RockStation


Itt az új felállású Nervosa első dala, a Guided By Evil

2020. október 14. - theshattered

nervosa2020.jpgTrióból kvartett lett a Nervosa, de úgy, hogy Prika Amaral kivételével a teljes legénység (?) lecserélődött a brazil thrash csapatban. Az új felállás azóta rendesen megdolgozta az ötleteket, olyannyira, hogy kész is a lemez, amely január 22-től lesz elérhető Perpetual Chaos címen. Hogy addig se éhezzen a rajongósereg, a Guided By Evil című trekket már megmutatták a hölgyek, aminek videójában kicsit meg is lehet barátkozni velük.

Tovább

Háromból egy - Lelépett a Nervosa kétharmada

nervosaband2018.jpgLelépett a Magyarországon is rengetegszer megfordult Nervosa kétharmada. A női nem vadságát bizonyító brazil thrashbrigádból Fernanda Lira basszer/énekes és Luana Dametto dobos is távozott, egyedül hagyva az alapító/gitáros Prika Amaralt. A két távozott tag külön-külön, saját projektekben folytatja a zenélést.

Tovább

Rockmaraton I. nap (kedd) - 2019.07.09. Szalki-sziget, Dunaújváros

_mg_3778.JPG

2010 óta járok Rockmaratonra, ez idő alatt kialakulhatott egyfajta függőség, mivel kötelező módon járunk le minden évben a cimboráimmal, még akkor is, ha valamikor gyengébb volt valamivel a felhozatal. Mert, hogy teljesen gyenge talán sose volt, főleg nem egy magyar fesztiválhoz képest, ami tulajdonképpen az egyetlen tiszta rock, metal és punk rendezvény kicsiny hazánkban. Mindenki mindig talál pár hozzá közeli bandát a line upban. Dicséretes, hogy az elmúlt három évben kifejezettem erősödött a külföldi felhozatal, ami még kecsegtetőbbé teszi az egy hetes szesz-vakációt.

Tovább

Nervosa - Downfall Of Mankind (Napalm Records, 2018)

A brazil csajtrió megint megvett minket!

nervosadownfallofmankind.jpg

Megint Brazíliáról dumálunk, megint a metalról dumálunk és most nem a Sepulturaról beszélünk. Manapság azért már nem annyira meglepő, ha nem csak Andreasék kerülnek szóba a dél-amerikai országgal kapcsolatban, ugyanis folyamatosan jönnek onnan is a jobbnál jobb zenekarok. A Nervosaról tuti hallottál már te is, ha pedig, nem akkor a most megjelenő harmadik albumuk, a Downfall Of Mankind tökéletes alap lesz ismerkedéshez.

Tovább

Készül az új Nervosa lemez!

nervosa02.jpgMár a felvételeknél tart a brazil csajthrasher trió, a Nervosa, azaz belátható időn belül jön a harmadik nagylemez. Persze van egy olyan sejtésünk, hogy élőben hamarabb találkozhatunk a lányokkal, hiszen március 25-én ők lesznek a Suffocation, Venom Inc. által fémjelzett este egyik előzenekara, ahol ha minden jól megy, még akár új dalokat is hallhatunk tőlük. Ki tudja?

Tovább

Újra támadnak a brazil csajok!

nnn.jpg

A Nervosa lassan hazajár hozzánk. Szerintem senkit sem lep meg, ha azt mondom, hogy idén tavasszal is eljönnek hozzánk a Barba Negrába. Egészen pontosan március 25-én lépnek fel kis hazánkban mégpedig a VEMOM INC. és a Suffocation vendégeként. A koncertekről bővebb információkat ITT találtok. Alább itt is egy kis kedvcsináló a lányoktól. Na, ki fog az első sorokban táncolni?

Tovább

Ha még nem lenne programod, márciusban egy jó húzós death-thrash metal este lesz a Barba Negrában

suff2017.jpgMárcius 25-én karöltve fog Budapestre támadni a Suffocation és a Venom Inc., akik erősítésnek a Nervosat és az Aeternamot hozzák majd magukkal. A már kimondva is húzós estére már kaphatók a jegyek, szóval tessék csak bátran, szaporán!

Tovább

Brutal Assault 2017 fesztivál, 2. nap @ Jaromĕř, Jozefov erőd, 2017.08.10.

A tűzoltók is segítettek

brutal_assault_2017_ii.jpg

Elmondhatjuk, nem döntöttünk rosszul, amikor előző este Overkill után visszavonulót fúvattunk, mert csütörtökön sokkal több feladat várt ránk, és már a délelőtti órákban akadt érdekes látni-és hallanivaló. Aki az Exorcizphobia név láttán black metalra asszociál, nyugodtan felejtse el, a közeli Trutnov városából (a Krakonoš sör és az Obscene Extreme fesztivál otthona) származó srácok ugyanis a thrash-crossover irányzatra esküsznek. Ď.Ř.Í. / Municipalná Wasteová, nyilván, az egyik gitáros ráadásul kiköpött hasonmása a fiatal Dan Lilkernek, de valódi hittel és lelkesedéssel nyomták. Szóval rokonszenv első hallásra. Az egybegyűltek – vélhetően túlnyomórészt honfitársaik – közül néhányan a moshpitet is beindították.

Tovább

Destruction és Nervosa a Düreben januárban...

destruction_2016.jpgA teuton thrash titánok ismét visszatérnek kis hazánkba, már ki tudja hányadszor a nyolcvanas évek óta. Az idén új albummal is jelentkező trió másfél évvel ezelőtt a Rockmaraton színpadán is hibátlan bulit nyomott, valószínűleg most sem okoznak majd csalódás a rajongóknak. A Dürer Kertben január 30 -án bekövetkező thrash támadás színvonalát pedig csak emelni tudja a Destruction mellett a turné brazil vendégzenekara, azaz a Nervosa, mely színtiszta női felállásával abszolút érdekesség a színtér jelenjét illetően. Kedvcsináló pedig ennél az ajánlónál sem hiányozhat. Itt figyel a szokott helyen.

Tovább

Nem hiszem, hogy mi lennénk az új Sepultura

Inetrejú Fernanda Lira-val a Nervosa basszusgitáros frontemeberével

nervosa_fernanda.jpg

Ez a hét számomra egy az egyben Brazíliáról szól. Pénteken a Dürer Pincében a Deaf Kids fogja szétszedni az agyamat. Pár órája pedig megkaptam a Nervosa zenekartól a kérdéseimre a választ hosszú idő után. Egy unalmas délutánon írtunk a lányoknak, hogy lenne-e kedvük megosztani velünk pár magvas gondolatot, hogy mi is van most velük. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy Fernanda a zenekar basszusgitáros frontasszonya válaszolt a kérdéseimre.

Tovább

Nervosa - Agony (Napalm Records, 2016)

Thrash az esőerdőből!

12672119_952557754792669_4162547452951806683_o.jpg

Ha a metal vonalon Brazília szóba kerül egyértelmű, hogy melyik zenekarra és melyik emberre gondolunk első körben. Hülyeség lenne tagadni, hogy Max Cavalera és a Sepultura hozta el a világnak a brazil thrash metalt. Tök mindegy, hogy milyen zenét tolnak most, de az ő hatásukra nevelkedett egy új nemzedék, akik most is képesek letépni az ember fejét. Ha még brazil is az adott zenekar, akkor fociznak egy jót a fejecskéddel. Na, de most nem a foci a téma, hanem az, hogy itt a Nervosa Agony című új albuma.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum