Előzetes videó készült a Led Zeppelin könyvhöz

2018. augusztus 27. - theshattered

Led Zep.jpgKorábban már írtunk róla, hogy egy nagyszabású könyv kiadására készül a Led Zeppelin, mivel idén ünnepli a zenekar a megalakulásának ötvenedik évfordulóját. A hegynyi érdekességet tartalmazó könyv készítésébe, tartalmába, előkészületeibe már bele is lehet nézni a lenti videó segítségével, viszont a megjelenésig októberig még sajnos várni kell. De addig is...

Tovább

Újrakiadást kap a The Song Remains The Same

Led Zep.jpgÚjra kiadják a Led Zeppelin legendás koncertalbumát, a The Song Remains The Same-et, mely magyar földön A Dal Ugyanaz Marad címen is ismert. az 1973-ban rögzített, majd három évvel később kiadott koncertanyag a zenetörténelem egyik legjobb élő felvétele, ráadásul az éppen a karrierje csúcsán lévő bandát mutatta meg ott, ahol a legjobban teljesítenek: a színpadon. Az újrapakolt csomag, melynek tartalma az alábbiakban nyálazható át, szeptember 7-én kerül majd a boltokba.

Tovább

Az ázsiaiak mindenben jobbak. Még Led Zeppelin-dobolásban is

Led Zep.jpgA keleti népek nagyon sok csodagyereket kitermelnek, az tény. Az, hogy később mi lesz velük, senki nem tudja, mert úgy eltűnnek általában, mint a huzat, de azért tény, hogy a tizenöt perc hírnév az jár nekik. Ezek közé az ügyes, sőt, nagy tudású és technikájú gyerekek közé tartozik Yoyoka is, aki nyolc évesen úgy eldobolja a Led Zeppelin Good Times Bad Timesját, hogy talán még Bonzo is elégedetten csettintene rá. Persze megvannak neki is az előzményei, jó ideje keni már (két éves kora óta), de akkor is jár a keksz!

Tovább

Öregek Vs. 'Zep

Led Zep.jpgMi történik, ha az idősebb korosztálynak megmutatjátok a fiatalkorának a zenéjét? Mi történik akkor, ha az történetesen a rocktörténelem egyik legnagyobb zenekara, a Led Zeppelin? A legújabb "react" videóban fény derül erre a két kérdésre, miközben érdemes azért figyelni a tényleges reakciókat is. Természetesen angolosok előnyben!

Tovább

Jön az első hivatalos Led Zeppelin könyv!

Led Zep.jpgElőreláthatólag októberben fog megjelenni az immár fél évszázada alapított Led Zeppelin első hivatalos, a zenekari tagok felügyelete mellett készült könyve, amely szimplán csak a banda nevét fogja viselni. A 368 oldalas, nagy lélegzetvételű (egyelőre még csak angol nyelven megjelenő) olvasmány már az előrendelési fázisban van.

Tovább

Szobrot kap John "Bonzo" Bonham

Led Zep.jpgMegkapta az engedélyt az évek óta húzódó ajtódöngetés után Deborah Bonham, a Led Zeppelin egykori legendás dobosának, John Bonhamnak a testvére, így végre elkészülhet a ritmusmágus régen tervezett emlékműve. A bronzból készült szobor Bonham szülővárosában Redditchben kerül majd felállításra, az átadást jövő májusban, az egykori legenda hetvenedik születésnapjára időzítik.

Tovább

Led Zeppelin vs. kölykök - Most egy újabb legendát kaptak meg a porontyok

Led Zep.jpgAki azt mondja, hogy nem ismeri a Led Zeppelint, az jó eséllyel hazudik. Jó, persze van az a korosztály, aki még talán nem találkozott velük, de náluk is hamar orvosolható ez a hiány. Ennek köszönhetően kapták meg a nálunk is többször látott kisgyerekek a legendás négyes néhány örökzöldjét. És hogy mit gondoltak róluk? Az hamarosan kiderül!

Tovább

10 + 1 rockdal, amivel bemutathatsz egy egész évtizedet

A 70-es évek ....

1280x720_1.jpgA legnagyobb zenetörténelmi pillanatokat illetően legalábbis biztosan. Minthogy azonban azokat a fejeket, akik az adott korra legjellemzőbb dalokat kitolták a lelkükből a közönség elé valószínűleg éppen a körülöttük zajló idők villanásai inspirálták, így azok mindig kicsit többet fognak jelenteni nekünk, mint csupán zenék. Hiszen ezek egyben megunhatatlan és emlékező korrajzok is. A hatvanas évek olyan előadóinak az alapjain, mint a Pink Floyd, a Beatles, Muddy Waters, Jimi Hendrix és Bob Dylan a következő évtized rockmuzsikái már még inkább mérföldkövek, amik mély gyökereket eresztve amúgy is meghatározták a későbbi idők stílusainak meglehetősen kusza burjánzását. Mi pedig nagyító alá helyezve ezeket a bizonyos hetvenes éveket, megpróbáltuk tíz plusz egy dalban összeszedni és azokkal megmutatni egy kerek évtizedet.

Tovább

Nézd meg néhány rock klasszikus tradicionális japán hangszerekre való átiratát!

japan.jpgAhogy már korábban is hangsúlyoztuk, egy feldolgozásnak manapság már tényleg csak akkor van értelme, ha valóban valami egyedit mutat a nagyközönségnek. Ahogy sejthetitek, a lent látható videók nem kicsit belepasszolnak ebbe a képzeletbeli dobozba, úgyhogy a minőség szerintünk abszolút garantált. De mitől is extra az egész? Az, hogy kisfilmeken nem kisebb rock klasszikusok lettek átírva tradicionális japán hangszerekre, így például kotóra, mint a Led Zeppelin Stairway To Heavenje, a Guns N' Roses Welcome To The Jungleja, Eric Clapton Laylaja, a Toto Africája, vagy épp a The Beatles-féle Let It Be. Mi szó szerint seggre ültünk a gyönyörűségtől, minden elismerésünk az alkotóknak!

Tovább

Így játszik Led Zeppelin-t Madonna

madonna_guitar.jpg

A pop díva a minap töltött fel Instagram oldalára egy rövid videót, amint éppen a Led Zeppelin Whole Lotta Love-jának klasszikus riffjét játssza. Hogy ez miként passzol az énekesnő Rebel Heart címmel szeptemberben érkező új albumához még nem tudjuk, de pacsi neki ezért. Mondjuk az énekesnőtől nagyon messze nem áll távol a rockzene, hiszen pár éve a Hung Up című dalának koncertverziójába csempészte bele a Pantera, A New Level című dalának riffjét.

Tovább

Rock Klasszikusok – Tavaszi koncertfilm válogatás az Urániában

queen-rock-montreal-live-aid-50719751904b5.jpg

Újra mozivásznon láthatóak a rockzene történetének kiemelkedő zenekarai az Uránia tavaszi koncertfilm-válogatásában. A vetítéssorozat a Led Zeppelin 2007-es londoni koncertjével kezdődik április 3-án, a válogatás további részében műsorra kerül a The Doors 1968-as Live at the Hollywood Bowl koncertfilmje és Jimi Hendrix legendás woodstocki koncertje is. Újdonságként szerepel a programban a Queen 1981-es montreali koncertje, amelyet most láthat először a fővárosi közönség.

Tovább

Tegnap volt 40 éve, hogy megjelent a Physical Graffiti - már streamingelhetők is az albumok!!

led_psychical.jpg

Megjelent a duplalemezes, újra-maszterelt Led Zeppelin-album! 1975. február 24-én jelent meg a Physical Graffiti, mely a világ egyik legjobb rock albuma, és egyben a Led Zeppelin újrakiadásainak legújabb tagja. Az eredeti két korongon most már felújított verzióban hallhatóak a dalok, ezt pedig a 3 CD-s vagy 3 bakelites csomagokban egy plusz lemez is kiegészíti, melyen eddig kiadatlan, korai változatok kaptak helyet. Így például a "Brandy & Coke", ami eredetileg a "Trampled Under Foot" nyers mixe volt vagy a "Kashmir" kísérleti fázisából származó "Driving Through Kashmir" és az "In My Time of Dying" kezdeti állapotában is rákerült a harmadik lemezre.

Tovább

Itt a Led Zeppelin következő újra-kiadása: Februárban érkezik a „Physical Graffiti Deluxe Edition”

led_zep_psychical.jpg

A Led Zeppelin 2015-ben is folytatja az újrakiadások sorát, ezúttal a Physical Graffiti duplalemezét vehetjük majd kezünkbe a frissített változatban. A kiadvány napra pontosan a 40. évfordulón érkezik, hiszen 1975. február 24-én jelent meg az együttes hatodik sorlemeze. Ahogy az összes többi korábbi megjelenés, így ez is Jimmy Page által lett újramaszterelve és keverve, az eredeti korongok mellett pedig egy harmadik lemez is a csomagba került, melyen kiadatlan dalok kaptak helyet.

Tovább

Led Zeppelin IV és Houses Of The Holy újra-kiadások, illetve vadiúj videó

Led Zep.jpg

A Led Zeppelin a tegnapi napon hozta nyilvánosságra hozta a „Rock And Roll” (Alternate Mix)-hez című dalhoz készült videót, benne élő felvételekkel és az új vizuállal. A „Rock And Roll” Alternate Mixe a Led Zeppelin IV deluxe kiadásába került bele, mely a Houses Of The Holy-val egyszerre került a boltokba. Mindkét kiadványt a gitáros és producer, Jimmy Page maszterelte újra, illetve a csomagokban helyet kapott egy második lemez is eddig teljes mértékben kiadatlan zenével!

Tovább

Itt egy új Led Zeppelin-videó

Még mielőtt valaki nagyon megörül, annak elmondjuk, hogy nem alakult újjá a zenekar, hanem egészen másról van szó. Mégpedig arról, hogy június 2-án megjelenik a Led Zeppelin első három lemezének újrakiadása. Az új videó a Whole Lotta Love újramaszterelt verziójához készült, és klasszikus Led Zeppelin koncertek (közismertek és ritkán látottak) képi anyagából lett összevágva, amit egyébként kevés zenekarnak bocsátanánk meg, de a Led Zeppelin egyértelműen köztük van. 

A Led Zeppelin-t is díjazták a Kennedy Center Honors átadáson

LedZepimage001.jpg

Barack Obama Elnök a Fehér Házban adta át vasárnap este a Kennedy Center Honors elismeréseket, melyet több sztárral egyetemben a Led Zeppelin is megkapott. A díj az Egyesült Államok egyik legmagasabb kitüntetése, melyet azok kaphatnak, akik művészetükkel nagy befolyással vannak az amerikai kultúrára. Az átadót egy show keretében a CBS is műsorára tűzi majd, december 26-án.

Tovább

Kashmir - Előzetes a Led Zeppelin DVD-jéről

led-zeppelin-celebration-day-e1347541534266.jpeg

Korábban már megírtuk, sőt előzetest is mutattunk a november 19-én napvilágot látó a Led Zeppelin legendás 2007-es O2 Arénás koncertjét tartalmazó DVD-jéről, melyet barátjuk és mentoruk, az Atlantic kiadó-alapító Ahmet Ertegun emlékére vállalt banda. A DVD-ről most újabb előzetes videó érkezett, ez itt a Kashmir.

Tovább

Black Dog - Előzetes a Led Zeppelin DVD-jéről

led-zeppelin-celebration-day-e1347541534266.jpeg

Ahogy azt már korábban megírtuk, november 19-én lát napvilágot a Led Zeppelin legendás 2007-es O2 Arénás koncertje DVD-n, melyet barátjuk és mentoruk, az Atlantic kiadó-alapító Ahmet Ertegun emlékére vállalt banda. A DVD-ről megérkezett az első előzetes videó, a Black Dog című dal képében.

ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum