
Tavaly jelent meg a Puddle Of Mudd Kiss the Machine című albuma, amiről a zenekar ennyi idő elteltével a Free című dalt képesítette meg. Az album egyik könnyed, félig akusztikus daláról beszélünk, ami kellemes hallgatnivaló.

Tavaly jelent meg a Puddle Of Mudd Kiss the Machine című albuma, amiről a zenekar ennyi idő elteltével a Free című dalt képesítette meg. Az album egyik könnyed, félig akusztikus daláról beszélünk, ami kellemes hallgatnivaló.

Nem tudni, hogy már készül is az új album vagy csak simán egy lemaradt dal kapott videót, de a botrányairól híres Wes Scantlin és az általa vezetett, szebb napokat is megélt Puddle Of Mudd új dallal és videóval jelentkezik. Ami csak azért furcsa, hiszen legutóbbi lemezük a Kiss the Machine az év elején jelent meg. Itt van a Monsters címre hallgató szerzemény. /Fotó: Mark Maryanovich/
Nem is tudom, hogy mi volt a meglepőbb, hogy a Puddle Of Mudd új albummal jelentkezik vagy az, hogy a zenekarról most nem amiatt hallok, hogy az énekes, Wes-t megint letartóztatták. Még inkább meglepetés, hogy van kiadó, aki ennyi bukta után még bízik ebben a zenekarban és kiadja a hetedik stúdió albumot Kiss The Machine címmel. Meglepetés szót használtam már? Csak azért mert ez a kiadó a Nuclear Blast…

Május másodikán jelent meg az amerikai Puddle Of Mudd legújabb albuma a Kiss the Machine. A srácok az első dalhoz ráadásul videót is készítettek, amit el is hoztunk nektek. Itt van a Beautimous.

A Puddle of Mudd frontemberét, Wes Scantlint a múlt héten ismét letartóztatták, miután a zenész egy ellenőrzés során összetűzésbe keveredett a rend egyik éber őrével. A rendőrség eredetileg egy közlekedési szabálysértés miatt állította le Scantlint, de megállapították, hogy egy korábbi ügyből kifolyólag elfogatóparancsot kapott, mert állítólag fegyver volt a nála egy repülőtéren.

Tavaly jelent meg a Puddle Of Mudd Ubiquitous című lemeze, amiről most egy új klipet osztott meg a zenekar. Az album egyik legjobb dalához a Cash And Cobainhez készített a zenekar vizuális tartalmat is. Noha a videó inkább menne el egy hip-hop szerzeménynek, azért vessetek rá ti is egy pillantást, vagy kettőt...
Van, hogy egy zenekar akarva-akaratlanul, de kicsit túlfeszíti a húrt. Hogy most azt dalokban teszi, az egy dolog, hiszen a rock és a metal mindig is valamilyen szinten a lázadásról szólt, de sokszor már a képi körítés is átlép egy bizonyos határt. Most például rengeteg testtel az előtérben.

A Puddle Of Mudd a Control, Drift And Drive és a She Hates Me dalokkal meghatározó zenekara volt a tini koromnak. Olyanok, mint a P.O.D. és a Sum 41, mindig meghatározó elemei fognak maradni az életemnek. Hiszen egy olyan korban fedeztem fel őket a szebb napokat is látott legendás MTV-n, amikor nagyban formálódott a világnézetem és a zenei ízlésem. Így nem csoda, hogy mikor megtudtam, hogy megjelent a zenekar hatodik stúdió albuma, egyből mondtam a főszerkesztőnek, hogy akkor ezt viszem is!
Péntek óta szabadon hallgatható a Puddle Of Mudd új nagylemeze, az Ubiquitous. A tizenegy számos anyag a 2019-es Welcome to Galvania utódjaként hivatott megállni a helyét, mely tíz évvel az azt megelőző lemez után látott napvilágot.
Nemrégiben bemutatta, majd nem sokra rá törölte az új lemezelőzetesét, a My Baby-t a Puddle Of Mudd. A dal persze az Internet népének jóvoltából azóta is elérhető (ha közben le nem vadásszák a rajongói csatornákról is), az alábbiakban simán le tudjátok csekkolni. A dalt egyébként a szeptember 8-án érkező albumukra, az Ubiquitous-ra szánján
Valahogy nem igazán ment Wes Scantlinnek a Kurt Cobain-féle éneklés, melynek a következménye egy kissé sikertelen próbálkozás lett az About A Girl feldolgozása. A már most szinte mémmé vált, elég sok hamis hangot és erőlködést tartalmazó videót mi is megmutatjuk, ahogy azt is, az egyik netes trollkirály, Jared Dines hogy reagált a klipre.

Az ezredforduló után vagyunk, beköszöntött a nagybetűs huszonegyedik század. Tombol a bő nacis korszak, gördeszkások harcolnak a bmx-esekkel, ezerrel pörög a Limp Bizkit, miközben a Korn és a Slipknot is teret nyer magának, a far vízen meg evez a Sum 41 és itt van mellette a Puddle Of Mudd. Na de mi van napjainkban?
Szeptember 13-án adja ki a legújabb nagylemezét, a tíz év szünet után megjelenő Welcome To Galvaniat a Puddle Of Mudd. Wes Scantlinék az Uh Oh képében már ki is adták a korong első klipes nótáját, persze a borító és a dallista sem maradhatott le a bejelentés mellett.
Friss tétellel jelentkezett a Sam Rivers (Limp Bizkit), Damien Starkey (ex-Puddle Of Mudd), Bobby Amaru (Saliva) és Adam Latiff (Puddle Of Mudd) alkotta Sleepkillers. A csapat első, a saját nevüket viselő nagylemeze, március 1-én fog megjelenni, erről a So Low című alkotás az alábbiakban található meg.
Minő meglepetés, hogy Wes Scantlin megint nem a teljesítménye alapján került be a hírekbe. Mit csinált most a szebb napokat látott Puddle Of Mudd zenekar énekese? Úgy gondolta, hogy Los Angelesben felszáll egy fegyverrel egy Texasba tartó gépre. Wesnek nem ez volt az első (és nem is a második) problémája a törvénnyel, így igen magas 850.000 dolláros óvadék fejében szabadulhat csak. Várjuk a fejleményeket....
Sok olyan csillagot láttunk már, akik magasan íveltek az égen, aztán egyszer csak eltűntek a horizontról. Mert ugye ahogy a Neurotic is megmondta "a rock and roll az nem egy tánc". Az azonban ritka, hogy egy élő koncert közben fejezzék ki a zenésztársak nyilvánvaló nem tetszésüket mondjuk énekesük felé, aki éppen se nem lát, se nem hall, se hangja nincs a drogoktól. A Puddle Of Mudd esetében ugyanis ez történt pár napja egy Angliai koncert alkalmával.

Emlékeztek még a Puddle Of Mudd-ra? Ez az a banda, akik a kétezres évek elején megpróbálták visszahozni a grunge-ot a köztudatba, és lássuk be azért ez sikerült is nekik valamennyire. Ki az, aki anno ne bulizott volna hatalmasat a She Hates Me című dalra? Még kis általános iskolásként rettentően oda voltam a Come Clean albumért. Azóta még kidobtak pár albumot ellenben 2011 óta csak az énekes Wes Scantin botrányai kapcsán hallhatunk a zenekarról. VISZONT! A hajtás után megismerhetitek azt az új dalt, amit a zenekar a holnap startoló turnéja előtt hozott ki. Elmondásuk szerint ez egy vatta új dal, és készül az album is! Kíváncsian várjuk!!

Wes Scantlin újabb komoly bajban van, már nem először az utóbbi pár évben. Korábban vandalizmusért kapták el, aztán gyorshajtásért, aztán letartóztatták, mert elkalapálta a volt feleségét. Most pedig egy korábbi kokain birtoklási ügye miatt kellett volna megjelennie a bíróságon december 12-én, de nem tette, így annak rendje és módja szerint ki is adták ellene az elfogatóparancsot.
Amikor 2012-ben elkapták a drog miatt, felfüggesztett büntetést kapott, aminek feltétele az volt, hogy elvonóra jelentkezik, majd a bíróságon megjelenik, de ez utóbbit elmulasztotta.