RockStation


Mike Portnoy szívesen visszatérne a Dream Theaterbe, ha...

2017. április 25. - theshattered

mikeportnoy.jpgLát rá rációt, hogy egyszer visszatérjen az anyazenekarába Mike Portnoy. Az Images & Words album 25. évfordulóját megünneplendő május 10-én nálunk is fellépő prog veteránok egykori ritmusmestere egy nemrég adott nyilatkozatában elhintette, hogy milyen feltétel mellett ütne újra a volt társai között.

Tovább

Mike Portnoy és a Hello Kitty dobcájg

mikeportnoy_hellokitty.jpg

Mike Portnoy vicces gyerek. Most éppen 'találd ki a dalt' című játékot játszott a Drum Clinic szervezésében, ahol dobszólók alapján a lelkes jelenlevőknek ki kellett találni, hogy melyik híres dal dobtémáját ütögeti a Mester. Jah, csak éppen egy gyerekeknek szánt Hello Kitty-s dob szerkón. Hát van baj itt-ott, de hát a profi, az profi: megoldja ilyen motyón is. 

Tovább

Mike Portnoy kilépett az Adrenaline Mob-ból

0adrenalinemob2012_10.jpg

Szomorúan közlöm veletek, hogy a Halestorm előzenekaraként közelgő négy latin-amerikai koncert lesz az utolsó fellépésem az Adrenaline Mobbal. Ezt a közleményt jelentette meg Mike Portnoy dobosisten a tegnapi nap folyamán.  A dobos hivatkozik arra, hogy különboző projektejei miatt az időbeosztása nem teszi lehetővé, hogy teljes mellszélességgel álljon az Adrenaline Mob mellett, azt pedig nem akarja, hogy a zenekar másik 3 tagja rá várjon, ezért inkább a kilépés mellett döntött.

Mint ismert Portnoy jelenleg két zenekarban is teljes jogú tagnak számít. Tagja a Billy Sheehan, Tony MacAlpine és Derek Sherinian alkotta instrumentális formációnak, illetve a The Winery Dogsnak is tagja, ahol szintén Sheehannel és Richie Kotzennel zenél. (Fotó: Réti Zsolt)

Portnoy, MacAlpine, Sherinian, Sheehan - Zsenik jönnek Budapestre

portnoy_sheehan_sherinian_macalpine.jpg

Portnoy, MacAlpine, Sherinian, Sheehan. A zenekedvelők egész biztosan felkapják a fejüket e négy név bármelyikének hallatán. Hát még akkor, ha kiderül, hogy ez a négy virtuóz hangszeres zenész együtt indult turnéra! Mike Portnoy a Dream Theater egykori dobosaként szerzett világhírnevet, Tony MacAlpine a G3-ból is ismert zseniális gitáros, aki lassan 30 éve van a pályán, Derek Sherinian a Dream Theater mellett Yngwie Malmsteen és Alice Cooper oldalán is játszott billentyűs hangszereken, a Mr. Big basszusgitárosaként ismert Billy Sheehan pedig olyan rocklegendákkal is zenélt közösen, mint David Lee Roth vagy Steve Vai. Ez a fantasztikus négyes idén ősszel közösen vágott neki egy 18 állomásos exkluzív turnénak, Magyarország pedig a szerencsések között van: október 19-én érkeznek a Pecsa Music Hallba!

Az őszi turné csak néhány országba jut el, és Oroszország és Kína mellett többek között Magyarország is azon államok között van, ahol a zenerajongók élőben is meghallgathatják e négy mesterien képzett, hatalmas tapasztalatokkal rendelkező zenész közös produkcióját. További információ: www.livesound.hu.

Portnoy, MacAlpine, Sherinian, Sheehan – zenész virtuózok koncertje Budapesten!

portnoy_sheehan_sherinian_macalpine.jpg

Portnoy, MacAlpine, Sherinian, Sheehan. A zenekedvelők egész biztosan felkapják a fejüket e négy név bármelyikének hallatán. Hát még akkor, ha kiderül, hogy ez a négy virtuóz hangszeres zenész együtt indul turnéra! Mike Portnoy a Dream Theater egykori dobosaként szerzett világhírnevet, Tony MacAlpine a G3-ból is ismert zseniális gitáros, aki lassan 30 éve van a pályán, Derek Sherinian a Dream Theater mellett Yngwie Malmsteen és Alice Cooper oldalán is játszott billentyűs hangszereken, a Mr. Big basszusgitárosaként ismert Billy Sheehan pedig olyan rocklegendákkal is zenélt közösen, mint David Lee Roth vagy Steve Vai. Ez a fantasztikus négyes idén ősszel közösen vág neki egy 18 állomásos exkluzív turnénak, Magyarország pedig a szerencsések között van: október 19-én érkeznek a Pecsa Music Hallba!

Tovább

Ilyen lesz a koncert-ősz a Livesound-nál

Gotthard2012.jpg

Vége a nyárnak és a Fesztiválszezonnak, végérvényesen eljön az ősz és vele egy halom koncert is. Négyrészes sorozatunkban röviden bemutatjuk, hogy mire készülhettek, a koncertszervezők kiket hoznak el nektek az év hátralévő hónapjaiban. A Phoenix Music, a Concerto Music és a Hammer Concerts után jöjjenek a Livesound koncertjei.

Tovább

„Megérzed, és nem tudsz nem bemozdulni rá!” – interjú Mike Portnoy-jal, az Adrenaline Mob dobosával

MikePortnoy3.jpgMike Portnoy dobos kilépése a Dream Theaterből, mint emlékezhetünk, nem akármilyen felzúdulást váltott ki annak idején, akárcsak az azt követő sajtókampány. Szerencsére azonban idővel ismét a zene vette át a főszerepet Mike életében, és jelenleg a (tavaly év elején létrehozott) modern groove metal supergroup Adrenaline Mob élvez nála elsőbbséget. Az Omertà albumot bemutató európai turné rövidesen Budapestre is eljut, aminek keresve se találhattunk volna jobb felvezetést, mint egy rövid beszélgetés magával Mike-kal...

Nyilván felkészültél arra, hogy a Dream Theaterből való kilépésed ürügyén kapsz majd hideget-meleget. Mi volt a legdurvább, legmegdöbbentőbb dolog, amivel ebből az apropóból szembesülnöd kellett?
Mike Portnoy: Hát, nem is tudom. Ez egy alaposan átgondolt, számomra rendkívül fontos lépés volt az életemben, és kiakasztott, hogy a média agyondramatizálta és ellentmondásossá tette, holott semmi drámai vagy ellentmondásos nem volt benne. Éppen ezért nem is szeretnék a Dream Theaterről beszélni. Inkább arra a tucatnyi izgalmas dologra összpontosítok, amely most tölti ki az életemet.

Volt-e már a kiválásod idején is határozott elképzelésed arról, hogy kikkel és milyen zenét szeretnél játszani?
Mike: Különböző emberekkel akartam együtt dolgozni különböző dolgokon, olyasmibe viszont nem szerettem volna belevágni, ami úgy szól, mint a Dream Theater. Azt már huszonöt éven át csináltam, úgyhogy új ihletet, új utakat kerestem, és MINDET be is akartam járni. Aztán, még mielőtt bármit is önállóan összehozhattam volna, minden jött magától és hullott az ölembe: a Flying Colors, az Adrenaline Mob, Neal Morse azóta készült két szólólemeze, a Stone Sour, a Hail!, a Fates Warning... Magamtól csak igen kevés dolgot tudtam létrehozni és elindítani, annyira lekötött a sok ajánlat, amelyet kaptam. Mindegyik hihetetlenül élvezetes és izgalmas, egy-egy utazás a zene különböző területeire. Most is több dologgal foglalkozom, de pillanatnyilag az Adrenaline Mob turnéja az elsődleges. Később turnézni fogok a Flying Colorsszal, Neal Morse-szal, aztán Billy Sheehannel és Tony MacAlpine-nal és Derek Sheriniannel. Jelenleg viszont minden az Adrenaline Mob körül forog, alig várom az előttünk álló bulikat!

Tovább

Mike Portnoy most már Beatles tribute együttessel turnézik

Mondjuk legalább nem akárkikkel, de ne szaladjunk ennyire előre. A Dream Theater egykori ütőse pár hónapja szakított az általa alapított legendás együttessel, majd decemberben az Avenged Sevenfold-ból kellett mennie, ahol ő volt a turnédobos. Az utolsó hírek úgy szoltak, hogy Portnoy projektezik, de ezen hírek között nem volt ott, hogy turnézni is fog a Yellow Matter Custard nevű Beatles tribute zenekarral, melynek tagjai között megtalálhatjuk Paul Gilbert-et (Paul Gilbert, Racer X) és Neal Morse-t (Transatlantic, Spock's Beard) is.

Stúdióban a Dream Theather, Portnoy addig projektezik

John Petrucci a DT gitárosa a twitteren a következő üzenetet tette közzé: Ez az első nap a stúdióban és egyben a Dream Theater új korszakának hajnala. Alig várom már a muzsika áramlását!" Ez egyben azt jelenti, hogy rövidesen lesz új lemez is bár, az hogy ki lesz az új dobos az még csak pletyka.

Mike Portnoy mindeközben Nashville-ben dolgozik Neal Morse-szal (ex-Spock's Beard, Transatlantic) a prog-rock zenész Testimony 2 munkacímű új anyagán, de a hírek szerint egy új projekt is kialakulófélben van. Ebben a projektben Portnoy és Neal Morse mellett két egykori Dixie Dregs zenész is részt vesz, a Deep Purple gitáros Steve Morse és a basszusgitáros Dave LaRue Az énekes pedig Casey McPherson (Alpha Rev) lesz. Az egyelőre név nélküli projekt már nekiállt egy debüt lemez felvételeinek.

Tisztelgés Mike Portnoy előtt

Igazán ideje volt, hogy Mike Portnoy-jal valami jó is történjen. Azok után, hogy a Dream Theater-ből önként távozott, az Avanged Sevenfold-ból pedig mennie kellett, most egy tribute album jelent meg róla Honor Thy Drummer címmel.

A dobos előtt egy független zenészekből, festőművészekből, valamint computer grafikusokból álló csapat tiszteleg. A multimédiás kiadvány ráadásul teljesen ingyen elérhető. A csomag nem csak zenét (3 lemez mp3 formátumban), hanem egy digitális könyvet (pdf formátumban) is tartalmaz, melyben képek, szövegek és biográfiák, sőt két interjú is megtalálható. Az összeállítás a www.spaceprog.com oldalról tölthető le.

Mike Portnoy már nem turnézik az Avanged Sevenfold-dal

Bár az eredeti terveknek megfelelően csak 2010 végéig ütötte volna a bőröket a Dream Theaterből kilépett dobos az Avanged Sevenfold-ban, később már arról szólt a hivatalos információ, hogy az együttes 2011-ben folytatódó turnéján is Portnoy dobol.

Így némileg váratlanul jelentette be tegnap  Mike Portnoy, hogy 2011-ben már nem ő fog dobolni az Avanged Sevenfoldban: Sajnos az Avenged Sevenfoldnál lejárt az időm... A zenekar úgy döntött, hogy 2011-ben már nélkülem indulnak tovább... Nagyon jól éreztem magam velük az év folyamán, de úgy döntöttek, hogy 2010. végén lezárják a kapcsolatunkat, ami egyébként az eredeti terv is volt...

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum