Azért annyira nem híres, hogy be ne vallhatnám töredelmesen: eddig bizony elkerülte vigyázó füleimet a magyarul „egyfejű ember” névre hallgató társulás munkássága. Még jó, hogy információ-halmozás tekintetében már bőven eljutott odáig blogunk, hogy adatbázisként is használhattam.
Nos, ezidáig összesen háromszor írtunk az egyfejűről (vagy egyszer a háromfejűről, nem is tudom). Rögtön itt egy kis színes: 2010-ben az ekkor 6 éves zenekar Sailing című dala felkerült az angol European Klasszik Rock Radio napi lejátszási listájára, így arra felé kiránduló honfitársaink igencsak meglepődhettek, ha a turista-buszon halkan duruzsoló rádió Elton John és Bruce Springsteen után hazai hangokat sugárzott feléjük. Igaz, az angol nyelvű ének, és a meglévő, de elég diszkrét folk-elemek miatt nem biztos, hogy mindez tudatosult bennük.