Újabb filmes szerepre tör Marilyn Manson

2019. május 21. - theshattered

marilyn_manson_2017_tour_1000-920x603.jpgMarilyn Manson úgy véli, ideje több lábon is megállni. Az egykori botrányhős (valljuk be, manapság már Szikora Robi kivételével nem sok embernél csapja ki a biztosítékot, még ha újra kezd is visszatalálni az elveszített zenei ösvényére) különböző kisebb szerepekben kezdett el tetszelegni az utóbbi időben, melyeket nem is hoz olyan rosszul. Manson Úr legújabb "köre" a hamarosan debütáló The New Pope című nyolcrészes minisorozatban lesz, mely a 2016-os The Young Pope (Az Ifjú Pápa) folytatása, igaz, egyelőre még nem tudni, hogy emberünk milyen szerepben lesz látható.

Tovább

Már félig kész Marilyn Manson új lemeze

marilyn-manson-robert-altman-08.jpgPár hete masszívan felpattintotta az érdeklődés-kapcsolót a rajongók fejében Marilyn Manson, amikor bejelentette: stúdiózik éppen, készíti a tavalyelőtt megjelent Heaven Upside Down nagylemez folytatását. Az egykori botrányhős a napokban azt is elhintette, hogy körülbelül az anyag fele már készen is van, sőt, azt is elmondta, hogyan került Shooter Jennings a képbe.

Tovább

Dobos nélkül maradt Marilyn Manson

gilsharone840.jpgÖt év után elhagyta Marilyn Manson csapatát Gil Sharone. A dobos (legalábbis a külvilág felé kommunikált verzió szerint) egyéb kihívások után szeretne nézni, ezért hagyja ott a botrányhős zenekarát, ahol két albumon, a The Pale Emperoron és a Heaven Upside Downon (valamint persze a tavalyelőtti magyarországi koncerten) ütötte a bőröket. Manson Rob Zombieval közös turnéja csak júliusban indul be, így van lehetőség megkeresni a pótlást.

Tovább

Már majdnem kész Marilyn Manson új lemeze

marilyn_manson_2017_tour_1000-920x603.jpgÚj lemezen dolgozik Marilyn Manson, mégpedig Shooter Jennings segédletével, sőt, az eddig titokban tartott anyagon konkrétan már az utolsó simításokat végzik - számolt be erről hősünk az Instagramon. A jó eséllyel erre az évre várható csomag a tavalyelőtti, egész jól sikerült Heaven Upside Downt követi majd a sorban, a nyáron Rob Zombieval közös USA-turnét bonyolító egykori botrányhős születő korongjának beltartalma és megjelenési ideje természetesen még nem ismert.

Tovább

Marilyn Manson és Machine Gun Kelly is ott volt a Limp Bizkit háromdolláros koncertjén

0limpbizkit2014_15.jpgAz öt év után újra Sam Riversszel fellépő Limp Bizkit egy speckó bulit adott a napokban a Troubadourban, melyre egy mindössze három dolláros beugró fejében be lehetett menni. A csalóka nevű koncerten (ugye mindenki a debütlemez dalait várta hegyekben) még csak nem is az idén húsz éves Significant Othert idézték meg, hanem főleg az egy évvel későbbi Chocolate Starfish dalai képviseltették magukat nagy erővel, de nem ez az igazán érdekes. A bulin két neves arc, a hamarosan megjelenő The Dirt című Mötley Crüe-filmben Tommy Leet alakító rapper, Machine Gun Kelly, valamint Marilyn Manson is tiszteletét tette, ők a My Generationben és a Nirvana-feldolgozás Heart-Shaped Boxban hallatták hangjukat - ebben a sorrendben. Értelemszerűen az eseményről, főleg a vendégek produkcióiról készült felvétel is, ezeket mi is szépen felhalmozzuk Nektek.

Tovább

Kris Kristoffersonnal énekelt istenimádó dalt Marilyn Manson

marilyn-manson-robert-altman-08.jpgAz egykori Antikrisztus Szupersztár egy, a régi rajongók számára talán furcsa lépésre szánta rá magát. A mindig társadalomkritikus és vallásellenes emberként ismert Manson beszállt az amerikai country legenda, Kris Kristofferson mellé, hogy elénekelje vele a Why Me Lord című dalt, amely akárhogy nézzük, kicsit vallásosabb vonalról eredeztetett tétel, mint elvártuk volna a már megkopott fényű egykori botrányhőstől. Viszont Manson láthatóan igen jól érezte magát a dal éneklése közben, sőt, később az Instagramon igazi megtiszteltetésnek titulálta a vendégszereplést, szóval... Erre most nagyon nem tudunk mit mondani.

Tovább

Marilyn Manson megbilincseltette magát, majd a rendőröknek kellett bocsánatot kérnie érte

marilyn_manson_2017_tour_1000-920x603.jpgA jó Manson Úrnak nem kell kétszer mondani, ha valami hülyeséget kell csinálni. Tegnapelőtt például megbilincseltette magát a Rob Zombieval turnézó, de néhány koncertet betegség miatt lemondani kényszerült botrányhős, mint kiderült, színjáték volt az egész. Persze a lázadó rajongók miatt a helyi rendőrség egy közleményt kellett, hogy kiadjon, hogy tudják: maga Manson kérte a karperecet, valamint a kép készülte után rögtön le is lett véve róla.

Tovább

Így nyomja a Helter Skeltert Rob Zombie és Marilyn Manson

manson_zombie.jpgA Helter Skelter, ha valaki nem ismerné, az egyik legvadabb dal, amit a The Beatles kiadott a kezei közül, sokan az elsők között sorolják fel, ha a súlyos zenék kezdeti inkarnációról van szó. Ez előtt a dal előtt tiszteleg most a közösen turnézó Rob Zombie és Marilyn Manson, a végeredmény az alábbi.

Tovább

Vigyázz, mit viselsz, ha Marilyn Manson bulin vagy!

marilyn_manson_2017_tour_1000-920x603.jpgSzegény öreg Manson bácsi mindig kitalál valamit, hogy szem előtt legyen, ha már nem tud úgy kispolgár-pukkasztani, mint anno a fénykorban. A madridi Download fesztiválon felhívott egy srácot a deszkákra, aki Avenged Sevenfold pólót viselt és... Hát, megkérte, hogy legyen szíves azt levenni. Hősünk, aki után valóban M. Shadowsék jöttek a műsorban, a póló helyett egy perui zászlót ajándékozott a srácnak.

Tovább

Nézd meg Marilyn Manson új videóját!

marilyn_manson_2017_tour_1000-920x603.jpg

Ahogy korábban írtuk, 2019. augusztusában kerül majd bemutatásra az új X-Men film, az Új mutánsok, és annak filmzenéjéhez készített egy friss felvételt Marilyn Manson. A Cry Little Sister nem saját dal, hanem egy feldolgozás, mégpedig Gerard McMahon Cry Little Sister című szerzeménye, amely eredetileg az 1987-es klasszikus tinivámpír film, Az elveszett fiúk (The Lost Boys) betétdalaként vált ismertté. A dalhoz videó is készült, melyet alább nézhettek meg.

Tovább

Adj egy ötöst! - A hét 5 új rock/metal dala /vol.24

marilyn_manson_2017_tour_1000-920x603.jpg
Szóval megint itt a hétvége. Nem monndhatjuk, hogy nem ütött be a strandszezon, hiszen elég nehezen szedtünk össze a hét termésáből 5 dalt,   ... de lesz itt amerikai death/grind, szintén amcsi black metal, germán death és keményacél, valamint filmzenéhez dalt feldolgozó, híres shock-rocker.

Tovább

Cry Little Sister - Feldolgozással jelentkezett Marilyn Manson

marilyn_manson_2017_tour_1000-920x603.jpgMarilyn Manson a bősz turnézgatás közben azért néha alkot is valamit. A legújabb műve a Gerard McMahon-féle Cry Little Sister feldolgozása (ugyebár mint ismert, nem áll távol tőle az átdolgozósdi), aminek eredetije egyébként a The Lost Boys (magyar címe: Az elveszett fiúk) filmzenéjeként lett ismert. A feldolgozást egy filmhez lehet majd kötni, a dal a jövő évre várható X-Men film, a The New Mutants filmzenéi között lesz megtalálható, de Manson Mester volt olyan jó és már most közkinccsé tette.

Tovább

Ha kimaradt volna, így nyomta Mr. Manson az X Japanos Yoshikivel a Sweet Dreamst

marilyn-manson-robert-altman-08.jpgNagyon sok infót nem lehet hozzátenni a címhez, ezek a nyers tények. A közreműködés egyébként a japán zenekar Coachellás buliján esett meg még szombaton, ahol az egykori botrányhős beugrott, hogy eldalolja az egyik legnagyobb számát, az Eurythmics feldolgozás Sweet Dreamst egy egyszálzongis verzióban.

Tovább

Itt az új Marilyn Manson klip, a Tattoed In Reverse!

marilyn_manson_2017_tour_1000-920x603.jpgCourtney Love lett Marilyn Manson ápolónénije a Tattooed In Reverse régi, azaz a Manson fénykorát idéző videójában. Az amúgy is az utóbbi időszakhoz mérten (azaz az elmúlt tíz évhez viszonyítva) kiemelkedőre sikerült Heaven Upside Down egy újabb klippel gazdagodott, melyet lentebb csekkolhattok le.

Tovább

Hello, my name is Johnny - Avagy John 5 odaver a cicás gitárnak

10390334_680017695405282_3891172077721706070_n.jpgA Rob Zombie (illetve korábban Marilyn Manson) mellől ismert John 5 azért tud gitározni. Ezt a már említett csapatok albumai mellett a szólózenei korongjai is kiválóan bizonyítják. A Loudwire pedig azt bizonyítja be, hogy egy jól kinéző, de vacak gyerekgitárt is meg lehet igazán jól szólaltatni, ha szakértő kezek közé kerül. És milyen stílusban? Bármiben! Legyen az bendzsó, spanyol, redneck, vagy éppen metal.

Tovább

Manson, a primadonna vol. 666

marilyn_manson_2017_tour_1000-920x603.jpgA jó öreg Manson Úr is képes még primadonnáskodni, ha kell, ha nem. Éppen a huntingtoni koncertjét pótolta tegnap, amit a tavalyi lábtörése miatt volt kénytelen elhalasztani, viszont a buli minden volt, csak jó nem. A setlist.fm szerint is csak hét dalt játszott el a csapat ilyen-olyan formában, miután hősünk levonult a deszkákról, ahová nem is tért vissza. A rajongók persze követelik vissza a jegyárakat, ami érthető is, lentebb részleteket is mutatunk a nem éppen a jósága miatt emlékezetes eseményről.

Tovább

A nap kérdése: Johnny Depp mint Marilyn Manson-gitáros?

marilyn_manson_2017_tour_1000-920x603.jpgMarilyn Manson körül pörög az élet: tavaly kijött a Heaven Upside Down, ami egy jó kis korong lett, majd összetörte magát, kivágta Twiggyt a bandából, akinek a helyére érkezett Juan Alderete (The Mars Volta), most meg épp azon gondolkodott el a Twitteren, hogy bevegye a jó barátját, Johnny Deppet a zenekarba.

Tovább

Újra kikerült Marilyn Manson csapatából Twiggy Ramirez

marilyn-manson-twiggy.jpgIsmét elválnak Marilyn Manson és a régi harcostárs, a korai, kvázi legendás korszak, valamint az utóbbi évek basszusgitárosa, Twiggy Ramirez között. Az éppen még a színpadi balesete után lábadozó Manson ezt a Twitteren tette közzé, miután a napokban kiderült: a '90-es években Jeordie White névre hallgató zenész többször is fizikailag és szellemileg is bántalmazta, valamint megerőszakolta az akkori barátnőjét, a Jack Off Jill énekesnőjét, Jessicka Addamset; bár úgy tűnik ennek nem igazán van köze a dologhoz.

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum