Megjelent a Grizzly új albuma

2019. május 23. - sunthatneversets

grizzly_2019.jpg

Megjelent a matekos stoner metal budapesti helytartójának Grizzlynek új albuma, ami az Ursus Arctos címet kapta. Mondanunk sem kell, hogy habkönnyű hallgatnivaló, amit a zenekar így kommentált.

Tovább

Új albumának turnéjával érkezik a Budapest Parkba a Good Charlotte!

gc2018.jpgMinden zene a generációjának szól. Az albumok és dalok tudatosan vagy akár tudat alatt a nagyközönség érzelmeit, tapasztalatait, a nagyvilág eseményeit adják vissza. Ez a filozófia rejlik a Good Charlotte tavaly megjelent Generation Rx című lemeze mögött is, amit először augusztus 14-én mutatnak be a magyar közönségnek. Persze emellett a jól ismert slágerek is felcsendülnek majd.

Tovább

Elhunyt két legendás borítótervező, Larry Carroll és Rosław Szaybo

british-steel-and-reign-in-blood.jpgTegnap elhunyt Larry Carroll és Rosław Szaybo. Lehet, hogy így nem sokat mond nektek ez a két név, de ha azt mondjuk, hogy előbbi a Slayer legendás albumainak, a Reign In Bloodnak, South Of Heavennek és Seasons In The Abyssnek, valamint a Christ Illusionnek, utóbbi pedig a Judas Priest logójáért, valamint a Killing Machine/Hell Bent For Leather és British Steel (Szaybo keze az, ami tartja azt a bizonyos borotvapengét) albumainak a dizájnjáért felelős, akkor máris más súlyt kap a hír. Szaybo 85, Carroll 65 éves volt, mondhatjuk, hogy igazi legendák távoztak ismét közülünk.

Tovább

Jöhet egy friss Pelican-tétel?

pelican_1.jpgMég két hét és mindenki számára teljes egészében elérhető lesz a Pelican legújabb nagylemeze, a Nighttime Stories. Az instrumentális metalban nyomuló zsenik a Cold Hope című dallal folytatja a promózást, amely a korábban bemutatott, szintén mellékelt előzetessel, a Midnight and Mescalinenal együtt fülelhető nálunk is.

Tovább

Moby Dick klippremier: a “Mindegy egy” című dalhoz készült videóval jelentkeztek a thrasherek

md2019.jpgÚjabb rendhagyó videóval jelentkezett a Moby Dick az áprilisban megjelent, Terápia című 11. korongról. A magyar thrash metal alapcsapata ezúttal a “Mindegy egy” tételhez hozott nyilvánosságra egy, a Terápia dalhoz készült videóhoz hasonlóan nem szokványos klipet, amely egyedi látványvilággal támogatja meg a dal hangulatát.

Tovább

Újraveszi a Black Sabbath debütalbumát Zakk Wylde és csapata

zakk-wylde-2019.jpgMintegy huszonnégy óra alatt fel akarja venni a heavy metal egyik alapkövének számító, jövőre ötven éves Black Sabbath debütalbumot Zakk Wylde és 'Sabbath tribute csapata - pont úgy, ahogy eredetileg is történt. A Zakk Sabbath mindezt a Vertigo cím alatt fogja ezt megjelentetni egy limitált DVD formájában, amiből sajnos már az összes előrendelhető példány elkelt.

Tovább

In Cauda Venenum címen jön az új Opeth-album!

opeth2019.jpgMegérkeztek az első infók az Opeth új nagylemezéről. Azt már egy ideje tudni lehetett, hogy Mikael Åkerfeldték ügyködnek a 2016-os Sorceress utódján, most viszont már tudni lehet, hogy milyen dalok és milyen borító fogják fogadni az arra kíváncsi zenefanatikusokat. Érdekesség a lemezzel kapcsolatban, hogy az mind svéd, mind angol nyelven elérhető lesz, szóval az igazi rajongók jobb, ha felkötik az alsójukat! A pontos megjelenés egyelőre nem ismert, ahogy még új nóta sincs, de minden bizonnyal azok is hamarosan érkezni fognak.

Tovább

Ha esetleg érdekelne, hogy nyomja az ős-Arch Enemys Black Earth...

blackearthband2016_638.jpgElérhetővé vált néhány rajongói felvétel az ős-Arch Enemy tagokat magába foglaló, azaz a Michael Amott, Christopher Amott, Johan Liiva, Daniel Erlandsson, Sharlee D'Angelo felállású Black Earth otarui koncertjéről. A jelen állás szerint csakis Japánban koncertező, ott egy két új dallal is megszórt, valamint további régi korszakos dalokkal megtámogatott válogatást megjelentető csapat említett élő felvételeit lentebb találjátok meg.

Tovább

DVD-n is megjelenik a Kornos Head dokumentumfilmje

loud-krazy-love-poster.jpgJúnius 18-tól fizikai formában is elérhető lesz az azt megelőző hétvégén több nyilvános vetítésen is újból bemutatásra kerülő Loud Krazy Love. A Korn gitárosának, Headnek és lányának történetét egészen az utóbbi születésétől, azaz a legvadabb Kornos időktől Headnek a zenekarból való kilépésen át a teljes lecsúszásig, majd onnan az anyacsapatba való visszatérésig eltelő (elég érzelemdús) időt feldolgozó dokumentumfilmhez egy trailer már elérhető, ezt az alábbiakban találjátok meg.

Tovább

A zene tiszteletbeli doktora lett Bon Jovi

bon_jovi_2015_1.jpgHétfőn a Pennsylvaniai Egyetem tiszteletbeli zenei doktorává avatták Bon Jovit. A millió és egy slágert leszállított legenda, aki természetesen a zenei munkája mellett a humanitárius tevékenységéért kapta a díjat, következő gondolattal vette át a kitüntetést: "Jobb doktornak lenni, mint doktorhoz menni.".

Tovább

Arluck - Új dal a Russian Circlestől

2016.jpgAugusztus 2-án új albummal jelentkezik a post-rock irányzat egyik, ha nem a legnagyobb császára, a Russian Circles. A már előrendelhető, egyébként a koncertek hangulatára emlékeztető hangzású Blood Year című nagylemezről egy dalt, az Arluckot már meg is mutatták ország-világ számára, ezt lentebb találjátok meg a már jól megszokott borító-dallista kombináció mellett.

Tovább

Újabb koncertfelvétellel jelentkezett a Fleshgod Apocalypse

fleshgodapocalypse2019.jpgPénteken jelenik meg az olasz szimfo-death metalos Fleshgod Apocalypse legújabb nagylemeze, a Veleno, melyről két dalt, a Sugart és a Carnivorous Lambet korábban be is mutattak. A lemez speckó kiadásához, hogy az igazi, keményvonalas fanok is kapjanak valami extrát, egy "egész estés" koncert Blu-Ray is jár majd, mely az An Evening In Perugia címet fogja viselni, erről is ismert már egy tétel, a Healing Through War (mind a három említett tétel lentebb is felsorakozik), most pedig itt az újabb, természetesen nem habkönnyű szelet. A mediterrán pusztítógépek a legutóbbi nagylemezen, a Kingen megjelent The Foolt adták közkézre, ami mind élőben, mind lemezen legalább ugyanannyira lebontja az agysejteket, ajánlott tananyag!

Tovább

Serj Tankian hangját adta a Trónok Harcához

serj_tankian_2017.jpgSerj Tankian is énekel a Trónok Harca záró évadjának filmzenealbumán. A System Of A Down (album egy jó ideig biztosan nem lesz, ha egyáltalán lesz) mostanában egyre inkább szólóban dolgozó frontembere a The Rains of Castamere című dalban énekel, ezt az alábbiakban találjátok meg.

Tovább

Beugrott a Gojirahoz Randy Blythe

gojira-lamb-of-god.jpgA múltban volt már rá példa, hogy Randy Blythe, a Lamb Of God frontembere beugrott a Gojirahoz egy kis vendégszereplésre, ezt a jó szokását pedig most sem akarja megszakítani. A jó Randy a Sonic Temple Festen társult be az éppen új lemezen dolgozó bálnásokhoz, akikkel a Backbone című dalt elevenítették fel közösen.

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum