Visszatért a stúdióba Dave Mustaine

2019. június 27. - theshattered

megadave2019.jpgTorokrák ide, vagy oda, a Megadeth frontembere, Dave Mustaine nem áll meg! Igaz, közölte is ezt korábban (mármint hogy az új album stúdiózásával nem fog megállni), mikor bejelentette a betegségét, de most már ténylegesen is látni, hogy a vöröshajú legenda ott van a stúdióban, hogy folytassa a zenekar következő anyagának felvételeit.

Tovább

Torokrákot diagnosztizáltak Dave Mustaine-nél

megadave2019.jpgDave Mustainet is utolérte az egyik legaljasabb betegség: a rák. A Megadeth frontemberénél torokrákot fedeztek fel az illetékesek, akikkel már közös erővel dolgoznak a gyógyuláson. Ez utóbbira jó esély van, ha hihetünk a sokmindent látott frontembernél, majdnem biztosan fel fog épülni a betegségből (kilencven százalékos esélyt jósolnak neki). A betegség miatt a Megacruise kivételével minden fellépést törölt a csapat, de az éppen készülő lemez munkálatait nem állították le.

Tovább

Javában stúdiózik a Megadeth

megadeth_2017_1.jpgAhogy már mindenki tudja, erőteljesen dolgozik a tizenhatodik, várhatóan még idén megjelenő nagylemezén a Megadeth, mely mint olyan, az első korong lesz Dirk Verbeuren dobossal. A készülődő anyag munkálatairól a napokban a Twitteren is megosztottak néhány fotót a veteránok, ezeket mi is megmutatjuk nektek. A lemez címéről és pontos megjelenési időpontjáról még nincs információ.

Tovább

Stúdióban a Megadeth! - Már a basszusnál járnak

megadeth_2017_1.jpgNem is annyira régen jelent meg a Megadeth harmincöt éves fennállását ünneplő háromlemezes válogatás, a Warheads On Foreheads, de az élet attól még nem áll meg MegaDave-ék háza táján. Olyannyira nem, hogy már a stúdióban rögzítik az új, Dirk Verbeuren dobossal az első nagylemezüket, a 2016-os Dystopia utódját. A tizenhatodik Megadeth soralbum már a basszusfelvételeknél jár, Dave Ellefson büszkén jelentette, hogy... Halad! Pluszgrátisz: Nézz bele, milyen is a dobos vacsorája - és hogy van-e avokádó az asztalon!

Tovább

Szólóalbummal támad Dave Ellefson

david-ellefson.jpgJúlius 5-én jelenik meg a Megadeth basszerének, Dave Ellefsonnak a szólólemeze, a Sleeping Giants. A basszer egy rakat nagy nevet hívott meg a lent található előzetes alapján sem könnyű szabásúra tervezett lemezhez, ezeknek a listáját is megtaláljátok alább. További infó: a veterán július 16-án egy újabb könyvet is ki fog adni, ennek címe More Life With Deth lesz, magyar megjelenésről egyelőre nem tudunk.

Tovább

Újabb dalt adott ki a Megadeth és Napalm Death tagokat is felvonultató Tronos

tronosfeb2019_638.jpgA jövő hét péntekén fog megjelenni a súly és a pszichedelia határmezsgyéjén mozgó Tronos bemutatkozó lemeze, a Celestial Mechanics. A trióban olyan arcok zenélnek, mint Shane Embury (Napalm Death, Brujeria), Dirk Verbeuren (Megadeth, ex-Soilwork) és a neves producer, Russ Russell. A csapat most kiadta a második lemezelőzetes tételt, a Judas Cradlet, melyhez egy komolyabb klipet is raktak, ezt a már kiadott Birth Wombbal együtt lentebb találjátok meg.

Tovább

A Megadeth dalaira alapuló képregény készül

megadeth_2017_1.jpgA Warheads On Foreheads háromlemezes válogatása mellé egy másik meglepetéssel is kedveskedik majd a Megadeth a harmincötödik éves fennállását megünneplendő. A háromszázötven oldalas, a csapat dalaira épülő (persze négy különböző kiadásban megjelenő) Death By Design című alkotásra rengeteg ismert nevet hívtak meg az illetékesek a Heavy Metal magazintól (a szemfülesek Németh Gyula nevét is kiszúrhatják), ennek a megjelenése június 5.

Tovább

Tronos - Közös zenekarban nyomatja Shane Embury, Russ Russel és Dirk Verbeuren

tronosfeb2019_638.jpgCsak úgy a semmiből megérkezett a Tronos első dala, Birth Womb. A trióban nem kisebb arcok zenélnek, mint a Napalm Deathből ismert Shane Embury (gitár, ének), a neves producer Russ Russell (gitár, ének, billentyűk) és a Megadeth dobosa, Dirk Verbeuren (dobok, értelemszerűen). A csapat bemutatkozó lemeze, a Celestial Mechanics április 12-én fog megérkezni.

Tovább

Megérkezett a Megadeth best of lemezének dallistája

megadeth_2017_1.jpgMivel a Megadeth belépett a szép kerek és az átlag ember számára is minden bizonnyal az egyik legemlékezetesebb, azaz a harmincötödik életkorba, Dave Mustaine úgy érezte, hogy összeszedi a csapatának örökzöldjeit és egy szép kis kiadvány keretében átnyújtja azokat a rajongóknak. A három CD-n, vagy négy vinylen beszerezhető Warheads On Foreheadsnek már azt is lehet tudni, mi lesz a beltartalma, a szépen időrendi sorrendbe pakolt nóták az alábbiképpen fognak csücsülni a már ismert borítójú kiadványon.

Tovább

Part Of Me - Újabb dalt adott ki az Altitudes & Attitude

altitudes_attitude.jpgSorra szórja az előzeteseket az Anthraxes Frank Bello és a Megadethes David Ellefson által alkotott Altitudes & Attitude a pénteken megjelenő első nagylemezéről. Az eddig kiadott Late és Out Here mellé most a Part Of Me is beállt a promódalok sorába, ezt pedig most meg is mutatjuk nektek.

Tovább

Ace Frehleyvel közös videót készített a Bello / Ellefson-féle Altitudes & Attitude

altitudes_attitude.jpgKét thrash-basszer, ha összefog! Na, nem attól van szó, hogy a jól ismert seggmozgató mélyeket nyomatják közös erővel, dupla intenzitással bele az arcunkba a Megadethből és Anthraxből ismerős hajókötélpengetők, hanem egy sokkal könnyedebb hangvételű projektről van szó. Az Altitudes & Attitude nevű, e hét pénteken az első albumát, a Get It Outot megjelentető zenekarban Bello átváltott a hathúrosra, aztán úgy nyomják a kicsit grunge ízű muzsikát. A dolog komolyságát mutatja, hogy a frissen klipet kapott Lateben nem kisebb név játékát hallani, mint az ex-Kisses Ace Frehleyét.

Tovább

Jövő héten valamit bejelent a Megadeth

megadeth_2017_1.jpgHa hihetünk a logika engedte következtetéseknek, a Megadeth folytatja a klasszikus lemezeinek újrakiadását. Legalábbis erre merünk gondolni a január 11-re belengetett bejelentés miatt, mely alatt a Take No Prisoners szól, a Rust In Peace egyik dala. Tavaly már megjelent a Killing Is My Business cafatosra extrázott változata, lehet, hogy az 1990-es alapmű is megkapja majd a "magáét"? De akkor hol a Peace Sells... és a So Far... hasonló verziója?

Tovább

Ha már Obama Kornt "énekelt", Trump miért ne nyomhatna Megadethet?

megadeth_2017_1.jpgVannak emberek, akiknek lehet irigyelni, mennyi szabad idejük van. Ilyen ember az a mókus is, aki összevágta Donald Trump szavait, hogy azok pont kihozzák a Megadeth Holy Warsának szövegét, majd persze rá is simította azt a dalra. Tudjátok, ahogy anno Barack Obama szavait is rávágták a Korn Freak On A Leashére, tehát poén-poén, de hova tegyük?

Tovább

A Megadeth meghívta az indonéz elnököt a helyi bulijukra. Elfogadta.

megadeth-joko.jpgNem titkolt tény, hogy az indonéz elnök, Joko Widodo hatalmas metalarc. Ezt Dave Mustaine is tudta, kihasználta, legalábbis megpróbált jóarc lenni, így meginvitálta a politikust a helyi Megadeth koncertre. Természetesen az államfő ezt azonnal el is fogadta, bár nem tartunk attól, hogy együtt pogózik majd a "köznéppel", mivel jó eséllyel VIP jegyet fog kapni az eseményre. (És persze hogy mindenki örüljön, a kommenteket megelőzvén: avokádó.)

Tovább

Slash bármikor szívesen dolgozna Dave Mustaine-nel

0slash_arena2015_72.jpgSlash és Dave Mustaine annak idején a főiskolán szobatársak voltak, így ismerik már egymást rendesen, meg is van a közös hang, még ha a zenei hangnem valamennyire különbözik is. Slash egy nemrégiben adott interjúban elárulta, ha rajta múlna, szívesen dolgozna együtt a Megadeth frontemberével, de ezt nem megy olyan könnyen, mint ahogy sejtenénk.

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum