RockStation


Negyven évet ünnepel a Mötley Crüe

2021. január 15. - theshattered

crue.jpg1981. január 17-én ült össze először a Mötley Crüe első inkarnációja, amiben Nikki Sixx, Tommy Lee és Greg Leon jammeltek egy rövidet, elindítva a rocktörténelem egyik legnagyobb menetelését. Azóta eltelt negyven év, vasárnap pedig hivatalosan is belépnek a fennállás ötödik X-ébe, amit persze igyekeznek majd megünnepelni ezzel-azzal. A Facebookon kitölthető virtuális köszöntőlap mellett az idén több egyéb kedvességgel igyekszik majd előrukkolni a csapat, melynek eddig ismert sarokkövei a Too Fast For Love november 10-i negyvenes évfordulója, valamint a Def Lepparddal, Poisonnel és Joan Jett-tel közös USA-turné. Aztán majd még alakul!

Tovább

Demon Bitches - Újabb számot mutatott Tommy Lee

tommy-lee.jpgEgy biztos, de ezt jó előre is leszögezte emberünk: Tommy Lee Andro címre hallgató nagylemeze nem a masszív riffekről lesz híres, sőt! Erre az állításra a Demon Bitches című, újonnan megmutatott alkotás sem kíván rácáfolni, viszont könnyen meglehet, hogy valamilyen sláger kerekedik majd belőle. A vendégek a dalban Brooke Candy és Moon Bounce.

Tovább

Albumsimogató: Motley Crue – Motley Crue (Elektra/Warner, 1994)

Vince magával vitte az umlautokat

motleycrue_1994_cover.jpg

Ha van zenekar, amit nem kell bemutatni egy rockmagazin olvasóinak, az a Mötley Crüe. Még az is hallott róluk, aki nem a glam rock irányából közelít a gitárzenéhez, a „világ leghírhedtebb zenekara” a popkultúra része, a tagjai originál rocksztárok. Írtak már róluk könyvet, és még egy filmet is forgattak saját magukról, amit hosszas huzavona után a nem túl válogatós Netflix volt kedves finanszírozni. A Mötley Crüe pályafutása tehát jól dokumentált, nem is fogjuk a lerágott sztorikat reciklálni. Van azonban egy korszak, illetve lemez, amit mintha kitöröltek volna a kánonból.

Tovább

Így készült Tommy Lee két új videója

motley_nova_4.jpgKét hete adta ki a Mötley Crüe dobosa, Tommy Lee az új nagylemezének, az Andronak a két lemezelőzetes dalát, a Knock Me Downt és a Tops-t melyekhez videók is készültek. Ezeket a filmeket nem más rendezte, mint a Limp Bizkit frontembere, Fred Durst, nem véletlen, hogy egyszerre jöttek ki - lévén egynemű a látványvilág is. Ezeknek a háttérmunkálataiba enged némi betekintést a dalszerző, melynek legfontosabb tudnivalóit egy bő kétperces videóban foglalta össze.

Tovább

Raplemezre készül Tommy Lee, két dalt megmutatott róla

motley_nova_4.jpgAndro címen fogja kiadni a legújabb dalcsokrát a Mötley Crüe soraiból ismert Tommy Lee. A legendás dobos a korongon ezúttal a rapper énjét igyekszik megcsillogtatni, de hogy az hogyan is megy, már két dalban, a Knock Me Downban és a Topsban le is csekkolható - előre szólunk, nem a Methods Of Mayhem stílusára kell számítani! A számokhoz videók is készültek, ezeket a Limp Bizkit frontembere, Fred Durst rendezte.

Tovább

Visszatérő turnéhoz, régi slágerre új videó!

crue.jpgMivel a tavalyi Mötley Crüe-film igencsak megdobta a csapat népszerűségét, hülyék lettek volna nem kihasználni az extra figyelmet. Fogták a "soha, de soha nem térünk vissza" szerződést, felrobbantották, majd bejelentették, hogy a Poison, Joan Jett és a Def Leppard társaságában felszántják az USA földjét. Ennek (meg a legújabb Spongyabob filmnek) a megpromózására új (dalszöveges) videót készítettek a Kickstart My Heartra, melyben a jól ismert szöveg alá koncertjelenetek járnak ajándékba.

Tovább

Rendesen kaszál a Mötley Crüe és a Def Leppard közös turnéja

motley-crue-poison.jpgMég csak június 21-én fog elindulni, de már most százharminc millió dollárt hozott a róluk készült film sikere miatt újra összeálló Mötley Crüe és a Def Leppard közös turnéja, melyen még Joan Jett is színapdra fog lépni. Csak hogy érzékeljük a számokat, ez már most majd' negyvenmilliárd forint bevétel! Az egyelőre csakis az USÁ-ban elinduló turnéra egymillió jegy már gazdára talált (a legolcsóbbak is kétszáz dollár körül kaphatók), még a négyezer-ötszáz dolláros (!!!) VIP-jegyek is mennek, mint a szemét, ez utóbbiakból már most ötmilliós plusz kasza van.

Tovább

Dalszöveges videót készített a karácsonyi dalához a Sixx A.M.

sixxam.jpgElőkapta a fiókból a 2007-es első albumán, a The Heroin Diaries Soundtracken megjelent X-Mas In Hellt az éppen a visszatérésén dolgozó Mötley Crüe basszusgitárosa, Nikki Sixx által vezetett Sixx A.M.. A csapat értelemszerűen a közelgő ünnep alkalmából "díszítette fel" az ismert okokból mondhatni nem túl vidám nótát, melyhez egy dalszöveges filmecske lett a körítés.

Tovább

Visszatér a Mötley Crüe!

crue.jpgUgye, hogy nem zörög a haraszt...? A Mötley Crüe a napokban elindult pletyka után hivatalosan is bejelentette: visszatérnek a színpadra. A csapat népszerűségét természetesen az idén bemutatott The Dirt című film dobta meg annyira, hogy 2015 után újra a nyakukba vegyék a hangszert, lévén az újonnan verbuvált rajongók szó szerint követelik: látni akarják a legendás csapatot a nagyvbetűs deszkálon! Ez mind szép és jó, viszont ott volt még egy probléma: a megkötött szerződés, miszerint soha többé nem fognak turnézni. Nos, erre is találtak megoldást!

Tovább

Mégiscsak visszatér a Mötley Crüe?

crue.jpgSajnos már a zeneiparban is bejáratott közhely lett: soha ne mondd, hogy soha. Mindig van az a pénz, az az egyszeri alkalom, az az utolsó utáni turné, amiért a zenészek leporolják a hangszereiket és újra kiállnak a deszkákra megmutatni, mit is tudnak még, mi maradt a tarsolyban, már ha... A legfrissebb pletyka szerint a Mötley Crüe lesz az, akik mégsem férnek a bőrükbe és megszegik a "soha többé" fogadalmat, mégpedig egy, már hangzásra sem rossz turné kedvéért.

Tovább

Újabb videót készített a The Dirt soundtrackjéhez a Mötley Crüe

crue.jpgEgy újabb videós dallal büszkélkedhet a Mötley Crüe történetét némi Hollywood-ízzel megturbózott film, a Nikki Sixx életrajzán alapuló The Dirt. A filmzenalbumhoz felvett négy új tétel közül most a Ride With The Devil kapott egy archív fotókkal telített filmecskét, ezt lentebb találjátok meg.

Tovább

Talk To Me - Új dallal jelentkezett a Sixx:A.M.!

sixxam.jpgFriss nótát mutatott be a Nikki Sixx-vezette Sixx:A.M. A csapat a Talk To Met adta ki a kezei közül, melyben egyfajta szócsővé válnak: az ópiumfüggők megbélyegzése ellen szólalnak fel. Hogy ez egyike-e a márciusban említett négy friss dalnak, amit egy valamikor megjelenő Best Ofra rögzítettek, vagy teljesen új termésről van szó, nem tudni - ahogy erről a válogatáslemezről sincs azóta egy fia szó sem.

Tovább

Harminc éves a Dr. Feelgood - Kibővített formában kerül a boltokba a klasszikus

motley_crue_old.jpgNovember 29-től vehetik kézbe a rajongók a Mötley Crüe idén harminc éves klasszikusának, a Dr. Feelgoodnak az évfordulós újrakiadását. A különböző hagyományos verziók (CD, vinyl) mellett természetesen lesz hiperdeluxe kiadás is, melyben 200 dollár ellenében a CD és a vinyl kiadás mellett három picture disc, orvosi táska, játékkártya, orvosi receptek, tollak, kitűzök, pengetők, kötőszererek és egyéb királyságok is várnak majd a lelkes rajongókra.

Tovább

Dee Snider, Chris Fehn és Mick Mars is játszik Phil Campbell új dalában

boots.jpgThese Old Boots címen kiadta az október 25-én megjelenő új szólólemezének, az Old Lions Still Roarnak az első promóciós dalát a Motörhead húrnyűvője, Phil Campbell. A nótában magában, ahogy egyébként a lemez többi részében is, halmozódnak az ismertebbnél ismertebb nevek, nem is akárkik, lentebb meg is találjátok, kik adták a nevüket, hangjukat a legenda albumához! A csizmás dalban rögtön három név is ott figyel, ők a Twisted Sisterből ismert Dee Snider, a Mötley Crües Mick Mars és a Slipknotból idén kipenderített Chris Fehn. Mindehhez egy videó is készült, amit mi is nagy lendülettel mutatunk meg Nektek.

Tovább

Take Me To The Top - Régi Mötley'-dal, új videó

crue.jpgEgy archív felvételekből és a zenekar életművét feldolgozó filmből, a The Dirtből összevágott jelenetekből álló klipet készített a Mötley Crüe. Természetesen nem új dalra készült a klip, hanem a debütlemezük, a Too Fast For Love egyik tételére, a Take Me To The Topra, melyet az alábbiakban nézhettek meg.

Tovább

Volt, amikor Tom Araya Mötley Crüe-t énekelt egy feldolgozás-zenekarban

vienna_slayer_1.jpg1983. Ekkor történt mindez, ami a címbe van belefoglalva, ekkoriban történt meg többször is, hogy az akkor az első lemezére készülő Slayer énekese beugrott a tesója bandájába, hogy elénekeljen néhány, már akkoriban is klasszikusnak számító dalt. Ilyen volt például a Mötley Crüe Looks That Killje is, melyről egy felvétel is készült annak idején.

Tovább

The Dirt (Netflix, 2019)

Popmocsok

thedirt.jpgKétség nem fér hozzá, a Mötley Crüe a hajmetal korszak egyik legkiemelkedőbb, legjobban futó, legbalhésabb, leg... legebb zenekara volt, melynek zűrös, kaotikus életéről, karrierjéről több könyvet is meg lehetne tölteni - igazából tették is. Ezek közül az egyikből, a Neil Strauss és a négyes közös munkájából, a hasonló című The Dirtből készített a Netflix egy kicsit egyszerűsített kivonatot, mely nem is olyan régen debütált az online filmszolgáltatón.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum