RockStation


Elutasították a "Nevermind-baba" keresetét

2022. január 05. - theshattered

bab2016.jpgAkárhogy próbált egy kis pénzt kifacsarni az őt népszerűvé tevő fényképből, végül elutasították Spencer Elden, a Nirvana Nevermind című lemezének borítóján lévő (azóta nyilván felnőtt korba lépett) baba keresetét. A vád szerint a neves borítókép folyamatos érzelmi stressz alatt tartotta őt, igaz a mellkasán lévő tetoválás és egyéb újrafotózások eddig nem ezt mutatták. A védelem pont ez utóbbiak miatt támadott vissza a keresetre, Eldenék pedig a fellebbezést pedig lekésték, így Fernando M. Olguin bíró lezártnak tekintette az ügyet, mindenféle kártérítés nélkül.

Öt CD-s újrakiadást kap a Nirvana Nevermindja

nirvana_nevermind.jpgHogy fütyivel, vagy anélkül, azt még nem tudni (bár valószínű, hogy marad az a bizonyos botránykuki), de az biztos, hogy négy eddig ki nem adott koncertfelvétellel megturbózva fog megjelenni a Nirvana klasszikus lemeze, az idén harminc éves Nevermind. A jól ismert anyaghoz két 1991-es és két 1992-es bulit pakolnak majd pluszban, a természetesen többféle kiadásban megjelenő anyag november 12-én jelenik majd meg.

Tovább

Minden eladó: milliókért kelt el Kurt Cobain pár hajszála

118364c_lg.jpegTizennégyezer-száznegyvenöt dollárért, azaz jelenlegi árfolyamon valamivel több mint négymillió forintért kell el Kurt Cobain hat hajszáldarabja, ami még 1989-ben, a Bleach turnéja alatt került levágásra. Az elkövető Tessa Osbourne volt, a művelet hitelességét pedig fotók bizonyítják. A licit bevételét a Live Nation alkalmazottjait segítő Crew Nationnek továbbították.

Tovább

Húsz illatú Teen Spirit - Nirvana riffet variál Pete Cottrell

maxresdefault_8.jpgA YouTube-gitáros Pete Cottrell relatív sűrű vendégszereplő nálunk, éppen mikor mivel áll elő. Az egyik legszimpibb megmozdulása a 1 Riff 20 Bands-sorozata, amiben egy-egy ikonikus riffet variál meg és játszik el (nem meglepő módon) húsz másik zenekar stílusában. Most a Nirvana örökzöldje, a Smells Like Teen Spirit van terítéken. Jöjjenek az illatok és ízek!

Tovább

Ha még nem hallottátok volna: ilyen lett a mesterséges intelligencia által írt Nirvana-dal

moh2.jpgMostanában divat lett mesterséges intelligenciák által dalokat íratni, ami ha másnak nem, egynek biztos jó. Hogy most a harminc Nirvana nótából, illetve azoknak dallamaiból, akkordváltásaiból, dobjaiból "összealgoritmusolt" szám mennyire állná meg a helyét a Cobain-örökségben, jó kérdés, de a hitelesség kedvéért egy Nirvana tribute zenekar énekesét kérték fel rá, hogy dalolja fel a szintén gép által kimatekozott sorokat. Az eredmény a Drowned In The Sun című trekkben öltött végleges testet.

Tovább

Ősszel jön Dave Grohl életrajzi könyve

0foofighters2017_23_eredmeny.jpgSztorizós életrajzi könyv jön Dave Grohltól, a Foo Fighters frontemberétől. A zenész meglehetősen aktív és eseménydús életpályáját a tavaly elkezdett Instagram-posztok alapján megírt The Storyteller című olvasmány foglalja majd össze, mely október 5-én jelenik meg - magyar kiadásról egyelőre nem tudni.

Tovább

Ezek lennének a legjobb utolsó lemezek?

Pantera94.jpgA Revolver szereti bevonni az olvasóit az oldal szerkesztésébe, rendszerint megszavaztatja a kedvenceket, legjobbakat, hasonlókat. A neves zenei híroldal ezúttal arra kérte meg a lelkesebb felhasználókat, hogy ugyan mondják már el: mik a kedvenc "utolsó lemezeik", azaz azok a korongok, amelyeket végül (szándékosan, vagy a sors fintora miatt) az utolsó teljes értékű, azaz nem válogatás-, nem koncert-, nem ritkaság-, hanem sorlemeznek állított be a történelem. Persze mint mindennel, ezzel is lehet vitatkozni (erre vannak a listák, haha), de egy biztos: az ötös sorban azért elég remek alkotásokat lehet találni. Vitatkozni, egyet nem érteni ér!

Tovább

A Nirvana egyik dala is felcsendül az új Batman-film trailerében

nirvana.jpgA Nirvana Something In The Way című dalának egy kicsit módosított verziója is szerepel a jövőre várható, következő Batman-film első trailerében. A láthatóan, várhatóan sötét alkotás előzetesébe Kurt Cobainék dalát Michael Giacchino gyúrta át, meghagyva annak minden felismerhető jegyét. Ha nem láttátok volna, lentebb mutatjuk a trailert!

Tovább

Hatmillió dollárért kelt el Kurt Cobain MTV Unplugged gitárja

nirvana-kurt-cobain.jpgNemrégiben olvashattatok már nálunk is róla, hogy elárverezik Kurt Cobain akusztikus gitárját, amit a legendássá érett MTV Unplugged fellépésen használt a rá pár hónapra már elhunyt frontember. A licit megtörtént, a szerencsés nyertes (Peter Freedman, aki a RØDE Microphones alapítója) röpke hatmillió-tízezer dollárt, azaz körülbelül egymilliárd-nyolcszázhatvanezer forintnyi zöldhasút csengetett ki a rocktörténeti ereklyéért.

Tovább

Licitre kerül Kurt Cobain MTV Unpluggedos gitárja

nirvana-kurt-cobain.jpgEgy június 19-20-án tartandó licitáláson elárverezik Kurt Cobain egyik hangszerét. A kalapács alá kerülő gitár az a hangszer lesz, amelyen Cobain az ikonikussá vált, MTV Unplugged In New York című, természetesen később lemezen is kiadott fellépésén játszott. Az 1959-es Martin D-18E az előzetes számítások, várakozások szerint körülbelül egymillió dolláros áron fog elkelni.

Tovább

Karanténprojekt-hegyek: Együtt nyomták a Jinjer és a Suicide Silence tagjai!

jinjersuicide.jpgKözösen nyomott Nirvanat Tatjana és Eugene a Jinjerből, valamint Alex Lopez a Suicide Silenceből. Míg az első kettő a megszokott szerepében (ének és basszus) tetszelgett, addig Lopez az otthonos dobok mellett a gitárt is a nyakába akasztotta és megszületett a Territorial Pissings általuk értelmezett verziója!

Tovább

Apa, ez most kicsit megcsúszott - Nirvanat dolgozott fel a Puddle Of Mudd

puddleofmuddbandaug2019_638.jpgValahogy nem igazán ment Wes Scantlinnek a Kurt Cobain-féle éneklés, melynek a következménye egy kissé sikertelen próbálkozás lett az About A Girl feldolgozása. A már most szinte mémmé vált, elég sok hamis hangot és erőlködést tartalmazó videót mi is megmutatjuk, ahogy azt is, az egyik netes trollkirály, Jared Dines hogy reagált a klipre.

Tovább

Ilyen volt a "maradék" Nirvana-tagok szombati fellépése

nirvana-2018-credit-oliver-halfin.jpgSzombat este egy különleges esemény keretein belül színpadra lépett a Nirvana még élő legénysége, azaz Krist Novoselic, Gave Grohl és Pat Smear (igen, utóbbi nem állandó tag volt, csak turnégitáros, de na...). A különböző fellépőkkel kiegészült trió egy ötdalos blokkot kapott elő, az énekeket Beck, St. Vincent és Grohl lánya, Violet biztosította. Videók következnek!

Tovább

Közösen zenélnek majd a még élő Nirvana-tagok!

nirvana-2018-credit-oliver-halfin.jpgHolnap este együtt zenél majd a Nirvana három, még élő tagja, Dave Grohl, Pat Smear és Krist Novoselic - ez legutóbb a Foo Fighters 2018-as Cal James koncertjén volt látható. A Heaven Is Rock And Roll címre keresztelt estén a zenészekhez többek között olyan arcok társulnak majd be, mint Marilyn Manson, vagy Beck.

Tovább

Kurt Cobainről szóló könyvet ad ki a csapat egykori menedzsere

nirvana.jpgServing The Servant: Remembering Kurt Cobain címen fog megjelenni a Nirvana menedzserének, Danny Goldbergnek a legújabb könyve. Az április 2-án (tehát kis híján a frontember halálának huszonötödik évfordulóján) a boltokba kerülő olvasnivaló (magyar kiadásról egyelőre nem tudunk) Goldberg visszaemlékezéseiből, illetve a zenekarhoz közel álló emberek interjúiból fog felépülni, így lényegében az 1990-94 közötti időszakba kapunk majd némi belső szemes betekintést.

Tovább

Hallgasd meg a Nirvana dalának, a Scentless Apprenticenek egy korai verzióját!

nirvana.jpgAz 1993-as In Uteron megjelent Scentless Apprentice eredetileg nem a Nirvananak készült, hanem egy Dave Grohl (gitár), Krist Novoselic (basszus), Rey Washam (dob) felállású alkalmi csapat számára, amely igazából csak pár óráig élt. Ebből a sessionből viszont, melyen Grohl még igen kezdő gitáros volt, készült egy fél órányi felvétel, mely Washam eldugott fiókjának mélyéről került elő a napokban. Ezt a lentiekben hallgathatjátok meg.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum