Irigylésre méltó koncerttel ünnepelte a finn közszolgálati műsorszolgáltató a 100. születésnapját. Összeeresztették az RSO-t (Rádió Szimfonikus Zenekar) és a finn metal elitjét, hogy olyan legendás finn metal klasszikusokat adjanak elő közösen, mint a Hunting High and Low, a Black Winter Day, a Wish I Had an Angel, a Join Me (in Death) vagy a FullMoon.

Amikor először elindítottam a Hell is a State of Mind nyitódalát, az Afterlife-ot, rá kellett keresnem, hogy tényleg azt a Lost Societyt indítottam-e el, melynek főnöke Samy Elbanna, aki az Alexi Laiho emlékkoncerteken lépett fel a szomorúan fiatalon eltávozott hősünk posztján, vagy ez egy másik, azonos nevű zenekar. Előbb tiszta ének olyan aláfestéssel, ami popposnak hat, majd ritmikus, beszédszerű, brutálgyors, lefojtott hörgés. Mindez szimfonikus hangszerekkel megtámogatva. „Ha kivált belőled valamilyen érzést, akkor már megérte.”, ahogy Elbanna fogalmaz egyik interjúban. Aztán a csekkolás után, második hallgatásra már azt veszem észre, hogy szippant befelé ez a nagyon furán induló, de azért szépen kibontakozó, a végére metállá fejlődő prológusnak is tekinthető dal: walk with me into the night... Előre szólok, hogy ez a gonoszan fülbemászó énektéma beragad, és pár napig ezt fogod dúdolni vagy fütyülni. 

A finn thrasherek két gyors és hangos albuma után itt a harmadik lemezük, a Braindead. A fiatal zenészek mindent megtesznek, hogy életben tartsák a nyolcvanas évek thrash és crossover hangzását, ahogyan a korábbi
lemezeik lényege is az old school thrash metal volt, az új lemez nem sokban különbözik az elsőtől eltekintve a javulástól, de ez nagyon kevés ahhoz, hogy közelítőleg is elérjék azt a minőségi színvonalat mint a 80-as évek és a korai 90-es évek csapatai.