Cryptopsy és Mayhem tagokkal fogott össze David Vincent

2018. október 18. - theshattered

vltimas2018.pngVltimas néven hozott össze új zenekart a Morbid Angel volt énekese, David Vincent. A tettestársak az ex-Mayhemes Blasphemer, valamint a Crptopys Flo Monier lettek, akikkel már be is jelentették: 2019-ben jön a debütlemez! Erről egy pici részletet már meg is hallgathattok, ezt lentebb találjátok.

Tovább

A színpad nekem egy másik tudatállapotot, egy másik dimenziót jelent

Interjú Csihar Attilával, a Mayhem énekesével

0mayhem2017_11_eredmeny.jpg

A black metal egyik klasszikus iránymutató zenekaraként tisztelt norvég Mayhem első teljes albuma, a De Mysteriis Dom Sathanas idén huszonöt éve jelent meg. A jeles évfordulóhoz kapcsolódó turné szerencsés módon Budapestet is érintette. Ám ahogy az effajta híres-hírhedt csapatoknál lenni szokott, a közelmúltban bizonyos egyéb történések folytán is reflektorfénybe került a társaság és igen kényes ügyekről van szó, még ha nem is a 90-es évek óriási horderejű botrányaival felérő esetekről. Honfitársunk, a más formációkkal szintén tevékeny Csihar Attila énekes mindenesetre ezekről is részletesen beszélt az alábbi exkluzív interjú keretében a koncert előtti órákban. (Fotó: Réti Zsolt)

Tovább

Mayhem (NOR), Sear Bliss (HUN), Inferno (CZ) @ Dürer Kert, 2017. április 15.

Kultusz. Legenda. Mayhem.

0mayhem2017_02_eredmeny.jpg

A sors kedves fintora, hogy pont Húsvét előestéjén érkezett Magyarországra a Mayhem turnéja (velük a borút és hideget hozó hidegfront is), melyen a legendás anyag, a De Mysteriis Dom Sathanas albumot egy az egyben kapta az arcába az arra vállalkozó, elvetemült nagyközönség. Hogy mekkora is az érdeklődés a zenekar iránt, azt nagyon jól megmutatja, hogy szinte teltházig töltötték Csihar Attiláék a Dürer Kert nagytermét, amiben figyelembe véve a lemez súlyát, semmi meglepő nincs.

Tovább

A Mayhem tagok betiltanák a The Lords Of Chaos filmet

metallica-lords-of-chaos-preview.jpgEgyre nagyobb ellenállásba ütközik a norvég black metal vonulat ikonikus zenekaraitól a The Lords Of Chaos című, jelenleg is készülő film, mely érdekes módon pont az ő történetüket hivatott feldolgozni. Varg Vikernes után a Mayhem egyes tagjai sem tartották magukban a gondolataikat. Az április 15-én nálunk is fellépő legendás norvég csapat (akik a hasonlóan kultikus De Mysteriis Dom Sathanas albumot fogják eljátszani a nagyérdeműnek), ahogy sejthetitek, nem lelkesedik a filmmel kapcsolatban.

Tovább

Hallgasd meg a Mayhem abszolút klasszikusának koncert lemezét

Mayhem 2014 2.jpgTöbbször adtunk már hírt arról, hogy a black metal egyik méltán leghíresebb és leghírhedtebb bandája, azaz az igaz Mayhem zenekar most visszanyúlt saját klasszikusához. Mégpedig a De Mysteriis Dom Sathanas című lemezhez, melynek keletkezési éve 1994. Ezt a lemezt fogja ugyanis egy nagyszabású turnén az elejétől a végéig eljátszani a Mayhem, melynek budapesti állomása is lesz március 24 - én a Dürer Kertben. Ezt azonban most megelőzi a lemez élő felvételének lemez változata, ami mától teljes egészében hozzáférhető és itt a megnyitás után meg is hallgathatjátok, ha kedvetek elég 'Hail' hozzá.

Tovább

Varg Vikernes nem lelkesedik a Lords Of Chaos filmért

varg16.jpgA többek között hazánkban is készülő, a black metal '90-es évek eleji időszakát feldolgozó film, a Lords Of Chaos már az elkészülte előtt is lazán megosztja a zenerajongókat. Mi inkább megvárnánk a végeredményt, de az biztos, hogy Hollywood és a templomégetés nem hangzik jó kombónak, viszont fény az alagút végén, hogy a filmet az a Jonas  Åkerlund jegyzi, aki több híres (metal)videó elkészítése mellett a Bathory korai érájának gitárosaként is ismert. De vajon mit gondol erről az időszak egyik híres/hirhedt főszereplője, Varg Vikernes? Megsúgjuk: semmi jót.

Tovább

Egy hét és itt az új Mayhem DVD, nézz meg egy újabb dalt róla!

Mayhem 2014 2.jpgDecember 15-én kerül a boltokba a jövő tavasszal nálunk is fellépő Mayhem legújabb DVD-je, De Mysteriis Dom Sathanas Alive, amely meglepő módon a legendás lemez élő verzióját fogja magába foglalni képi és hangzóanyag formájában. Egy dal, a From The Dark Pastot már megmutattuk nektek, most pedig a Life Eternal került ország-világ elé.

Tovább

10+1 félelmetes és nyomasztó klasszikus rock/metal lemezborító

a7c7bddbdffa3ca610291e7df0edd1f6.jpgA rock- és metalzene, annak alágazatai, oldalhajtásai sokáig a konzervatív kispolgárok első számú közellensége volt. Erre sokat rájátszott a zenekarok kinézete, a hosszú haj, bőrruci és egyéb kiegészítők, de a megjelent nagylemezek borítói is próbálták felnyomni a kisgyerekes anyák vérnyomását, amennyire csak lehet. A felélem- és undorkeltés sokszor be is jött, néhány frontrajz/kép pedig egyenesen kultikus státuszba emelkedett az évek folyamán az általuk jótékonyan eltakart zenékkel együtt. Ezek közül a képek közül mazsolázgattunk nektek össze párat.

Tovább

Nézz meg egy dalt a hamarosan megjelenő Mayhem DVD-ről!

Mayhem 2014 2.jpgHamarosan koncert DVD-vel jelentkezik a híres/hírhedt black metal horda, a Mayhem. Az élő felvétel a tavaly decemberben, Svédországban, Norrköpingben adott koncertjüket örökíti meg, ahol az első alkalommal prezentálták egy-az-egyben a közönségnek a méltán elhíresült, stílusbeli alapkő De Misteriis Dom Sathanas lemezt. Csihar Attiláék a From The Dark Pastot így előzetesben meg is mutatják a kiadványról, viszont aki inkább élőben szeretné hallani ezeket a legendás dalokat, jövő április 15-én a Dürer Kertben ezt megteheti, ugyanis a "lemezbemutató" turné hozzánk is el fog látogatni.

Tovább

Áprilisban Mayhem koncert a teljes De Misteriis Dom Sathanasszal!

Mayhem 2014 2.jpgJövő tavasszal Magyarországot is eléri a Mayhem "teljeslemezes" turnéja, melynek keretében az elejétől a végéig hallhatjuk majd a méltán hírhedt klasszikust, az 1994-es alapvetést, a De Misteriis Dom Sathanast. A black metal egyik leginkább kultikus zenekarának várhatóan kicsit sem könnyed körútja jövő tavasszal éri el hazánkat.

Tovább

Így tolta a Mayhem a tavalyi Brutal Assaulton

Mayhem 2014 2.jpgA méltán híres/hírhedt Mayhem valamennyire minden magyar metalos szívéhez közelebb áll, mint úgy általában a black hordák nagy százaléka, hiszen a frontember Csihar Attila révén egy kicsit azért csak a "miénk" is a veterán norvég black legenda. Mint tudjuk, a fellépéseik nem mellőzik a polgárpukkasztó, megbotránkoztató elemeket sem, ahogy a tavalyi Brutal Assaultos koncerten sem féltek pl. emberi csontokkal köríteni az egyébként sem habkönnyű muzsikájukat. Amennyire brutális a zene, annyira teátrális a körítés. Egyszerűen imádnivaló, nemde?

Tovább

Move, Move és Hail, Hail: Rockmaraton @ Dunaújváros, Szalki Sziget 2015. 07. 16.

dsc_0118_1.jpg

Az az első perctől kétségtelen volt, hogy a keddi és a csütörtöki nap fog versenybe szállni a hét legerősebb napja címért, és ha ezt mondjuk a nézőszám határozza meg, akkor szerintem a csütörtök mindenképpen nyert. De az este felhozatalának színpadról történő kinyilatkoztatásai és a közönség erre adott reakciója is ezt erősítette meg. (Fotók: Mackó Márk)

Tovább

Film készülne a Mayhem egykori gitárosáról, Euronymous-ról

jonas-akerlund-630x420.jpg

Jonas Akerlund, svéd rendező és korábban, a 80-as évek elején a Bathory dobosa gondolt egy nagyot és Hollywood elé tárná a norvég black metal színtér legsötétebb időszakának sztoriját. Az 1998-ban Euronymous életét feldolgozó Lords of Chaos nyomán készülne a film, ami természetesen a Varg Vikernes által elkövetett gyilkosságra fókuszálna és természetesen nem maradna ki Dead öngyilkossága sem. Ezt a Variety című filmes magazinnak mesélte el Akerlund és ahogy elmondta, ősszel kezdődnének is a forgatások. Persze megkérdezték az egyik olyan embert, aki még hitelesen tudna emlékezni az eseményekre, a banda basszerét, Necrobutchert és az ő finoman szólva sem értett vele egyet: "Maga a könyv egy ki**ott rakás szar, erre néhány svéd idióta filmet akar belőle csinálni, ez nagyon nincsen így rendben. Mindent el fogok követni, hogy leállítsam a forgatást. Mondjátok meg a svédeknek és Hollywoodnak, hogy ba***nak meg!"

Káosz utáni Ezotéria: Mayhem – Esoteric Warfare (2014)

mayhemesotericcd.jpg

A legendás black metal horda legfrissebb albuma a hét évvel ezelőtti Ordo ad Chao utódjaként jött ki idén nyáron. Ahogy megszokhattuk, a saját műfaji kereteiken belül ismét megújultak. A 2007-es album mocsárhangzása után sikerült újra megtalálni a megfelelő arányokat, emellett talán a számok is könnyebben emészthetőek lettek... ha egyáltalán ezt mondhatjuk egy ilyen zenekarnál.

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum