Egy hajó mindkét oldalt nyitott tetőteraszán a kellemes május eleji időben zenét hallgatni páratlan kikapcsolódás. Egy ültetett smooth jazz esten az élmény – mondjuk, egy jó bor mellett – tényleg csak akkor lehetne teljesebb, ha a gálya tesz egy nagyobb városnéző kört is a vízen. Itt persze (ki gondolná?!..) merőben más stílusról van szó, ehhez a lehorgonyzott lélekvesztő is épp ideális az évnek ebben a szakaszában.
Szinte napra pontosan két évvel a legutóbbi budapesti koncertjük után ismét a színpadon köszönthettük viharos időket élő ukrán barátainkat. Bíztam benne, hogy soha többé nem kell velük kapcsolatban a “túlzottan aktuális” jelzőt elővenni, de sajnos ez a tény továbbra is fennáll. A csatatér ezúttal a Robot lövészárkot idéző mélységeiből egy tágabb térbe, az Analog Music Hallba költözött.
Köztudott, hogy a Queensrÿche-féle Operation: Mindcrime a heavy metal egyik mindenkori csúcsa. Az elsők között hozta be a műfajba a történetmesélős koncepciót, emellett zeneileg szintén abszolút kimagasló, egyedi alkotás.
Ugyanígy köztudott, hogy Geoff Tate mindmáig kötődik Queensrÿche-os múltjához, na meg az Operation: Mindcrime-hoz. Az egykori társakkal való, meglehetősen szégyenteljes szakítást követően az énekes egy darabig ezen a néven tevékenykedett, és szólóművészként sem ez volt az első alkalom, amikor az 1988-as kiadású klasszikust turnéztatja. Viszont elvileg az utolsó.
Fullos üzemmódban dübörgött a Dürer Kert ezen az estén. A telepakolt kisteremben vérbeli underground metal mészárlás folyt a Hellripper vezérletével, a keverő mögött lefüggönyözött nagyban pedig a “Blazing Desert Metal” koncepció jegyében keleti és afrikai motívumokkal dúsított dallamos metalt művelő tunéziai-francia Myrath és aktuális turnépartnere, a hazai Roses Of Thieves forrósította a hangulatot.
A Debreceni Egyetem klinikai kampuszán található klub a város egyik ikonikus, a helyi folklórban “Klinika Moziként” is ismert szórakozóhelye. Itt adta utolsó teljes koncertjét az 1990-es évek debreceni rockzenei életének meghatározó formációja, a Szfinx, amelynek jelentősége messze túlmutatott szűkebb pátriáján, és amelynek sajnos mindössze nem egészen egy évtizednyi aktív működés és két teljes album jutott osztályrészül.
Mi lenne ha létezne egy hely, ahol a videójátékok varázsa és a powermetal ereje találkozna? Mi lenne, ha beöltözhetnél a kedvenc karakterednek és senki nem nézne rád furcsán? Mi lenne, ha a bár pultjáról varázsitalok lógnának és még fogyaszthatnál is belőlük? És legfőképp mi lenne, ha mindenezek megközelíthető távolságban lennének? A válasz, amit a kérdésekre keresel Dánia szívében rejlik. A meleg tekintetű Roskilde városában köszönti kalandorait, az Epic Fest. /Fotó: Nilzon Photography/
Egy Kreator koncert mindig ünnep, annak ellenére is, hogy a germán thrash legenda igazán elkényeztetett minket az utóbbi időben, szinte minden évben útba ejtik Budapestet. A mostani azonban több szempontból is különleges volt, végre új dalokkal és az eddigi leglátványosabb showjukkal érkeztek, ráadásul olyan előzenekarok kíséretében, akik miatt egyenként is bármikor szívesen jegyet váltanék.
Pár évvel ezelőtt döntött úgy a YouTube, hogy fel kell nekem dobnia a Hällas - Excerpts From A Future Past albumát, a borító pedig egyből megragadta a figyelmem: egy félig lerombolt, misztikus hatású torony felé közelít egy ismeretlen sötét alak, a kékes-zöldes árnyalatú kozmikus égbolt alatt. Egyből sejtettem, hogy egy nekem való retro heavy metal anyagról lesz szó, viszont egy évtizedet tévedtem. A Hällas sokkal inkább a 70-es évek progresszív rockjából merítkezik, hangsúlyos szintetizátorjátékkal és az emlékezetből örökre kitörölhetetlen ikergitár melódiákkal. Régóta ácsingózok már, hogy élőben is elcsíphessem őket, azonban Magyarországon még sosem jártak, és Ausztriában sem számítanak gyakori vendégnek, szóval egyből tudtam mi a dolgom, amikor kijött a legújabb lemezükhöz, a Panoramahoz (albumkritika ITT) tartozó turné. Irány Bécs!
Poppy egy kiemelkedően sokoldalú művész. Már 2014-ben figyelmet keltett performansz videóival; azóta adott ki könyvet, ambient lemezt annak olvasásához, képregényt, hét studió albumot – számos módon kifejezi magát. Megújul, változik, kísérletezik, közben egyszerre érdekes és hátborzongató.
Bizonyára mindannyiunknak megvannak a "bárhol, bármikor" típusú kedvenceink, akiknek a koncertjére tizedik alkalommal is ugyanolyan lelkesen indulunk el, mint elsőre. Számomra ilyen a szimfometál topligás csapata, az Epica, az pedig már csak hab volt a tortán, hogy ilyen tökéletes csomagban érkeztek: co-headlinerként az Amaranthe csatlakozott, akikre nagyon rákaptam az utóbbi években, a bemelegítésért pedig Charlotte Wessels felelt, akinek a neve valószínűleg sokaknak ismerősen cseng ebben a közegben. Eredetileg utaztam volna a turnéért, de utolsók közt beesett egy magyar dátum is, én meg nem is lehettem volna boldogabb.
Nem mindennapi metalcsomag érkezett március 17-én a Barba Negra Red Stage-re: a Heaven Shall Burn vezette turnéra csatlakozott a tengerentúlról a The Black Dahlia Murder, a Frozen Soul és néhány európai, köztük a budapesti állomáson a svéd The Halo Effect is. Négy zenekar, négy különböző irányból érkező, de ugyanabba az extrém metal gravitációs mezőbe tartozó banda – már előre lehetett tudni, hogy ez nem az a koncert lesz, ahol valaki nyugodtan kortyolgathatja a sörét a pultnál.
Nem tudom, ki hogyan van vele, de nekem a Thy Catafalque sosem volt az a kimondott koncertzenekar. A Rengeteg albumuk óta vagyok a zenekar feltétlen híve és Kátai Tamás munkásságának óriási tisztelője, de nem gondolkodtam el rajta komolyabban, hogy koncerten lássam őket. Hallgatni a zenéjüket számomra önző, másokat kizáró, belső transzcendens élmény: ebben én akarok egyedül lenni, egyedül belemerülni az áradó zene igazságába, már-már vallásos ima szintjén átadni magam. Mégis azonnal csaptam le a március idusára tervezett dupla bulira, mert a Geometria jubileuma tökéletes keretet biztosított egy ismeretlen világ feltárására.
Péntek 13-án több évtizedes kihagyás után tért vissza a 666 fesztivál a Dürer Kert falai közé, méghozzá egy olyan 3 bandás összeállítással, amely nemzetközi szinten is egyedülálló. Legnagyobb kuriózumként kétségkívül a black metal egyik legkultikusabb csapatát, a Morbidot köszönthettük, de különlegességben nem maradt el a Tormentor sem, akik még hazai pályán sem számítanak gyakori vendégnek.
Itt rögtön az elején szeretném leszögezni, hogy nem vagyok Godspeed You! Black Emperor rajongó, nem ismerem behatóan a diszkográfiát, nem tudom vigyázzban állva felsorolni a tagokat ábécésorrendben, sőt mi több séróból egy albumcímet sem tudnék említeni, most kora tavasszal mégis egy Godspeed You! Black Emperor koncertre igyekszek, amit ráadásul kifejezetten vártam is.
Emlékeim szerint nagyon nem volt beharangozva, egyszer csak a semmiből elém került, hogy a Budapest Parkban megrendezendő Tankcsapda egyik előzenekara a Replika lesz. Mondom, mi a …. ?! Azonnal telefon egy kedves ismerősömnek és a jegyek már a zsebeinkben is voltak.
Általában október-november környékén már izgatottan várom, hogy mikor kerül bejelentésre a jövő évi Napalm Death európai körút, azaz az aktuális Campaign For Musical Destruction turné. Ez tavaly sem volt másképp, november elején elkezdtek szállingózni a dátumok, majd végül a teljes felhozatal. Oké, akkor februárban se Budapest, se Kassa. Irány Bécs!
Lehet, néhányan manapság is felszisszennek, ha a Hooligans zenekarnevet olvassák egy kemény zenékkel foglalkozó weblap hasábjain. Ők még nem hallották a zenekar utolsó két albumát, a legutóbbi Fekete Szivárványt, és a - mily meglepő - covid karantén alatt született Zártosztályt. Egyre több forrás arról bugyog, hogy hála e két (furcsa így írni) dalcsokornak, a rocker társadalom visszafogadta huligánjait.
(Az írás nyomokban Pink Floyd referenciát tartalmaz) Van egy kis Pink Floyd kattanásom. Nem súlyos, nincs meg például minden lemezük minden hordozó/kiadás kombinációban, de azért az életművet bárhol felpattintva jó eséllyel szöveg+dallam viszonylatban tudom folytatni a lemezt. Nagy bánatom, hogy a saját és a zenekar életpályája nem igazán metszette egymást. Amikor még láthattam volna őket élőben, pénzem nem volt, mire pénzem lett volna hozzá, megöregedtek vagy meghaltak. Ezért volt hatalmas élmény nekem a 2024-es Monkey3 lemez, a Welcome To the Machine lemezre rátalálni, mert közel hasonló élményt és varázslatot okozott, mint anno a nagy előd. És persze a lemez címének választása sem véletlen: Hatalmas tisztelgés az a lemez. Így aztán persze volt nagy öröm, amikor bejelentették, hogy első alkalommal hazánk is része a turnénak. Az A38 adott helyet a bulinak, jobb kezekbe nem is kerülhetett az esemény.
Újra Magyarországon járt a Jinjer és igen király előzenekarokkal egészítette ki a legutóbbi lemezük, a Duél bemutatókörét. A Texturest nagyon szeretem, az Unprocessedet imádom, így izgatottan mentem bele az estébe, még akkor is, ha tudtam, hogy ezután a két zenekar után én szépen jól is lakok majd. De lássuk szépen, sorjában!
A hazai hardcore színtér köszöni, jól van. A mozgalomnak hosszú ideje az egyik fix igazodási pontja a Reaction fanzine. A kiadvány gyakorlatilag egyet jelent Sabján Bencével, aki a szcénáról szóló híradásokon túlmenően koncerteket is szervez, és a rendszeres klubbulikon kívül időről időre egész fesztivált is tető alá hoz. A legutóbbira két éve került sor, szintén a Gólyában, és a folytonosság érzékeltetése végett az idei esemény web flyere is az akkori Csillagok háborúja (A Birodalom visszavág) tematikát vitte tovább.