
A metalcore úttörői 2024-ben, 22 év és öt album után döntöttek úgy, hogy lezárják a közös útjukat. A tagok azóta más projektekben is aktívak – többek között a Fall Out Boy, a 7 Angels 7 Plagues és a Comeback Kid köreiben.

A metalcore úttörői 2024-ben, 22 év és öt album után döntöttek úgy, hogy lezárják a közös útjukat. A tagok azóta más projektekben is aktívak – többek között a Fall Out Boy, a 7 Angels 7 Plagues és a Comeback Kid köreiben.

A metalcore egyik legismertebb zenekara, a Misery Signals október 19-én mutatja be utolsó turnéjukról készült dokumentumfilmjét, Love is Forever, Blood is Forever címmel. A film a zenekar 22 éves pályafutásának utolsó koncertjeit örökíti meg, többek között a londoni Electric Brixtonban és az edmontoni Starlite Roomban és Union Hallban megrendezett bulikat.
A mai napon került a boltokba és a megfelelő netes platformokra a Misery Signals legújabb nagylemeze, az Ultraviolet. A neves nap tiszteletére, ahogy illik is, egy videó társult be a koronghoz, ez a Sunlifterre készült, az eredmény lentebb látható, hallható.
Most már hivatalosan is elérhető az újra az első album idején megszokott felállásban nyomuló Misery Signals új nagylemeze, az Ultraviolet. A csapat az album River King című dalához kiadott egy videót, hogy tudjuk, mire is készülhet a lemezt elindító zenerajongó. Megsúgjuk: finomságra!
Elkészült a Jesse Zaraska visszatérése óta első Misery Signals nagylemez, az Ultraviolet. A korongról egy friss csapás, a The Tempest csekkolható, mutatjuk nagy lendülettel.
Június 5-én egy teljes nagylemeznyi anyaggal mutatkozik be a Brendan Murphy (Counterparts), Will Putney (Fit For An Autopsy), Gregory Thomas (ex-Misery Signals, ex-Shai Hulud), Jay Pepito (Reign Supreme, ex-Blacklisted) és Billy Rymer (ex-The Dillinger Escape Plan) alkotta gyilokbrigád, az End. A Splinters From an Ever-Changing Face című lemezről most a Covet Not című dalt mutatjuk, sok könyörületet ne várjatok!

Az underground zenék világában tapasztalatlan földi halandó már akkor dicséretet érdemel, ha nem veszi egy kalap alá a rock és a metal fogalmát, ám még ebben az esetben is hajlamos lehet az utóbbit megnevezést a "...torzított gitáros, kiabálós zene" korántsem pontos definícióval illetni. Az pedig, hogy ebben a "nagy zajos katyvaszban" a magunkfajta megátalkodottak képesek külön emlegetni heavy, thrash, death, hardcore, black, stb. műfajokat és ezek különféle keresztezéseit, avatatlan körökben végképp leverheti biztosítékot. De, hogy mégis mi a franc az a metalcore, és ha már itt tartunk mi igaz és mi hamis? Nos, kaptunk némi ízelítőt a dologból...
Jövő márciusban Death To False Metalcore fedőnév alatt közös csapásra indul a Darkest Hour és a két hét múlva új lemezzel, az Extinction(s)-el jelentkező Unearth. A csapat persze még emeli a tétet, az egészbe beszáll a Malevolence, a Misery Signals és a Left Behind is, szóval... Igazából nem is kérdés, hogy a műfaj kedvelőinek miért érdemes megjelennie március 31-én az A38-on.