Nemrégiben bemutatkozott a hamarosan megjelenő új Diabolus In Musica-album, a Sárkányfejezet első előzetese. A Cölöpök és a többi társa fizikai formában november 24-től lesznek elérhetők, addig is tessék hallgatni a nótát!
Nemrégiben bemutatkozott a hamarosan megjelenő új Diabolus In Musica-album, a Sárkányfejezet első előzetese. A Cölöpök és a többi társa fizikai formában november 24-től lesznek elérhetők, addig is tessék hallgatni a nótát!
Mostanában egyre több hazai zenekar adja ki egy régebbi vagy esetleg új, netalántán az utolsó albumát vinylen (is). Nem voltunk restek és a kedvenceink közül válogattunk nektek párat, hátha kedvetek támad egy jó lemezhez. Halkan megjegyezzük, hogy a teljesség igénye nélkül válogattunk, tényleg csak, amik nekünk elsőre beugrottak és még éppenhogy aktuálisak. Urak a lehetőség adott meglepni a mai napon a hölgyeket. Hölgyeim, nektek meg kellemes nőnapot kíván a szerkesztőség!
Új videót adott ki az Ørdøg, a szerencsés kiszemelt természetesen az igencsak príma legutóbbi lemezről, az Ø3-ról vándorolt ki. Ez nem más, mint a VIII című tétel, amihez egy érdekes látványvilágú, de pont ezért szép és igényes videó társult.
Egy hete, hogy megjelent a Nagy Feró munkássága előtt tisztelgő válogatáslemez, melyen rengeteg, szám szerint harminckét előadó tette, teszi tiszteletét a Nemzet Csótánya előtt. Az Ørdøg mint mindig, most is remek munkát végzett, ők az ős-Bikini dalát, az A zenekar üzenetét formálták át a saját arcukra, ehhez pedig egy archív fotókból összeállított dalszöveges videó készült.
Ø3 címmel novemberben jelent meg az Ørdøg harmadik nagylemeze, amely egyöntetű siker legalábbis az eddig olvasott kritikák és rajongói visszajelzések szerint. Ennek okán beszélgettünk Vörös András énekessel, természetesen szó esett ezenkívül sok mindenről és egy kínzó kérdésre is választ kaptunk mindjárt az elején.
...és akkor összedobtunk, hogyan is fest az idei összesített listánk! Aki ismeri ezeket a rangsorainkat, talán már tudja a matekot is: az egyéni listáink helyezései alapján jöttek a fordított pontszámok (első: 10 pont, második 9, stb.), erre megy rá egy huncut kanyarral annyi pontocska, ahány ember kedvencei között szerepelt az adott korong (ha például egy adott lemez négyünknél is ott volt, az plusz 4 egység), aztán az Excel pedig jól megmondta, hogy hányas is a kabát! Aki számolgatott a múltkor, már sejti az eredményt, de azért mutatjuk, melyik az a húsz korong, amik miatt érdemes lesz visszaemlékezni erre a rideg évre! Az élboly igazából sejthető...
December hatodika környékén valahogy jobban előtérbe kerülnek az ördögök, krampuszok kinek melyik megnevezés tetszik jobban. Azonban most nem a Mikulást kísérő feketére maszkírozott lányokról fogunk beszélni, ha az Ørdøg szóba kerül, hanem sokkal inkább a Superbutt klasszikus felállásából létrejött zenekarról, akik a harmadik anyagukkal nemrég kopogtattak az ajtómon. Én pedig az Ø3 előtt kitártam a bejárati ajtót.
Elkészült az Ørdøg legújabb videója, mely a csapat friss nagylemezének, az Ø3-nak egyik dalára, az A legszebb színre lett leforgatva. A látványgazdag klip (mindenki megkeresheti a maga színét) az alábbi.
Tegnap hivatalosan is megjelent az Ørdøg harmadik korongja, az előrendelők számára már egy kicsit régebben hallgatható Ø3. Ha nem tettétek meg, most ti is lecsekkolhatjátok az eddigiekhez képest talán kicsit sötétebbre sikerült alkotást, higgyétek el, nem fogjátok megbánni!
November 6-án fog megjelenni az Ørdøg harmadik nagylemeze, az Ø3. A remek előzetes szám, Az élet alássan után a csapat megmutatta a lemez borítóját és dallistáját is, ezeket lentebb találjátok meg. A novemberi Hammerworld mellékleteként is elérhető anyag a Popshopon keresztül már előrendelhető, itt pólóval összecsomagolva is be lehet szerezni a korongot. Bakelit kiadás leghamarabb csak jövőre várható.
Heti dalmegosztásunkban teuton metálistenek, indusztriál nagymester szólóban, death metal és post hc, valamint egy ørdøgien jó hazai banda.
November elején fog megjelenni az Ørdøg legújabb albuma, az egyszerűen csak Ø3-ra keresztelt anyag. Az ötös a jó hír mellé bedobta a napokban már ígérgetett első számot, az Az élet alássant, melyhez a teljes kiszolgálás érdekében egy látványos dalszöveges klip is járt.
Pénteken jelent meg a limitált példányszámban fizikai formátumban is elérhető új Diabolus In Musica EP, a Milyen kár. Az ötdalos anyagon négy Ørdøg nóta akusztikus átirata és egy Bob Dylan-átdolgozás, Az őrtoronyból feléd kapott helyet, mely a leánykori nevén, azaz All along the watchtower címen lehet ismerős többeknek.
Három hét múlva, április 17-én jelenik majd meg a Diabolus In Musica második EP-je, a Milyen Kár. Az Ørdøg akusztikként is ismert formáció négy anyazenekaros átirat mellett egy Bob Dylan-átdolgozást is rárak majd a korongra, ez az All Along The Watchtower "magyarosított" verziójaként, Az Őrtoronyból Feléd címen lesz majd megtalálható. De hogy addig se találgassa a kíváncsi rajongó, milyen is lett ez utóbbi nóta, egy klip kíséretében megmutatták azt.
Áprilisban érkezik az Ørdøg-akusztik néven is ismert Diabolus In Musica következő EP-je, a Milyen kár. Az ötdalos anyagon négy, koncerteken már játszott, csendesített Ørdøg-nóta mellett egy saját tétel is ott fog figyelni, ezt hamarosan meg is mutatják majd az Urak.
A mai napon jelent meg a sokatmondó Ørdøg-akusztik EP címre keresztelt első Diabolus In Musica anyag. A négydalos, a három Ørdøg nóta átdolgozása mellett egy Isten Háta Mögött-feldolgozást, a Tavaszi Nemződüh akusztikus verzióját tartalmazó, spéci borító mögé bújtatott anyag egy új klipet is kapott, ezt a Kitalálhatnád című tétel nyerte meg.
Egy száz darabra limitált, négydalos kislemezzel mutatkozik be az Ørdøg akusztikus "kistestvére", a Diabolus In Musica. A speciális kiadású, bónusz ceruzával kiegészített anyag fizikai verziója mellé egy ajándék koncertjegy is jár majd az előrendelőknek, ahol a korong négy dala mellett egyéb tételek is felcsendülnek majd.
Megmutatta a sokat mondó Ørdøg-akusztik EP első dalát a Diabolus In Musica. A négydalos korongról a Portador De Luzt, azaz a Sötétanyag albumon megjelent Fényhozó átiratát lehet most lecsekkolni, a teljes dalcsokor március 18-án érkezik.
Azért be kell vallani, eléggé el vagyunk kényeztetve ebben az évben. Ha csak tényleg a brutális nagy ászokat nézzük, akkor is pár hónapon belül megfordult Magyarországon a Metallica, az Iron Maiden és tegnap este a Judas Priest is. Mi ez, ha nem teljeskörű ellátás? Az előző két fémikon rendesen odatette magát a saját koncertjeiket, így Rob Halfordékon volt a sor, hogy megmutassák: kik és a metalistenek valójában.
Március 7-én este a Várkert Bazár adott ismét otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram – Magyar Zenei Díj gálaestnek, melyet az ATV közvetített élőben.