Késői grunge kordokumentumként stabilan állja a sarat
Hol vannak már azok az évek, amikor sorozatban, lényegében hivatalos bootlegekként jelentek meg a Pearl Jam koncertfelvételek… Az idősebbek bizonyára emlékeznek, hogy a 2000-es Binaural lemezt bemutató turné – tudtommal – összes koncertjének hanganyaga a rá következő évben hivatalos kiadást kapott. Eddie Vedderék persze azóta sem voltak szűkmarkúak, ha élő anyagok megjelentetéséről volt szó.
Tovább
Dolgozik a 2020-as Gigaton utódján, sőt, ha minden igaz, jövőre már be is mutatja a Pearl Jam, min dolgoztak az elmúlt időszak alatt. Jeff Ament szerint viszont nem eszik azt olyan forrón, egyelőre nincs még minden készen, de azért nem is állnak annyira rosszul a dologgal.
Tovább
A 2019-ben elhunyt énekesük, Shawn Smith hangsávjaival adott ki dalt a Brad. A Pearl Jamből ismert Stone Gossard zenekara az In the Moment That You're Born címet adta mind az anyagnak, mind a nótának, előbbi július 28-tól lesz teljes egészében elérhető. Érdekes adalék infó, hogy mind a tíz tételben Smith éneksávjait használta fel a csapat.
Tovább
Hogy a főszerkesztőnk szavaival éljek: Zseni ez a faszi! A Pearl Jam énekese a negyvenötödik Kennedy Center Honors gálán adta elő a U2 jól, talán már unalomig ismert slágerét, a One-t, melyet nemes egyszerűséggel is tökéletesen dalolt bele az éterbe. A csupa jól ismert arc, így maga a U2 is láthatóan élvezettel hallgatta a performanszot, tegyetek egy próbát vele.
Tovább
Csak néztünk, mint a moziban

Jó pár éve én is elzarándokoltam a Lurdy-ház mozijában, hogy sokadmagammal megnézzem a Pearl Jam huszadik szülinapját megünneplő filmet (PJ20), aztán ez a rajongói osztálytalálkozó 2017-ben megismétlődött, mikor is a Let’s play two című koncertfilm csábította a banda szurkolóit az Urániába. Mindkét esemény jól aláhúzta, hogy bizony itt az ideje már egy “élőszereplős” magyarországi Pearl Jam bulinak és annak fényében, hogy utoljára 1996-ban látogattak hozzánk joggal remélhettük, hogy ez a kívánság duplán számít a jógrungetündérnél.
Tovább
Majdnem a teljes lemezanyag élő verzióját csapja bónusznak a Gigaton "tour edition" kiadásához a Pearl Jam. Az eredetileg 2020-ban kiadott, azóta már Amerikában megturnéztatott csomag extrái közül egyedül a Who Ever Said marad le, de azt eleve nem is nagyon játszották eddig. Viszont ha élőben szeretnéd elcsípni a dalok egy részét, július 12-én irány a Papp László Sportaréna, ahol Eddie Vedderék húzzák majd a talpalávalót! A kibővített kiadású lemez július 8-től szerezhető be.
Tovább
Ellentétben Machine Gun Kellyvel, Post Malone tényleg tudja, hogy kell feldolgozni. A korábban már teljes Nirvana-cover műsorral is fellépett zenész ezúttal a Pearl Jam egyik örölzöldjéhez, a Better Manhez nyúlt, amit Howard Sternnél adott elő egy szál gitáros kísérettel.
Tovább
Új videót adott ki a saját magáról elnevezett, lényegében egyik napról a másikra kiadott albumáról a 3rd Secret. A Nirvana, Pearl Jam és Soundgarden tagokat a soraiban tudó csapat a csomagot nyitó Rhythm Of The Ride-ot filmesítette meg, mutatjuk hogy sikerült a képi megvalósítás!
Tovább
Foo Fighters-dalt dolgozott fel a Pearl Jam, tették ezt Taylor Hawkins tiszteletére. A rocklegendák a 2006-os, Hawkins által felénekelt Cold Day In The Sunt vették elő, amit hogy autentikus legyen, Matt Cameron dalolt el. A dobokat az előadás erejéig Mark Guiliana vette át, az ütőhangszereket a Red Hot Chili Peppers ritmusmestere, Chad Smith kezelte. Aki még nem tudná annak mondjuk, hogy a zenekar július 12-én a Budapest SportArénában játszik.
Tovább
Örömzene, ami nem örömzene

A tavasz egyik kiemelt híre volt, hogy együtt muzsikál a grunge még élő keresztapái közül három. Krist Novoselic (Nirvana bőgős), Matt Cameron (Soundgarden és Pearl Jam dobos) és Kim Thayil (Soundgarden gitáros) a 3rd Secret nevű zenekarban egyesítette erőit. Akkor most örülünk? Háááát…
Tovább
Videót készített az első fellépéséről a 3rd Secret. A Chris Novoselic (Nirvana), Kim Thayil (Soundgarden), Matt Cameron (Soundgarden, Pearl Jam), Bubba Dupree (Void), valamint Jennifer Johnson és Jillian Raye (Giants In The Trees) által fémjelzett brigád a seattle-i Museum Of Pop Culture-ben lépett fel még márciusban, erről az I Choose Me felvételét pakolták ki ízelítőként. A bemutatkozó lemez még április 12-én jelent meg, igazából minden különösebb előjel nélkül. Ha kimaradt volna, azt is megmutatjuk!
Tovább
Kiadták a bemutatkozó lemezüket!

Ismerős a 3rd Secret neve? Nem? Akkor itt a felállás és máris szebben fog hangozni a feladvány: Krist Novoselic (Nirvana), Kim Thayil (Soundgarden), Matt Cameron (Soundgarden, Pearl Jam), Bubba Dupree (Void), valamint Jennifer Johnson és Jillian Raye (Giants In The Trees). Most már izgi, mi? A csapat fogta magát és minden előzetes habozás nélkül bedobta az első nagylemezét, ami pont olyan mintha a fent nevezett zenekarok keresztmetszete lenne - mert hogy az is! Katt rá ezerrel!
Tovább
A Long Way kiadása után már sejteni lehetett, hogy valami több is várható a Pearl Jam énekesétől, Eddie Veddertől, de a hivatalos infók akkor még nem érkeztek meg. Most viszont már minden biztos: február 11-én érkezik az Earthling című album, melyről a jó hír mellé lehoztak egy újabb tételt, a The Havest. Íme!
Tovább
Bemutatta a valamikor a közeljövőben megjelenő új szólóalbumának első előzetes dalát a Pearl Jam énekese, Eddie Vedder. A korong az Earthling név alatt lesz majd elérhető, a nóta a Long Way címre hallgat.
Tovább
Eredetileg 2020-ban jött volna Budapestre a Pearl Jam, amit érthető okokból elhalasztottak erre az évre. Mivel úgy néz ki, hogy 2021 is lufi lesz a nagy koncerteket (meg úgy általában a külföldi előadókat) tekintve, újabb évvel került arrébb a bál, a friss célkitűzés 2022. július 12. Az eddig megváltott jegyek természetesen továbbra is érvényesek.
Tovább
Két dalt mutatott a közönségnek a Pearl Jam frontembere, Eddie Vedder. A két szám közül a Matter Of Time stúdióverzióban, klippel került kiadásra, a Say Hi új felvétele pedig élő, "egyszálgitáros" módon csendült fel. A két szerzemény hamarosan hivatalos kislemezen is elérhető lesz, addig nyugodtan lehet ismerkedni velük!
Tovább
Szinte falbontó golyóként (haha) érkezett a hír a metalosok közé, miszerint a popsztár Miley Cyrus Metallica-dalokat tartalmazó feldolgozáslemezt készít. Nos, akkor most emelünk egyet a sokkfaktoron, az énekesnő nemrégiben Pearl Jamet is játszott az alkalmi zenekarával. Ezen a felvételen a Just Breathe átirata látható, hallható. Aztán most, ünnepélyesen megígérjük, hogy ezután nem nagyon emlegetjük a nevét. Hacsak nem jelenik meg mégis az az album.
Tovább
Most már minden online zeneszolgáltató felületen elérhető a Pearl Jam dala, a Get It Back. A korábban egy napig megfülelhető, vásárolható tételt a csapat eredetileg az október 2-án kiadott, limitált ideig csekkolható Good Music To Avert The Collapse Of American Democracy – Volume 2 című válogatáslemezhez rakta hozzá.
Tovább
Megmutatta az eredetileg 2018-ban felvett számát, a Cartographyt a Pearl Jam frontembere. Az annak idején a Return To Mount Kennedy című dokumentumfilmhez rögzített instrumentális tételt és annak egy remixét az alábbiakban találjátok meg.
Tovább
Ha a vírus nem szólt volna közbe, már egy bő hete túllettünk volna a Pearl Jam budapesti koncertjén, de az ismert okokból ez nem valósult meg. A szervezőknek szerencsére sikerült megoldani, hogy csak visszatérjenek hozzánk az idén új lemezzel, a Gigatonnal jelentkezett rockerek, így 2021. július 14-én mindenki láthatja, hallhatja majd őket. Az eddig megváltott jegyek természetesen automatikusan érvényesek lesznek az új estére is.
Tovább