számának növelésével kompenzálják, így próbálva meg pótolni a kieső bevételeket. Ahogy a számokból látszik nem is akármilyen sikerrel.

Bár az észak amerikai turnék tekintetében Taylor Swift country-pop énekesnő 112,7 millió dolláros bevétellel beelőzte a Bon Jovit, a globális turnék tekintetében viszont a Bon Jovi végzett az élen, 259,5 millió dolláros bevétellel, megelőzve Beyoncét. Az észak amerikai turnék listáját ITT a világkörüli koncertkörutakét pedig ITT leshetitek meg. Érdemes szemezgetni a listákat.

ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum