Mint minden bandának, a nagyoknak is el kellett kezdeniük valahol. Senki - legalább is nem a gitárzene berkein belül - nem született úgy, hogy már az első turnéján adott lett volna az arénaszintű hallgatóság, mindenkinek kellett sör, izzadság és húgyszagú klubokban, pincékben is tolni egy ideig. Ebbe a régi, naivan boldog világba adunk egy kis betekintést néhány igazi nagy zenekar korai felvételének segítségével.








Múlt héten Franciaországban elindult a várva-várt The 2nd Law Muse turné, és a zenekar - természetesen - teltházakkal dübörög végig a kontinensen. Az első fotók alapján Matt Bellamy és csapata ismét kitett magáért, s nem csupán őket tartják a világ egyik valaha volt legjobb koncertzenekarának, de a látványra is odafigyelnek és a legmodernebb technikát használják fel bulijaik minél tökéletesebbé tételéhez.
Korunk egyik legnagyobbnak tartott brit rock zenekarának, a Muse-nak legújabb lemezétől napok óta szenvedek. Egyszerűen nem tudok dűlőre jutni a The 2nd Law című lemezzel. Persze, ha nem vagyok nagy rajongója korunk oly’ divatos brit alternatív rockzenéjének, akkor egy laza vállrándítással el is lehetne talán intézni, de ennyire mégsem egyszerű a képlet. A rengeteg eladott lemez, rengeteg díj és egyéb elismerés amellett szól, erőszakot kell tegyek a fülemen.

November 20-án