RockStation


Zártosztály - Hazatérek (H-Music, 2023)

Sokat látott muzsikusok profin elővezetett örömzenélése

2024. február 09. - rattlehead18

416046002_4441844512706524_4403802058750018765_n.jpg

Épp egy évtized telt el azóta, hogy tét nélkül, csupán örömzenélés végett megalakult a Zártosztály zenekar. A kezdeti cél mindössze annyi volt, hogy az alapítók, vagyis Csillag Endre „Csuka” gitáros, Mirkovics Gábor basszusgitáros és Donászy Tibor dobos megemlékezzenek az Edda azon időszakáról, amelyben személyesen is érintettek voltak. A megemlékezés a koncertezésben nyilvánult meg, majd 2015-ben megjelent a gitáros, Csillag Endre: Csillagok és gyémántok című szólólemeze, mely egyébként több szállal is kötődött a ’80-as évek közepéhez.

Tovább

Salvus - Szabad Szemmel (H-Music, 2024)

Ereje teljében

410931227_859844029481181_5800770877051496890_n.jpg

Ha jók az emlékeim, a Minden kezdet című első Salvus lemez kapcsán valamelyik korabeli internetes fórumon futottam bele az „Ákos találkozik az In Flames-szel” szlogenbe. Hogy a mondat szó szerint így hangzott-e el, arra már nem emlékszem, de a lényeg valami ilyesmi lehetett. Találó megállapítás volt, amennyiben a négyes korabeli szövegeiből és a zene gyökereiből indultunk ki. Ez akkoriban nagyjából meg is állta a helyét, manapság viszont már kevésbé lenne érvényes.

Tovább

KORI - HÚSZRA LAPOT (H-Music, 2023)

A fókusz a hard rockon

kori-huszra-lapot-cd-front.jpg

Kori, azaz Koroknai Árpád nevét a magamfajta negyvenesek a ’90-es évek közepén a dallamos heavy metalban utazó Szfinx zenekar frontembereként ismerhették meg. A debreceni csapat ezzel a muzsikával rossz időben volt a rossz helyen, két – egyébként remekül sikerült – kazettaalbum után le is húzták a rolót. Az említett felvételeknek végül, bő húsz év múltán a H-Music jogelődje szolgáltatott igazságot egy alaposan megbónuszolt dupla CD-s kiadvány formájában.

Tovább

DVVAD - MRKLB (Talheim Records Germany, 2023)

dvvad_mrklb.jpg

A kiadó nevétől függetlenül már önmagában pozitív visszacsatolást jelent, ha egy hazai zenekar lemezében határainkon túl is látnak fantáziát. Az pedig még inkább értékelendő, ha történetesen egy bemutatkozó anyagról van szó. A szegedi DVVAD ráadásul november végén épp egy olyan német kiadónál debütált, melynek a fő profilja a zenekar irányához tökéletesen passzoló post-black metal.

Tovább

Diabolus In Musica - Sárkányfejezet (H-Music, 2023)

diabolus-in-musica-sarkanyfejezet-cd.jpg

Az Ørdøg nélkül nem létezne a Diabolus In Musica, de mára már az utóbbi is stabilan áll a saját lábán. Sőt, egyre többen vagyunk azok, akik a zenekar neve láttán nem valami Slayer tribute-ra asszociálunk. A friss lemez borítója egyesekben azért némiképp összekuszálhatja a szálakat, hiszen a Hieronymus Bosch-ihlette grafika képi világa a South Of Heaven frontjára emlékeztetheti az embert – Sárközi Zsolt (Dark Art) alaposan kitett magáért. Ezen túl azonban felesleges további hasonlóságokat keresgélnünk az önkéntesen nyugdíjba vonult Arayáékkal.

Tovább

NEKÜNK ÍRTÁK A DALT!

A Magyar Zene Háza időszaki kiállítása a Kádár-korszak populáris zenéjéről LP/CD (Magyar Zene Háza, 2023)

nekunk_irtak_a_dalt.png

Neked írom a dalt – Presser Gábor szerzeményét bizonyára mindenki ismeri, ha a többség azt nem is tudja az LGT 1975-ös lemezéhez kötni. Kétségtelen, hogy a magyar könnyűzene egyik örökzöldjéről van szó. Nekünk írták a dalt! – a cím ebben a formában talán kevésbé közismert, pedig már két értelemben is használhatjuk.

Tovább

Mindenképpen lépni szeretnénk még egy szintet feljebb

Interjú Szabó Csaba Zoltánnal az Archaic dobosával

archaic_2023.pngA budapesti Archaic épp két lemez között van. A thrashereknél azonban az elmúlt hónapokban is zajlottak az események. Tagcsere, hazai és határainkon túli fesztiválfellépések, egyéb koncertek, újrakiadás, zenekari chiliszósz… Az aktuálisokról az egyik alapítót, a dobos Szabó Csaba Zoltánt faggattam ki.

Tovább

Nem az a punk, aki... könyvbemutató

nemazapunkaki_info-1.bmp

A Trottel Records által gondozott Nem az a punk, aki... című könyv megjelenéséről már olvashattatok nálunk. A mai napon a budapesti Edith bárban (a 1065 Nagymező utca 25. szám alatt)  20:00 órás kezdettel könyvbemutató kerül megrendezésre, amelynek keretében pódiumbeszélgetés, filmvetítés és pop-up kiállítás is lesz, sőt minikoncertet ad a külön erre az alkalomra összeálló Tizedes-Barangó duó! A belépés ingyenes.

A beszélgetés résztvevői: Tizedes, Izsák Attila, Rácz Mihály, Rupaszov Tamás, Pálinkás Szűcs Róbert és Barangó.

Minden további info ITT.

Fattyú - Puszta (Transylmedia Records, 2023)

291731295_1213988116088835_3971978873275039939_n.jpg

A huszonegyedik században már a hazai underground viszonylatában sem szokatlanok az egyszemélyes formációk. Ezek terepe pedig elsődlegesen a black metal. Ebben a szűk körben a teljesség igénye nélkül megemlítendő a Denevér, a Vrag, a Solus, a Rém, a Marblebog vagy a korai Aornos neve, illetve jelen írás tárgya, a Fattyú is ide tartozik.

Tovább

SICULICIDIUM: 20 YEARS OF RESISTANCE (Sun & Moon Records, 2023)

a1133270127_10.jpgHúsz év telt el azóta, hogy két árny tűnt fel a ködös Hargitán. Az arcnélküliséget és névtelenséget választott két zenész már a kezdetekkor is csökönyösen ragaszkodott a black metal primordiális elemeihez. Írhatnám akár azt is, hogy két évtized alatt semmi sem változott a Siculicidium háza táján.

Tovább

MASTER-LAB COMICS: MOBY DICK – INDULJ, KERESZTES VITÉZ! (2023/13)

406298191_319670774280193_1576337089450891800_n.jpg

A Moby Dick nevéhez fűződik az első hazai thrash metal lemez megjelentetése. A Master-Lab Comics triójának hála – ha nem tévedek – Schmiedl Tamásék 2023 vége felé egy másik téren is megszerezték a pole pozíciót. A soproni négyes ugyanis az első olyan hazai (thrash) metal banda, melyről képregény íródott.

Tovább

Desszert Feszt Budapest Parádé @ Instant-Fogas Komplexum, 2024. január 06.

69908_image_415247702_944764430568417_4930785062784093150_n.jpgJanuár első szombatján ismét megrendezésre került a Desszert Feszt Budapest Parádé, amely a neve ellenére minden évben elég súlyos felhozatallal várja az underground elkötelezett híveit. A helyszín az Instant-Fogas kisebb és nagyobb terme, így felváltva mehetnek a koncertek és akár nyitástól zárásig folyamatosan szólhat az élőzene a füledbe, persze csak ha kellően nyitott vagy, hiszen a lineup ebben az évben is elég eklektikusra sikeredett. 

Tovább

Jurisits Tamás Group - Connect The Dots (Hear Hungary Music, 2023)

jurisits.pngAz instrumentális gitárzene a huszonegyedik század harmadik évtizedében ugyan nem tekinthető underground irányzatnak, azonban bizonyos szempontból mégis az. Amennyiben belföldön maradunk, akkor lényegében nincs is olyan szempont, ami az irányzatot kiemelné, kiemelhetné az undergroundból. Még nemzetközi léptékben gondolkodva Steve Vai és Joe Satriani révén manapság is nevesíthető az első vonal - majd egy légüres tér után következnek az undergroundba visszaszorult egykori gitárhősök, és az oda végleg beragadt később érkezők - addig itthon ebben a műfajban nehézkes lenne bármilyen népszerűségi sorrendet felállítani.

Tovább

Hooligans - Fekete Szivárvány (M-Prod Artist, 2023)

Másodszor is bekeményít a Hooligans

fekete-szivarvany.jpg

Már itt, az elején leszögezném, hogy a Hooligans-hez az előző lemezt felvezető videoklipekkel találtam el, és nem vissza. Szóval az előzmények en bloc kimaradtak nálam, a füldugó nélkül el- és kikerülhetetlen rádiós slágereket természetesen mindenki máshoz hasonlóan én is ismerem, a Zártosztályt megelőzően készült sorlemezeket viszont a maguk valójában egyáltalán nem.

Tovább

A magyar hallgatónak a zene és témája okoz borzongást, és nem a megvalósítás módja

Mutilation Case interjú

mutilation_case.jpgA fővárosi Mutilation Case friss név a magyar undergroundban, de a mögötte álló két zenész jelen formációval párhuzamosan több alakulatban is érdekelt. A két muzsikust, azaz a hazai mozgalomban Jim Jones-ként ismert vokalistát és az N. néven zenélő hangszerest a szokatlan szövegi tematikára építkező első lemez kapcsán kértem fel egy kérdéssor megválaszolására.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum