RockStation


Watch My Dying és Omega Diatribe koncert Budapest szívében

2019. november 25. - sunthatneversets

akvarium1129_horizontal.jpg

Rendhagyó extrém metal est lesz november 29-én Budapest szívében, az Akvárium Kiss Hall-ban, ahol a Watch My Dying és az Omega Diatribe házigazdáskodásával, a budapesti füstös stoner brigád, a Red Swamp lesz a vendég. Hosszú ideig ez lesz az Omega Diatribe utolsó honi koncertje, hiszen januárban stúdióba vonulnak rögzíteni a IV. lemezüket. Így ne habozz a jegyvásárlással, hiszen a hazai underground metal szcéna ritkán csíphető el hasonló helyszínen. További infók a koncertekről ITT.

Tovább

Whitechapel, Misery Index, Omega Diatribe @ Dürer Kert, 2019.07.02.

Stresszoldás a Dürerben

_mg_1670.jpg

Kicsit „idegállapotban” érkeztem fenti zenekarok koncertjének helyszínére, lévén közel másfél óra alatt sikerült autóval megtennem az M1/M7 bevezető-Dürer kert veszedelmes távot. Előtte 200 km-hez kellett kb. ugyanennyi idő… Frusztráltságom a Blahán tetőzött, amikor is lehúzott ablaknál anyáztam egy kiadósat, érdekes pillantásokat kapva a buszmegállóban várakozó, illetve úttesten átkelő járókelőktől. Kezdtem megérteni Michael Douglas Összeomlásban mutatott viselkedését… Summa summarum, 6 év alatt elszoktam fővárosunk közlekedésétől.

Tovább

Trinity - Omega Diatribe klip vót' má'?

27356081_1348431451927337_753085105114935637_o.jpg

Igaz, nem most jött ki, de mi most mutatjuk meg, hogy a Szentháromság azaz a Trinity című dal, egy koncertklipet kapott az Omega Diatribe gondozásában. A dal maga a csapat legutóbbi, hasonló című, nagylemezén jelent meg, mely az első hangzóanyag volt Lucsányi Milán énekével és Höflinger Tamás gitárjátékával. Check !!!!

Tovább

Alakul a Whitechapel koncert felhozatala!

whitechapel-2018.jpgMegvan a július 2-i budapesti Whitechapel koncert zenekari listájának nagyrésze. A társ-headliner neve egyelőre még ismeretlen, viszont már a bemelegítést magukra vállaló csapatok neve láttán is bevállal a nyálelválasztásunk: a már bejelentett csapatok a Misery Index, az Omega Diatribe és a Dreadwolf.

Tovább

Omega Diatribe - Trinity (Metal Scrap Records)

Ha a Slipknotot kevernéd a legeslegjobb Cavalera Conspiracy dalokkal ...

27356081_1348431451927337_753085105114935637_o.jpg

Pár napja kaptam meg az Omega Diatribe harmadik lemezét. A Trinity-re nagyon kíváncsi voltam, pláne érdekelt, hogy Lucsányi Milán, hogy fog beválni a zenekar frontembereként. Essünk is neki az albumnak, hiszen meghallgattam már annyiszor, hogy gond nélkül fikázzam.

Tovább

XV. StageDiving fesztivál @ Dürer Kert, 2018.01.12.

omega.jpg

Immáron tizenötödik alkalommal rendezték meg a StageDiving fesztivált. Ilyen szép számnál valahogy alap, hogy nem hagyhattuk ki a bulit. Ebből kifolyólag bármennyire is hosszú napunk volt a munkahelyen, bevetettük magunkat a Dürer Kert termeibe ismét, hogy jól érezzük magunkat.

Tovább

Adj egy ötöst! - A hét 5 új rock/metal dala

judas_priest_2018.jpg

Ebben az évben egy új rovatot indítunk Adj egy ötöst! címmel, melyet hétvégenként olvashattok majd és, amelyben az aktuális héten megjelent dalok közül választunk ki ötöt. Igyekszünk majd széles stiluskeretek között mozogni, természetesen 5 dalba nem fog beleférni a hét termése így kommentben szívesen vesszük, hogy mi fért volna még oda szerintetek.

Tovább

Melegíts a XV. StageDivingra!

staged.jpg

Az idei év elején sem maradhat el a már megszokott színpadugrálós bulink JANUÁR 12-én. Ráadásul jubilál a rendezvény, mivel ez már zsinórban a tizenötödik buli lesz! Ez még sörből is sok, de mi kötélnek állunk és igyekszünk minden zenekart meglesni. A következőben kis kedv csinálót találtok az eseményhez.

Tovább

A hazai matek gyalulni fog - Készül az Omega Diatribe új lemeze

od2017.jpg

Az Omega Diatribe éppen a harmadik nagylemezén dolgozik. A perpillanat még névtelen album Hájer Gergő elmondása szerint a következő év első negyedévében várható, amin már az új énekest hallhatjuk, Lucsányi Milánt. Na, de ebben még olyan nagy extrák nincsenek (azon kívül, hogy marha kíváncsiak vagyunk) Viszont! A srácok új anyagán jelen pillanatban nem kisebb név dolgozik, mint Tue Madsen, aki az európai metal életben eléggé ott van.

Tovább

"Sokkal letisztultabb, életszagúbb"

Hájer Gergővel beszélgettünk az Audionerve kapcsán

hajer_esp.jpg

Hájer Gergő sem az a típus, aki nyugodtan ül a babérjain. Ha éppen nem az Omega Diatribe-ban tépi a húrokat, akkor lehet, hogy egy Hatebreed koncerten találkozol vele, vagy éppen készíti a legújabb gitáros videóját. De, ha ez sem lenne elég, akkor összedob egy szóló projektet. Na, erről azaz a AUDIONERVE-ről beszélgettünk vele .

Tovább

Frontembert cserélt az Omega Diatribe

od2017.jpgLecserélte az egyedi kinézetű frontemberét, Komáromi Gergelyt a szikár matekmetal gőzhenger Omega Diatribe. A harmadik nagylemezére készülő csapat Lucsányi Milánt igazolta le a frontra, akinek a hangja természetesen már a jövő év elejére tervezett korongon is hallható lesz. A hivatalos Facebookos bejelentést itt, lentebb találjátok.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum