Csak most? Tehetné fel a kérdést az egyszeri nu metalos. A lényeg, hogy 30 év elteltével, de megvalósul a Korn és az Adidas együttműködése. /Fotó: Azu Rodriguez/
Csak most? Tehetné fel a kérdést az egyszeri nu metalos. A lényeg, hogy 30 év elteltével, de megvalósul a Korn és az Adidas együttműködése. /Fotó: Azu Rodriguez/
Megjelent a Korn gitárosának, James "Munky" Shaffernek és a filmzeneszerző Chris Hunt projektjének első nagylemeze, a formáció nevét viselő Venera. Az Ipecac Recordson keresztül kiadott lemez az alábbiakban hallgatható meg, mellé ott figyel a frissen kiadott videó, ami a Health-szel közös Ochre-re lett ráillesztve.
Június közepe óta teljes a csend a Korn körül, így várható volt, hogy valamire készül a bakersfieldi zenekar. A jövőre a debütlemezük megjelenésének harmincadik évfordulóját ünneplő veteránok állítólag friss dalokon dolgoznak, amik a jövő év folyamán már meg is fognak jelenni. Azt, hogy az épp szüneten lévő Fieldy visszatér-e erre az anyagra, nem árulták el. A Korn legutóbbi nagylemeze, a Requiem tavaly jelent meg, a lemezbemutató turné Budapestet is érintette.
Kiadta a második dalát a Venera. A Korn gitárosa, James "Munky" Shaffer és az atlantai dalszerző, Chris Hunt által összerakott projekt október 13-án dobja majd piacra a bemutatkozó lemezét, addig a frissen kiadott Holograms és a korábban bemutatott Swarm által tudtok csemegézni a tartalomból.
A bakersfieldi nu metal veteránok voltak már a világ csúcsán és iszonyat mélyen is, mégis túlélték az elmúlt harminc évet. A lemezek kiválóan mutatják, mikor milyen stádiumában volt a csapat, ezeket, mármint a bizonyos időszakokat megörökítő terméseiket pedig valamilyen szinten rangsorolni is lehet. Hogy a kezdeti korongok milyen szinten vannak, egyáltalán nem kérdés, de a többi már annál véleményesebb. Itt van egy vélemény ezek közül.
Idén 25 éves a Korn harmadik albuma a Follow the Leader, ami egyben a nu-metalnak csúfolt stílusirányzat mainstreammé válását is jelöli, így ez a szép negyedszázados évforduló jó apropója egy kis múltba révedésnek. Elő az Adidas melegítővel, simogassunk együtt kukoricát!
Pénteken megjelent a legújabb Korn kiadvány, a Requiem Mass. A tavalyi albumuk, a Budapesten is bemutatott Requiem megjelenése előtt adott félig akusztikus, félig újdalos-hangos koncertjének második felét tartalmazó ötszámos kiadvány képanyaga a megjelenéssel egyidőben szabadon nézhető lett, a fizikai formátumok rajongói a kiadványt CD-n és vinylen szerethetik be.
Megjelenik a Korn idei lemezbemutató fellépése. A Hollywoodban, az ottani metodista templomban rögzített anyag, melyet online streameltek a bakersfieldiek Requiem Mass címen lesz elérhető február 3-tól. Apró szépséghiba, hogy az akusztikus részt nem teszik fel rá, így mindössze ötszámos anyagról beszélünk, viszont a CD-hez pluszban ott lesz a teljes nagylemez, a vinylen pedig egy szép minta díszíti majd a B-oldalt.
Otthoni körülmények között mutatja meg a Korn dobosa, hogyan játssza a nu metal veteránok néhány dalát. A nemrégiben újraindított dobvideó sorozatában értelemszerűen a legutóbbi nagylemez, a Requiem néhány dalát szemelte ki a nagyközönségnek és mivel a dob igen fontos szerepet játszik a bakersfieldiek muzsikájában, szerencsére van is mit nézni.
Újraélesztette a Stillwell nevű projektjét a Kornos tagságát jelenleg szüneteltető Fieldy. A "démonaival harcoló" basszusgitáros és csapata szeptember 16-án hozza ki az első új dalát, alább egy kis ízelítőt találtok belőle.
Nem kisebb nevet akasztott le jó ideje készülő, viszont végre kiadásra került dalába, a Girlgunba a Xhoana X, mint a Korn gitárosát, James "Munky" Shaffert. A nu metal legenda a csendesen induló, viszont folyamatosan építkező tétel vége felé dörrenti meg a héthúrost és habár különösebb technikázásra nem kell számítani, maga a szám sem kéri azt.
Három nap különbséggel látogat Budapestre a ’90-es évek végének, 2000-es évek elejének két abszolút alternatív rockzenei ásza, a Korn és a Deftones – milyen durva lett volna, ha egy napra sikerül, ráadásul egymás után! De nem így lett. Ha valaki ezt húsz évvel ezelőtt így, három nap eltéréssel hozta volna össze, igen nagy anyagi értelemben vett fejfájást okozott volna a fanoknak, de hogy mind a két koncert ide-odatologatott eseményként landolt ott, ahol, jó eséllyel lesznek bőven, akik minden nehézség nélkül „dupláznak” majd. Elsőként a Korn került terítékre, akik a friss lemezüket, a Requiemet mutatták be Budapesten.
Az Európa-turnén és így a ma esti koncerten még tuti nem, de lehet a következő kanyarban már visszatérhet a Korn soraiba a már több mint egy éve egészségügyi szüneten lévő basszusgitáros, Fieldy. Az ikonikus játékú zenésszel majd a most is zajló kör után ülnek le beszélgetni a többiek, persze a válasz úgyis majd Fieldyn múlik.
Június 21-én Requiem című új lemezével Budapestre látogat a nu metal állócsillaga, a Korn. A Live Nation és a RockStation jóvoltából most 2 db páros belépőt nyerhettek a koncertre, amennyiben jól válaszoltok kettő kérdésre.
Bemutatta a legújabb nagylemeze, a Requiem lemezbemutató bulijának egy részletét a Korn. A kápolnában adott, kórussal erősített, Requiem Mass fantázianevű eseményről a legutóbbi kislemezdaluk, a Worst Is On Its Way került ki csemegének, ezt az alábbiakban találjátok. Ha pedig élőben is szeretnétek elcsípni a bakersfieldi veteránokat, akkor június 21-én irány a Papp László Sportaréna!
Requiem címmel még februárban jelent meg a Korn új albuma, a 2019-es The Nothing lemez utódja. Most Craig Bernard és Culley Bunker rendezésében az album záródalához videó is érkezett, amit alább meg is mutatunk. Aki még nem tudná annak mondjuk, hogy június 21-én a zenekar a Papp László Sportarénában játszik.
Támadás érte az éppen a Chevelle-lel és a Code Orange-dzsal turnézó Korn buszát. A lövések Iowában, nem messze a Mississippitől érték a járművet, nem sokkal az Illinois-beli Davenportba tervezett koncert előtt. A buszt csak egy lövedék találta el, személyi sérülés nem történt, mivel zenekar és személyzete ekkor éppen egy hotelben tartózkodott.
...mert ugye a metaldalok, metallemezek mindig visszafelé lejátszható, rejtett üzenetekkel vannak tele. Visszagondolva is vicces ilyen perekről írásokat olvasni, de valószínűleg már akkor sem lehetett ezt komolyan venni. De lényeg a lényeg, a Sirius XM indított egy sorozatot, melyben a zenekarok tagjainak a saját nótáikat kell felismerniük visszafelé lejátszva, pár másodpercből. Az első áldozat a Kornból ismert Munky, aki egy-két érdekesebb infót is mesélt a választott tételekről.
A Korn pályájában van egy hullámvölgy, ezt körülbelül Head távollétével lehet körülírni, már ha nagyon tágra akarjuk tenni ezt az időszakot. Ezzel azért minden bizonnyal kevés rajongó tud ellenkezni. Persze a nevezett "gyengébb" korszakban is készültek erős nóták, ahogy a közös periódus alatt is szellősebb tételek, mégis fura módon az énekes, Jonathan Davis szerint az egyik fénykori, még promós kislemezen is kihozott tételük a leggyengébb alkotásuk.
Pénteken jelent meg a Requiem, a Korn legújabb, egyben legkevesebb dalt tartalmazó, legrövidebb nagylemeze. Az USA-ban javában turnézó nu metal legendák viszont nem állnak le a friss témák gyártásával, legalábbis az énekes, Jonathan Davis szerint, de hogy ennek mikor, milyen formában lesz eredménye, egyelőre természetesen nem tudni. Ha fél lábon még nem is érdemes addig állni, az biztos, hogy lesz új album, ráadásul igen jó a hangulat a zenekaron belül is, ami sosem rossz egy kreatív folyamatban.