RockStation


Új dal jött Nagy Feróéktól!

2024. november 11. - KoaX

unnamed.jpg

Nem kell már sokat aludni! A nyáron bemutatott Csak a rock and roll, és A Beatrice legendája után megérkezett a harmadik előfutár a tervek szerint november 22-én megjelenő, Nagy Feró és Csillag Endre főszereplésével készült lemezről. A nyolc tételes album a két régi barát összefogásából született meg - a dalok zenéjét Csuka szerezte, a szövegeket Feró írta. Tudatosan punk rockos elemek, védjegyszerű szólók, őszinte, néha odamondó szövegek - az év talán legnagyobb meglepetése az anyag! Ahogy Feró fogalmazta sommásan: “Ilyen fantasztikus rocklemez az utóbbi 10 évben nem jelent meg. Csillag ‘Csuka’ Endre zseniális nótákat írt.”

Tovább

„Egy nálam tehetségtelenebb ne mondja már meg nekem, hogy mi a rock n’roll és hogy mi az, amit el lehet vállalni!”

Interjú Nagy Feróval

nagy_fero_1.PNGNemrégiben töltötte be hetvenötödik életévét Nagy Feró. Igaz, hogy a Nemzet Csótánya ma nem csak az egykori nemzedéki hősként, hanem mint a celebvilág sztárjaként él a köztudatban, tevékenységét azonban továbbra is komoly figyelem övezi, ahogy az a jeles dátum kapcsán újfent beigazolódott. Az alábbi beszélgetésben mi is kitérünk erre, akárcsak Feró pályájának alakulására, annak főbb állomásaira, de hősünk hétköznapjaira, jelenlegi elfoglaltságaira és kicsit a jövőre vonatkozó terveire is.

Tovább

Bim-bam! - Klipet készített az ős-Bikini feldolgozásához az Ørdøg

ordog_2020_2.jpgEgy hete, hogy megjelent a Nagy Feró munkássága előtt tisztelgő válogatáslemez, melyen rengeteg, szám szerint harminckét előadó tette, teszi tiszteletét a Nemzet Csótánya előtt. Az Ørdøg mint mindig, most is remek munkát végzett, ők az ős-Bikini dalát, az A zenekar üzenetét formálták át a saját arcukra, ehhez pedig egy archív fotókból összeállított dalszöveges videó készült.

Tovább

Hallgasd meg a Nagy Feró tribute lemezt!

nagyfero.jpgTegnap jelent meg a Nagy Feró munkássága előtt tisztelgő dupla válogatáslemez, melyen a magyar rockzene nagyjai hajtanak fejet a napokban a hetvenötöt betöltött Nemzet Csótánya előtt. A harminckettő trekk között feltűnik Bródy János, a Road, a Mobilmánia, a Moby Dick, az Ørdøg, a Depresszió és a Tankcsapda (ez utóbbit már ismerhetitek), persze ahogy sejthetitek is, ez közel sem a teljes sor. Mindegyik szám ott figyel a lejátszási listában! Ha pedig fizikai formában is szeretnétek birtokolni az albumot, a már ismert benzinkutakon tudjátok azt beszerezni.

Tovább

“Ahogy Ti zenéltek…” - Nagy Ferót ünnepli a zenei szakma krémje 75. születésnapja alkalmából!


Tegnap ünnepelte 75. születésnapját a hazai rockzenei élet ikonikus alakja, Nagy Feró. A Beatrice énekesét tegnap reggel a Petőfi rádió stúdiójában hatalmas meglepetés érte - a magyar könnyűzenei élet több tucat prominens előadója teljes titokban készített el egy 32 dalt tartalmazó tribute albumot Feró szerzői és előadói munkássága előtt tisztelegve. 

Tovább

Ilyen volt a Nagy Feró életműkoncert / Beatrice 40 a SportArénában

Nagy Feró nevét a Beatrice frontembereként és színpadi szerepei kapcsán mindenki jól ismeri, több évtizede a zenei élet egyik legfoglalkoztatottabb, legkedveltebb előadója határon innen és határon túl. Páratlan pályafutása alkalmából egy egyszeri és megismételhetetlen életműkoncertet adott. április 7-én, a Papp László Budapest Sportarénában. A nagykoncerten a Beatrice 40. születésnapját is megünneplte vendégekkel, meglepetésekkel. Mahunka Balázs fotói.

„Kiherélték itthon a rockzenét!”

Nagy Feró és Závodi beszól a diszkópatkányoknak

nagy_fero.jpgItthon és külföldön is haldoklik a klasszikus rock. Az okok összetettek: a hazai rockvilág nagyjai közül Nagy Feró a rendszert és a médiát vádolja, Závodi Gábor szerint azonban a változó trendek is közrejátszanak. Mindezzel szembefordulva a nemrégiben megválasztott rocknagykövet, Takács Csaba Rock Camp-et szervez, hogy a fiatal generáció ne nőjön föl rockzene nélkül.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum