A Pink Floyd lemezek újrakiadásai kapcsán most sem tudom mással kezdeni a gondolatsort, mint azzal a jól dokumentált ténnyel, hogy a Sony Music tavaly ősszel vette át a diszkográfia kezelését. Így már nemcsak Roger Waters és David Gilmour szólólemezei, hanem az anyazenekar katalógusa is egy kézben vannak. Az újrakiadások, illetve a különféle speciális megjelenések pedig sorra érkeznek mindhárom forrásból.

Valós időben épp ezzel, a hagyományos értelemben véve utolsónak bizonyult sorlemezzel ismertem meg a progresszív rock megalkotóit. A ’90-es évek első felében az MTV ténylegesen is zenecsatornaként működött; ha jók az emlékeim, a Take It Back videoklipjébe egyenesen főműsoridőben sikerült belefutnom. Tizenéves fejjel, háttérinfók hiányában fogalmam sem volt, hogy milyen jelentőségű és mekkora terjedelmű életmű van a zenekar mögött.

Mivel a Sony Music tavaly ősszel vette át a Pink Floyd katalógusának kezelését, ráadásul nem kevesebb, mint négyszáz millió dollár fejében, nem lehetett kérdés, hogy a konglomerátum rövid időn belül előáll valami meglepő, vagy legalábbis nem feltétlenül várt kiadvánnyal. Jól tudjuk azt is, hogy ugyanez a cégcsoport értő kezekkel ápolja Jimi Hendrix hagyatékát, időnként sosem hallott felvételeket előásva abból a bizonyos feneketlen, képzeletbeli fiókból (például ITT és ITT). A Pink Floyd esetében ráadásul jóval terjedelmesebb az életmű, nagy a merítési lehetőség.

Május 7-én érkezik a Zene Háza immerzív mozitermébe, a Hangdómba az ikonikus The Dark Side of the Moon Pink Floyd-lemez teljes anyagát feldolgozó 360 fokos audiovizuális élmény. Az 1973-as album megjelenésének 50. évfordulója alkalmából készült produkciót a kanadai Hubblo stúdióval kötött együttműködés keretében mutatják be, ami egy újabb mérföldkő a Magyar Zene Háza nemzetközi jelenlétében, megerősítve az intézmény szerepét a globális kulturális térben.

Ez a Balhés borítók sorozat huszonharmadik része, ahová számomra is meglepő módon elég sok nagy nevet szedtem össze. Az a durva, hogy úgy gondoltam, nincs már ebben a sorozatban sok, aztán látjátok, mégis, mert valahogy a nagy neveket idézőjelesen elfelejtettem megnézni, csináltak-e valami csínyt. Márpedig csináltak! Íme a mai menü!

Van, hogy egy zenekar akarva-akaratlanul, de kicsit túlfeszíti a húrt. Hogy most azt dalokban teszi, az egy dolog, hiszen a rock és a metal mindig is valamilyen szinten a lázadásról szólt, de sokszor már a képi körítés is átlép egy bizonyos határt. Itt a sorozat ötödik része!

Igazi brit klasszikus és bár nem a legegyértelműbb választás, ha valaki éppen Pink Floydot szeretne hallgatni, én mégis imádom. Terítéken a legendák 1977-es lemezének, az Animals-nek 2018-as újrakevert és megextrázott újrakiadása! Mutatom, mit rejt a csinos kis csomagolás.

Megkezdődött Roger Waters koncertkörútja, a This Is Not A Drill, melynek keretében hamarosan, egész pontosan április 23-án Budapestet is érinteni fogja. A várhatóan brutál látványos, Waters szólódalai mellett a Pink Floyd legjobbjait is felvonultató este az MVM Dome-ban csíphető majd el, érdemes a jegyeket időben megváltani; erre IDE KATTINTVA van lehetőség. A kíváncsibbak a várható dallistát ITT találják meg.

Meggyőződésem, hogy ha az Animals nem épp a The Dark Side Of The Moon és a Wish You Were Here utódjaként, illetve a The Wall közvetlen előzményeként jelenik meg, jóval gyakrabban emlegetnénk ezt az 1977-es évjáratú lemezt. Noha a tizedik Pink Floyd albumnak korántsem olyan mostoha a megítélése, mint az 1983-as The Final Cutnak, kétlem, hogy sokaknak az elsők között jutna eszébe a gyárkéményes borítóba csomagolt korong, ha a ’70-es évtized Pink Floyd lemezei kerülnek szóba.

Hosszasan el lehetne elmélkedni, akár vérre menő vitába bocsátkozni arról, hogy melyek a legfontosabb Pink Floyd lemezek. Abba pedig végképp nincs értelme belemenni, hogy a tárgyilagosságot félretéve a legjobbat igyekezzünk megtalálni. Ellenben abban különösebb fenntartások nélkül egyetérthetünk, hogy a zenekar kreatív szempontból a ’70-es években volt a csúcson

1994 óta először friss számot adott ki a David Gilmour és Nick Mason által fémjelzett Pink Floyd. A Guy Prattel (basszusgitár) és Nitin Sawhney-val (billentyűk) kiegészült csapat a Hey Hey Rise Up című tételt jótékonysági céllal teszi közkinccsé, a zene eladásaiból származó teljes bevételt a csapat Ukrajna megsegítésére szánja. A vendégéneket Andriy Khlyvnyuk, az ukrán Boombox énekese viszi.

A Pink Floyd már az 1973-as The Dark Side Of The Moonnal véglegesítette pozícióját a legnagyobb hatású, örökérvényű előadók szűkre szabott körében. Az 1979-es The Wall pedig részben a lemez alapján készült filmnek is köszönhetően a zene dimenzióján túl, összművészeti szempontból is elérte ugyanezt. A Pink Floyd pályaíve tehát a hetvenes években meredeken ívelt felfelé, a zenekar tartóoszlopai azonban a háttérben már javában roskadoztak.

A Pólus Rock Klub programsorozata a mozi nagytermében rendezett élőkoncertekkel és koncertfilm vetítésekkel tiszteleg a rocktörténet legendás zenekarai előtt. A sorozat következő programjain a Rolling Stones, a The Doors és Pink Floyd örökzöld dallamait idézik meg.

A hazai Pink Floyd rajongóknak idén nem lehet okuk panaszra, hiszen 2021 során három említésre méltó, a zenekarhoz köthető kiadvány is megjelent. A tavasz folyamán érkezett a Live At Knebworth című archív koncertanyag, melyről mi is megemlékeztük, a napokban boltokba került az A Momentary Lapse Of Reason újrakiadása, az Álomgyár Kiadó pedig gondoskodott arról, hogy az év végére ne maradjunk olvasnivaló nélkül sem.

Still Wish You Were Here - A Tribute To Pink Floyd címen egy különleges feldolgozáslemezt adott ki a Cleopatra Records. Az ötszámos anyagon egy rakat ismert zenész dolgozta fel David Gilmourék egy-egy nótáját, még felsorolni is sok lenne (kiemelni pedig a többiek számára sértő), kik azok, akik tiszteletüket tették az albumon. Az egyszerűség kedvéért a dallista és a közreműködő muzsikusok neve az alábbiakban, ahogy a Have A Cigar videója is, melynek az éneksávjaiért a Dream Theater torka, James LaBrie felelt.

A Pink Floyd egyetemes könnyűzenére gyakorolt hatását, úttörő voltát úgy gondolom, hogy felesleges ecsetelnem. A 60-as években irányt mutattak többek között a születőben lévő art és progresszív rock műfajoknak, a 70-es évtizedben pedig gyakorlatilag a maguk képére formálták a populárisabb könnyűzenét is. A 80-as években talán már kevésbé voltak kreatívak, melyben belső, személyes válságuk mellett az is közrejátszhatott, hogy ebben az évtizedben mindössze két nagylemezt jelentettek meg.

Lesz mit lapozgatnia a zenerajongóknak, az már szent! Egy egész sor olvasmány lát majd napvilágot az év folyamán, ezek között ott lesz Brian Johnson (AC/DC) és Rob Halford (Judas Priest) önéletrajza, valamint a Led Zeppelin és a Pink Floyd karrierjét összefoglaló album is ott figyelhet az igazán lelkesek polcán - nem megfeledkezve arról, hogy a Dudich Ákos által fordított Dave Mustaine könyv is itt van már a kanyarban! De mit is érdemes tudni ezekről a finomságokról?

Jótékonysági célú dalt készített Nick Mason, a Pink Floyd alapító dobosa és Tony Iommi, a Black Sabbath gitárosa. A két sokat látott muzsikus a számot egy jótékonysági nagylemezre szánja, melynek bevételeivel a rák elleni harcot fogják majd segíteni az illetékesek. Mint ismeretes, pár éve maga Iommi is átesett egy rákos megbetegedésen, ő maga a limfómát küzdötte le.

Öt év után először lesz egy olyan új dal a nagyvilág darabja, melynek a szerzője David Gilmour. A Pink Floyd volt gitárosa, énekese a Yes, I Have Ghosts című dallal ajándékozza majd meg a gyűjtőket, mely Polly Samson A Theatre For Dreamers című hangoskönyvének része lesz. Ez június 25-én fog megjelenni.

Mindössze huszonnégy órán keresztül lett elérhető a Pink Floyd legendás koncertfilmje, a Live At Pompeii, melyről mi is majdnem lecsúsztunk. Ha még gyorsan el szeretnétek csípni az egy órás alkotást, itt a lehetőség!