RockStation


Ezek 2020 legjobban várt lemezei - a RockStation szerint

2019. december 19. - theshattered

gd2019.jpgMi már nagyjából lerendeztük, lezártuk az idei évet, így a karácsonyi nagy zabálások előszelétől könnyes szemeink közül az egyiket már a jövő évi felhozatalra fordítjuk. 2020-ban a szó szerint gyilkos koncertfelhozatal mellett a lemezpiac sem fog földbe állni, olyan nagyok fognak friss anyaggal jelentkezni, mint a kvázi visszatérő Ozzy, az ötvenedik évét ünneplő Judas Priest, vagy a több, mint egy évtized éhínség után friss korongot kiadó King Diamond. De a hozzájuk képest mondhatni kevésbé hatalmas csapatok közül is több új fog termést pottyantani a hálás szemű fanok ölébe, ezekből, azaz a már látatlanban, vagy kevés betekintéssel is legjobbnak bizonyuló korongok közül szedtünk össze húszat. Galéria!

Tovább

Ezek 2019 legjobb lemezei a RockStation szerkesztőségi listáinak összesített adatai szerint

slipknot-cover-header_2019.jpgNem is olyan régen már megmutattuk, hogy a RockStation szerkesztői közül kinek-kinek mely albumok nyerték el a tetszését 2019-ben, ha esetleg erről lemaradtatok volna, akkor IDE KATTINTVA tudjátok pótolni. Nos, a jó szokásunkhoz híven ismét összeszedtük, összeadtuk a listák legjobbjait, így kijött, hogy a szerteágazó ízlésvilágokon belül mik azok a metszéspontok, amelyekre érdemes lehet kicsit jobban is odafigyelni. Ezek közül mutatjuk most meg a húsz legjobb, azaz legtöbb összesített pontot kapott korongot. Az első helyezett kiléte most talán nem is lesz olyan meglepő.

Tovább

Ezek a RockStation szerkesztőségének 2019-es kedvencei

tool_2019_2_credit_travisshinn_crop.jpgBizony, gyorsvonat sebességgel zakatol a vége felé a 2019-es év, mely ha lecseng, menthetetlenül belépünk majd a koncertszempontból gyilkos 2020-ba. Mivel ilyenkor már a zeneipar és a csapatok is elsősorban az ünnepekre koncentrálnak, maximum spéci kiadványok látnak napvilágot, így mi is összeszedtük, melyek voltak azok a korongok, amik a legközelebb landoltak a szívünkhöz, melyek lesznek azok, amelyekre szívesen gondolunk majd vissza az utolsó "kétezertizenből". Értelemszerűen, ahányan vagyunk, annyiféle kedvencet találtunk, de sok esetben azért találtok majd kevésbé egyértelmű korongokat is.

Tovább

Ez az idei év legjobb huszonöt rock-, vagy metaldala a Revolver szerint

ghost-press.jpgFolytatódik az év végi listák áradata, egyre több oldal hozza le a summáját a 2019-es termésből. A Revolver nemes egyszerűséggel az általunk is kedvelt műfajban mozgó együttesek egy-egy dalát rakta be a sorba, melyből egy huszonötös sor kerekedett, melyen olyan nevek kaptak helyet, mint a Korn, a csak feldolgozásokkal jelentkezett Marilyn Manson, Ozzy, a Slipknot, vagy éppen a legkisebb meglepetés: a Tool.

Tovább

Ők a legjobb dobosok a Musicradar olvasói szerint

dannycarey2019.jpgA listák közül talán a legkevésbé kikezdhető az, amikor az olvasókkal szavaztatják meg a médiumok a kedvenceiket. A nép szava azért mindig hangosabb és mindig aranyat ér, talán jobban is tükrözi a teljes képet, mint egy megmondó ember agymenése. A Musicradar is így kezdte meg a listagyártást, megszavaztatta az olvasókkal, hogy szerintük kik a legjobb prog-, metal- és rockdobosok, ezeknek a listáját mi is megmutatjuk nektek.

Tovább

Hallgasd meg Corey Taylor Halloween-playlistjét!

slipknot-cover-header_2019.jpgIgaz, hogy tegnap volt a Halloween, de a hétvége spiritualitása talán megenged annyit, hogy egy nappal később hozzuk le a Slipknot frontembere, Corey Taylor által összerakott, erre az ünnepre kitalált dallistáját. Az összeállításban a Slipknot dalai mellett egyéb klasszikusok is előkerülnek, így többek között Iron Maiden, Behemoth, Venom, Misfits, vagy épp Black Sabbath és Judas Priest is. Hátha kell némi népriogató a temetőjáráshoz!

Tovább

Ezek a 2010-es évek legjobb lemezei - Gyűjtők kollekciói alapján

ghostpromo.jpgAkárhonnan nézzük, a "legjobbak" listáját mindig nehéz összeállítani, főleg, hogy az egész abszolút szubjektivitásról szól. De mi van akkor, ha szimplán a statisztikákra szállunk rá? Ezen logika mentén készített az online lemez-adatbázis, a Discogs ez összeállítást, összeszedték, melyek azok az albumok, melyek a legnagyobb számban jelennek meg az ott regisztrált felhasználok adatbázisaiban és rakták azt sorrendbe, szigorúan a 2010-es éveket szemügyre véve.

Tovább

Lista: Ezek a 2010-es évek legjobb amerikai metalzenekarai

black_breath_2015.jpgEgy újabb listát tett közzé a Kerrang!, hogy legyen min csámcsogniuk a rajongóknak. A legújabb sor az évtized legjobb metalzenekarait szedi össze, mindösszesen ötven formációt, ha már egyszer... Fontos, hogy ne is keressétek a régi, nagy klasszikusokat, itt csak olyan csapatok szerepelnek, akiknek az első lemeze 2010-ben, vagy azután jelent meg, ráadásul csakis az USA területéről lettek összegereblyézve a felvonultatott formációk! Mondjuk azt alá kell írni, hogy így is vannak csapatok, akik ezen rövid idő alatt is elég nagy népszerűségre tettek szert, többen már nettó headlinerként nyomatnak nem is kis kanyarokat. Rohan az idő, na! Bónusz kérdés: vajon a magyar mezőnyből kik lennének azok, akiket érdemes lenne felrakni erre a listára, vagy kikből lehetne egy külön ilyen sort létrehozni?

Tovább

Öt dal, amit jó eséllyel hallani fogsz a Muse koncertjén

muse2018.jpgMájus 28-án karrierje során hatodik alkalommal fog Magyarországra látogatni a Muse. Az angolok a tavaly megjelent nagylemezüket, a Simulation Theoryt fogják elsősorban bemutatni nekünk, de nyilvánvalóan meg fogjuk kapni a karrierjük eddigi legnagyobb dalait is az előreláthatólag jó testes felépítésű népünnepélyen. Hogy legyen mivel rágyúrni a bulira, összedobtunk pár dalt, amelyek esélytelen, hogy kimaradjanak a szórásból (a Dig Down az új lemez miatt került be). Vagy ha mégis elhagynák, alsó hangon lázadásra kerülne sor.

Tovább

Ötven dal, ami meghatározta 1999 metalzenei életét

sk1999.jpgElég durva, hogy már húsz éve annak, hogy a lenti listában szereplő dalok megjelentek, pedig bizony, mind az 1999-es év termései. A Loudwire illetékesei a kerek évforduló tiszteletére ebből az évből nem kevés, mintegy félszáz, időközben már klasszikussá érett tételt szedtek össze, akik lerázva magukról minden felelősséget, csak a mennyiségi követelményeknek akartak megfelelni, a rangsort nem vállalták be - csakis ABC-sorrend van. De mégis, mely tételekre érdemes emlékezni ebből az időszakból? Erre keresték és próbálták megtalálni a választ - előadónként egy-egy nótával.

Tovább

Ezek lennének az elmúlt ötven év legjobb rock- és metallemezei?

metallica_2.jpgListát készíteni mindig nagy kihívás, melyhez nem kevés szubjektivitás szükségeltetik. Az angol Metal Hammer pont ezért nem is vállalta be, hogy ők vigyék el ezúttal a sarat, megkértek néhány ismert muzsikus arcot, hogy mondják meg: szerintük ugyan mi volt az elmúlt ötven év ötven legjobb rock- és/vagy metallemeze? Az eredmény pedig (a kezdeteket leszámítva) minden dekádból tíz, NEM rangsorolt korong lett, melynek a (természetesen kiváló vitaindító) listája az alábbiakban csemegézhető végig. Persze bőven lesz olyan felvetés, hogy most "miért ez, miért nem az?" került be, de ahogy írtam is: a listakészítés, legalábbis a nem kvantitatív tényezők esetében igencsak nehézkes és szubjektív folyamat. Plusz, mint tudjuk: a tökéletes nem létezik.

Tovább

Ezek a finomságok várhatóak a Lemezboltok Napján

rsd.pngÁprilis 13, szombat. Ezt a dátumot minden ínyenc mélyen bevéste már a naptárába, hiszen ekkor lesz a Lemezboltok Napja, melynek keretében rengeteg finom csemege fog megjelenni, igazi nyálcsorgató falatok várják majd a fanatikus kollektorokat. De mégis mik azok, amelyek egy rock, vagy metalfan képzeletét be tudja indítani ezen az egy napon? Ezek lettek összeszedve egy jó gazdag csokorba a Loudwire által és ezt nyálazhatjátok át az alábbiakban.

Tovább

2019 legjobban várt metallemezei

gojira_2016_1.jpgMinden évben van pár album, amelyeket ilyen-olyan okokból, de jobban várunk a többinél. Legyen az azért, mert egy olyan legenda csinálja, amely régóta nem adott ki semmit, vagy épp azért, mert az előző korong volt annyira erős, hogy a szokásosnál jobban érdekel a folytatás, mindig lehet találni egy jó okot arra, hogy huncut mosollyal kacsintsunk a megjelenés pirosbetűs dátumára. 2019 sem lesz lesz egy szikár év, több nagy név is piacra fogja dobni a legújabb termést, melyek közül néhányat mi is kiemeltek között fogunk közölni, ezekből szedtünk össze húszat mindenféle sorrendiség nélkül. Persze ez nem azt jelenti, hogy a kimaradtakat éppen figyelmen kívül hagynánk majd, csak ezek birizgálják jobban az agytekervényeinket, ezek lesznek azok, melyek vélhetően nagyot fognak durranni az előttünk álló évben.

Tovább

2018 harminc legjobb koncertfotója

depeche_mode.jpgBizony, nem voltunk restek koncertre járni ebben az évben sem, reméljük, ti is meg tudtátok nézni a lehető legtöbb kedvencet, mert választék az akadt bőven! Most már bátran ki is merjük jelenteni, hogy aki egy ilyen év után még húzza a száját, annak talán nem létezik az a szó, hogy elég! Viszont ha már voltunk olyan szerencsések, hogy mi is ott voltunk egy-egy bulin, igyekeztünk a fotós kollégák révén némi képi emléket hozni onnan, ezekből a koncertfotókból válogattunk össze egy jó kosárra valót. Időutazás indul!

Tovább

2018 tíz legjobb hazai rock- és metal albuma

sb2018.jpgEgy ilyen év végi összegzéses időszakban érdemes külön megemlékezni a hazai mezőnyről, hiszen sokaknál a külföldi felhozatal elnyomja a magyar műveket, nem mindig kerülnek fel az őket megillető helyre, hiába tekinthető a maga műfajában kiemelkedőnek az adott dalcsokor. Nos, mi megpróbáltunk összeszedni tíz olyan magyar korongot az idei évből, amelyeket - ha eddig még nem tettétek volna meg - érdemes lenne lecsekkolni. Sorrend most nincs, nem is mernénk vállalkozni rá, néhányukkal amúgy is találkozhattatok már vagy az egyéni, vagy az összesített listánkban, szóval... Mi ezeket a magyar műveket merjük bátran ajánlani a 2018-as mezőnyből.

Tovább

Tíz beteg albumborító 2018-ból

behemoth-2018-august-press-shot.jpgHabár mostanában már nincs akkora súlya egy lemezborítónak, mint annak idején, mégis nagyon sokan nem kevés időt és energiát áldoznak arra, hogy a lehető legigényesebben nézzen ki a legújabb hangzóanyaguk. Persze kell is, hiszen már kimondottan csak a rajongók vesznek lemezeket, azoknak pedig jogos az elvárása egy szépen kivitelezett körítés iránt, ki kell szolgálni őket valami szemkápráztató művészi munkával. Néhány csapat pedig idén is határozottan komolyan vette a feladatot, olyan munkákat pakoltak, pakoltattak le a megbízott művésszel, melyeken élvezet legeltetni a szemet, ezekből szedtünk össze egy párat.

Tovább

Ezek a legjobb idei metallemezek az angol Metal Hammer olvasói szerint

metalhammer2018.jpgMint mindenki, az angol Metal Hammer is elkészítette az év végi listáját. Viszont nálunk ezt nemcsak a szerkesztőség rakja össze, hanem ahogy azt szokták is, az olvasókkal is megszavaztatják, mely lemezek az Ő kedvenceik. Ebből állítottak össze egy harmincas sort, amely az alábbiak szerint néz ki.

Tovább

Ezek voltak a 2018-as év legjobb rock/metal lemezei a RockStation szerint

hero-5.jpg

Szerdán végigcsemegézhettétek, hogy egyenként kinek mi volt a tíz legbecsesebb korongja ebből az évből (ezt IDE KATTINTVA frissíthetitek fel), most pedig megmutatjuk, hogy az összesített lista hogyan néz ki. Ez természetesen a személyenkénti lajstromok szummázásaként jött ki, szigorúan matematikai alapon, így olyan album nem lesz közötte, mely egyikünknél sem jelent meg, mint favorit, viszont amely sokunknál is előkelő helyen szerepel, bizony rendesen lenyomhatta többit. De akkor lássuk, milyen arcára emlékszünk majd 2018-nak!

Tovább

Ezek voltak a RockStation kedvencei 2018-ban

judas_priest_2018.jpgLassan véget ér a 2018-as év, akármilyen gyorsnak is tűnik a dolog. Mert bizony egy gyorsvonat sebességével száguldott el mellettünk ez az esztendő is, így mire észbe kaptunk, már jöhet is az újabb évértékelés. Szóval, ahogy illik, mi is számba vesszük, kiket, miket találtunk jónak ebben az évben, persze ki-ki a maga kedvenc tíz albumát rakta össze egy tízes listába. Népes a RockStation családja, így láthatjátok is majd, hogy ahány ember, annyiféle ízlés, de egyvalami biztos: ez az év sem hagyott minket pihenni, volt és persze lesz is mit előkapni a jövőben 2018 terméséből. Vasárnap pedig azt is megmutatjuk, hogy ezeket összesítve mit dobott ki a masina az év legjobb tíz lemezének - persze szigorúan csak szerintünk.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum