RockStation


NIKKI SIXX: AZ ELSŐ 21 (Cser Kiadó, 2023)

2023. augusztus 01. - rattlehead18

az-elso-21.jpg

Az első 21 nem Mötley Crüe könyv; az ugye már volt, ráadásul nem is akármilyen. A négyes tagjai az utóbb megfilmesített The Dirt-ben mindent leírtak, ami a zenekarról, meg úgy általában a rock ’n’ roll életformáról tudható, illetve amit ezekről tudni érdemes. Az első 21 pedig annak előzménytörténete, pontosabban Nikki Sixx (született: Frank Carlton Serafino Feranna) Mötley Crüe előtti huszonegy évének krónikája.

Tovább

Bedobta a szólólemeze címét Mick Mars

motley_nova_2.jpgEgyelőre kiadót keres a régóta készülő, viszont már valószínűleg a célegyenesben lévő szólólemezének Mick Mars. A Mötley Crüe-ből távozott, viszont emiatt a többiekkel pereskedő rocklegenda az Another Side Of Mars cím alatt teszi elérhetővé a pakkot, ami az ígéretek szerint sötétebb és agresszívebb lesz, mint bármi, amit a Mötley-vel készített. Várós?

Mötley Crüe & Def Leppard: The World Tour @ MVM Dome, Budapest, 2023.

motleycrue2023_04_eredmeny.jpg

‘91-ben a mostohabátyám, akivel leginkább csak nyaranta a nagyszülőknél találkoztunk folyamatosan azzal flexelt, hogy jegyet kapott a Monsters of Rock showra. Na és aztán? Gondoltam én, egészen addig, amíg el nem kezdte egymás után lejátszani az AC/DC és Mötley Crüe kazettákat nagyapám Videoton magnóján. Ott és akkor elindult valami, ami az egész életemre kihatott, menthetetlenül ráfüggtem a rock and rollra.

Tovább

Teljesen kész vannak az új Mötley Crüe dalok

2962b3ad-2271-4843-ac9e-58af5319d146_tablet_landscape_large_16_9.jpgNikki Sixx büszkén jelenti: teljesen készre faragták a friss, már John 5-val írt Mötley Crüe dalokat. Az egyelőre még nem tudni, hogy a május 29-én a Def Lepparddal Budapestre látogató rockerek nálunk előkapnak-e valami újdonságot, viszont az biztos, hogy bika buli lesz, szóval érdemes gondoskodni a jegyekről időben!

Tovább

Új zenekét rögzít a Mötley Crüe

2962b3ad-2271-4843-ac9e-58af5319d146_tablet_landscape_large_16_9.jpgA zenekar volt gitárosával Mick Marsszal való sárdobálózás és pereskedés árnyékában vagy éppen ezért, szép csendben stúdióban vonult a Mötley Crüe. Ez derül ki a John 5 gitáros és Tommy Lee dobos közösségi médiás felületein posztolt fotókról. A zenekar tagjai a legendás Bob Rock producerrel dolgoznak, hogy pontosan min, a bizonyosan hamar kiderül. Aki még nem tudná, annak mondjuk, hogy a zenekar május 29-én a Def Leppard társaságában Budapesten, az MVM Dome-ban játszik.

Tovább

Megkezdte a turnéját a Mötley Crüe

motley-crue-2023-.jpgPénteken belecsapott a lecsóba a Mick Mars helyett John 5-val turnézó, nyáron majd Budapesten is fellépő Mötley Crüe. A rockerek ilyen formában bemutatkozó bulijáról persze előkerültek közben az első rajongói felvételek, így ha szeretitek a spoilereket, vagy csak belenéznétek, mit megy mostanában a csapat, akkor alább találtok pár videót. A pontos dallista ITT érhető el.

Tovább

The Rolling Stones, RHCP és Def Leppard / Mötley Crüe az idén legjobban kereső koncertzenekarok között

rhcp_2022_3.jpgLehozta a Billboard, melyek voltak a 2022-es év legsikeresebb turnéi. A lista első igazán rock kategóriás előadója a The Rolling Stones lett, ők a hatodik helyen, közvetlen az ismét John Frusciantéval zakatoló és idén két lemez kiadó Red Hot Chili Peppers és a jövőre Budapesten fellépő Def Leppard / Mötley Crüe csomag előtt végeztek a sorban. Az első negyvenben ott figyel még Paul McCartney, az Eagles, a Guns N' Roses, a My Chemical Romance és az Iron Maiden is, a teljes listát nézőszámokkal, bevételekkel együtt ITT találjátok meg. Van mit csemegézni!

Nagyban gyakorol John 5 a Mötley Crüe-s szereplésre

john52018.pngMint mindenki jól tudja, a Rob Zombie, korábban pedig Marilyn Manson mellett megfordult, de szólóban is igen aktív John 5 lesz a Mötley Crüe turnégitárosa. Mick Mars önnyugdíjazása után persze nagy teher nehezedik a frissen leakasztott gitárosra, mert ha kisujjból rázza is ki a témákat, nem adhat magának támadási felületet. Jelentjük, láthatóan rendesen csinálja a házi feladatot, gyakorol rendesen, ezekről videós bizonyítékokat az alábbiakban találtok.

Tovább

Díszdoboz jön a Mötley Crüe-től

motleybox.jpgÖsszecsomagolva újra kiadja az első öt nagylemezét a Mötley Crüe. A jövőre Budapestre látogató rocklegendák a Crucial Crue: The Studio Albums 1981-1989 névre keresztelt csomagba a nevezett időszak alatt kiadott soralbumokat pakolta be, így ott figyel majd a Too Fast For Love, a Shout At The Devil, a Theatre Of Pain, a Girls, Girls, Girls és a Dr. Feelgood. A tízezer-tízezer darabra limitált CD és vinyl dobozkák február 17-től lesznek elérhetők.

motley_flyer.jpg

Kattant klippel jelentkezett Tommy Lee

tommy-lee.jpgHát, ööö... Nehéz lenne összefoglalni, mi történik Tommy Lee legfrissebb videójában, viszont akármi is folyik benne (néhol szó szerint), az nagyon! A Mötley Crüe dobosa a Bouncy Castle videójában minden van, ami nem feltétlen egyértelmű dolog egy ilyen klipben: dildó sisak, emberevő kandalló, csöcslábdob, pöcskígyó, meg minden mifene, amit talán jobb, ha ti, magatok ellenőriztek le.

Tovább

Hivatalos: John 5 lesz a Mötley Crüe turnégitárosa

john52018.pngAhogy várható volt, megtörtént a hivatalos bejelentés, miszerint a Rob Zombie mellől eligazolt John 5 váltja majd az egyre súlyosbodó gerincproblémákkal küzdő Mick Marsot a Mötley Crüe következő koncertjein, így a jövőre tervezett magyar fellépésen is. A hír igazából senkit nem lepett meg, aki az utóbbi időben figyelte a zenei fejleményeket, így csak egy nyitott, "zörgőharasztos" kérdés végére került pont. A hivatalos bejelentés az alábbi.

Tovább

Visszavonul Mick Mars

crue.jpgMegtörtént a hivatalos bejelentés, Mick Mars nem vesz részt a továbbiakban a Mötley Crüe életében. A negyvenegy évig a botrányhős csapatban pengetett gitáros a döntést az egyre súlyosbodó gerincbetegségével indokolja, ami valljuk be, érthető. Az utódlásról egyelőre nincs hír, de azt csiripelik a madarak, hogy Rob Zombie gitárosa, a szólóban is igen aktív John 5 ugrik be a jövőre Budapestet is érintő turnéra. További részletek ITT.

motley_flyer.jpg

Májusban Budapesten játszik a Mötley Crüe és a Def Leppard

motley_flyer.jpg

A 2022-es év legnagyobb észak-amerikai stadionturnéját követően, amelyre több mint 1,3 millió jegyet adtak el, a világ ikonikus, leghíresebb rocklegendái, a Mötley Crüe és a Def Leppard 2023-ban kiterjesztik The World Tour elnevezésű turnéjukat a teljes világra! Sőt! Budapestet is célba veszik, mégpedig 2023. május 29-én, amikor is az MVM Dome-ban játszik a két legendás zenekar.

Tovább

Európát is elérheti a Mötley Crüe turnéja

crue.jpgJó eséllyel az Öreg Kontinensre is ellátogat az ismét összeállt Mötley Crüe. Az egykori balhébrigád basszusgitárosa, Nikki Sixx egy tweetben árulta el, hogy a jelenleg is zajló, a Def Lepparddal, a Poisonnel és Joan Jettékkel közös stadionturné után Dél-Amerika, Mexikó, Európa, az Egyesült Királyság és Ázsia is tervben van, persze még minden konkrétum nélkül. Azért csak jó volna, nem?

Tovább

Kihagyja a stadionturné egy részét Tommy Lee

tommy-lee.jpgNéhány dal után kénytelen volt letenni a dobverőt a Mötley Crüe dobosa, Tommy Lee. A zenész bordatörés miatt kell, hogy kihagyja a következő koncerteket (szám szerint négy bordája tört el nemrégiben), a helyén az Ozzy mögött és a Black Sabbath búcsúturnéján is az alapot adó Tommy Clufetos nyomja majd az alapokat. Mint kiderült eleve nem is lehetett volna játszania, de ellentmondva az orvosok javallatának, öt dalt csak végignyomott a Def Lepparddal, a Poisonnel és Joan Jettékkel turnézó négyessel.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum