
A legendás grindcore alakulat a héten a Phil Anselmo által rendezett Housecore Horror and Music Festival-on nyomul, és egy érdekes bejelentésre is sort kerítettek: a banda 16 éves történelmében először basszusgitáros-t kerestek a zenekarba - ugyanis eddig nem volt náluk ilyen poszt - és ezt John Jarvis személyében (a dobos unokatesója) meg is találták. Viszont a nap főattrakciója nem ez volt, hanem az, hogy elővakartak egy ősrégi felvételt, amit még 2000-ben a new york-i CBGB-ben rögzítettek, mely anno az underground színtér mekkájának számított. A hajtás után az elképesztő videó, amint J.R. Hayes kettétöri a mikrofont, de nem kér újat, mint tenne kb. mindenki más, hanem inkább végignyomja anélkül - kemény.



évek vége felé alakult amcsi grindcore alakulat 5 év hallgatás után tért vissza grind-olni megint egy kicsikét. Emlékszem, amikor a 2000-es évek elején beléjük futottam kezdett megint felfelé ívelni ismertségben a műfaj olyan tettestársakkal, mint a Nasum, Rotten Sound, Benümb stb.