RockStation


A napos sétányon – 50 év Rock ’n’ Roll

Kötet és LP Kőváry Péter emlékére

2023. január 17. - rockstation

kovary-peter_1.jpgKőváry Péter énekes, gitáros, dalszerző, producer és DJ hosszú évek óta ismert és elismert szereplője volt a magyar könnyűzenei színtérnek. Péter 2022. október 22-én lett volna 50 éves. Emlékét ápolja és munkássága előtt tiszteleg A napos sétányon – 50 év Rock ’n’ Roll című interjúkötet és a hozzá kapcsolódó Forever… and a day című LP.

Tovább

Deep Purple-t dolgozott fel a Peter Kovary & The Royal Rebels

peter_kovary_rr.jpg

Habár sokan temetik a rockzenét, a klasszikus rock ismét a reneszánszát éli, amit mi sem bizonyít jobban, mint az a zenei világ és kép, amit a Royal Rebels képvisel. A zenekar a rockzene egyik, ha nem a legjelentősebb hőskorából merít. Tavaly jelent meg a debütáló nagylemezük, a Halfway Till Morning, mely az 1960-as, ’70-es évek hangzását és szellemiségét éppúgy megidézi, mint a harmadik évezred rock’n roll-ját (Rolling Stones-tól a Rival Sons-ig). A lemez idén elnyerte a szakma elismerését is, a 2018-as Fonogram gálán az év hazai klasszikus pop – rock kategória győztesének választották.

Tovább

The Trousers, Peter Kovary & The Royal Rebels, River Of Lust koncertek a Kuplungban

pkarr_promo1.jpg

Február 23-án, csütörtökön a Kuplung Klub ad otthont három kiváló hazai rock csapat koncertjének. Örömteli, hogy ezen az eseményen mutatja be először hamarosan megjelenő nagylemezét a Peter Kovary & the Royal Rebels csapata. Szomorúbb aktualitása is van az estének, ugyanis Cs. Szabó Zoltán utoljára ül dobok mögé a Trousers csapatában. A Kőváry tesók vezette zenekarokat pedig a hihetetlen energiákat felszabadító nemrégiben alakult, ám tapasztalt srácokat a soraiban tudó River Of Lust csapata támogatja ezen az estén. A tökéletes recept már adott!

Tovább

Megjelent a Peter Kovary & The Royal Rebels új klipje, az It’s a Riot

pkarr_promo1.jpg

A nyár folyamán „fedte fel kilétét” a Peter Kovary & The Royal Rebels csapata, pontosabban Kőváry Péter gitáros/énekes és producer, a neo egykori tagja rántotta le a leplet új klasszikus Rock ’N’ Roll formációjáról. A debütáló Keepin’ On EP-t még egymaga készítette el, de már akkor is pedzegette, hogy szerveződik a zenekar Royal Rebels része is.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum