RockStation


Eltervezel valamit aztán máshogy alakulnak a dolgok

Interjú Fredrik Åkessonnal, az Opeth gitárosával

2024. október 03. - KoaX

0opeth2022_03_eredmeny.jpg

Az Opeth zenekarral nagyon különleges kapcsolatom van. Az ő koncertjük volt az első, amit a RockStation színeiben láttam, ezen a koncerten kaptam életemben először egy zenésztől pengetőt és amúgy is imádom azt, amit művelnek a karrierjük során, hogy mennyire a maguk feje után mennek és hitelesek tudnak maradni. Levelezgetek sok zenekar managmentjével és néha be is jön egy-egy interjú. Így volt ez most is, csak arra nem számítottam, hogy délután kettőkor szólnak, hogy este Fredrik Åkesson éppen most ér rá, szabad vagyok-e? Nincs mit tenni, az lettem és eléggé sok érdekességet megtudtam a gitárostól.

Tovább

Kezdettől fogva nemzetközi piacra szántuk a zenekart

Grymheart-interjú Kovács Gáborral

374581395_285320907560537_8249388599193674357_n.jpg

A hazai Grymheart még a tavalyi év folyamán jelentkezett az első lemezével. A Hellish Huntnak azonban megvoltak a maga előzményei. A zenekarvezető, Kovács Gábor ugyanis évtizedek óta jelen van a hazai heavy metal színtéren, ezúttal azonban egy szélsőségesebb műfajban próbálta ki magát. A Grymheart előzményeiről, a lemezről és az aktualitásokról magát a fő dalszerzőt kérdeztük.

Tovább

Egy 10 éves, egy pedig 13

Interjú Szilágyi Gáborral és Rózsa Tamással a RockStation szerkesztőivel

9642c79b-3aa5-449d-83a0-a197cda33111.jpg

Nem kell ahhoz különösebb apropó, hogy az ember egy kicsit számot vessen azzal, mivel csapta el drága idejét, milyen sikereket és kudarcokat élt meg élete bizonyos időszakában. Ilyenkor jön néhány izgalmas felismerés, hogy “azta kurva már 150 koncertről írtam beszámolót az oldalnak”. Gábor kollégánk szeptemberben jubilál és ha már szép kerek 10 éve püföli a billentyűzetet, elkötelezetten nyomogatja a record gombot a youtube csatornáján,  érdemesnek találtuk az időt és energiát arra, hogy közösen áttekintsük mi is történt több, mint egy dekád alatt a Rockstation háza táján. A filozofálgatáshoz betársult hozzánk Tomi is, akinek elhivatottsága nélkülözhetetlen motorja a csatornának és amúgy meg tök jó srác és együtt mégis jobban működik a kollektív emlékezet.

Tovább

"Nem nagy erény valamit régebb óta csinálni, inkább állapot"

Interjú a Watch My Dying zenekarral

2024. szeptember 05. - KoaX

wmd1.jpg

Az év egyik legfontosabb hazai megjelenése a Watch My Dying, Egyenes Kerülő című legújabb lemeze. Még a lemez megjelenése előtt, frissen hallgatva kérdeztük a zenekar énekesét, Gábort és dobosát, Márkot az új anyaggal kapcsolatban. Tessék készülni, a magázódást elhagyva hosszú beszélgetés lesz! 

Tovább

„Szerintem az tök jó, hogyha azt látja a közönség, hogy ez össze van rakva, hogy ez egy nagy show lesz.”

 – interjú Big Daddy Lacával, a Ganxsta Zolee és a Kartel őstagjával

gzk_2024_1csa3945_k.jpgJövőre harminc évet ünnepel a Ganxsta Zolee és a Kartel, az egésznek pedig a nyitószáma, illetve legnagyobbat szóló fejezete az Aréna koncert lesz. A január 17-i népünnepélyen a zenekar jelenlegi felállása mellett ott lesz a hőskorszakból OJ Sámson és Steve is, az ünnep fényét pedig Dopeman emeli majd. Ez a koncert adta az apropót, hogy leüljek a zenekar alapítótagjával, Big Daddy Lacával beszélgetni, akivel a koncert mellett több egyéb érdekes dolgot is kitárgyaltunk.

Tovább

Te hány Black Sabbath lemezen producerkedtél?

Interjú Ernie C-vel, a Body Count gitárosával

_kw_8555-enhanced-nr.jpg

Ha minden Ice-T és a Body Count tervei szerint alakul, akkor még a nyáron kint lesz az új, sorrendben nyolcadik stúdióalbumuk, a Merciless, amelyből a júniusi koncerten mi is kaptunk némi ízelítőt. Addig is jöjjön az a beszélgetés Ernie C gitárossal, amelyre röviddel a buli előtt került sor.

Tovább

Élni akartam, visszamenni dolgozni, ez hajtott előre

Interjú a Baroness főnökével, John Baizley-vel

unnamed_2024-07-24t160121_338.jpgBékésen állsz a cipőboltban, amikor befut a telefon, hogy nem tudjuk mikor, de lehetne egy interjút készíteni a Baroness zenekarral. Egyrészt mondhatjuk azt, hogy a legendás státuszú zenekar szépen mutat a bakancslistán, másrészt pedig jövő hét kedden Budapesten játszanak, így egyből igent mondtam a felkérésre. Rövid egyeztetés és egy kellemes szerda délután során már Zoom hívásba is keveredtem a zenekar lelkével, John Baizley gitáros énekessel, akivel több érdekes dologról is beszélgettünk. /Fotó: Ebru Yildiz/

Tovább

A küzdeni tudást és akarást, még akkor is ha nincsenek erőforrások, nagyon megtanultam

Interjú Báthory Zoltánnal a Five Finger Death Punch alapító gitárosával

kepernyokep_2024-07-08_052107.png

Két éve még az AfterLife megjelenése előtt járt nálunk utoljára a Five Finger Death Punch. Akkor Ivan Moody-t sikerült mikrofonvégre kapni egy interjúra, ezúttal viszont Báthory Zoli állt rendelkezésre egy kis csevegésre. A beszélgetés apropóját nemcsak a július 9-én megrendezésre kerülő koncert szolgáltatta, hanem az áprilisban kiadott AfterLife album Deluxe verziója is.

Tovább

A legelső a zene, a második is a zene

Villáminterjú az SFV zenekarral

sfv_band.jpg

Vannak zenekarok, akik a semmiből tűnnek fel és egyből ragyognak a rock-metal zene egén. Az SFV-vel pár napja találkoztam aztán kiderült, hogy a viszonylag friss formációnak már milyen bulijai voltak. Az újabb nagy dobás előtt - ami a Richie Kotzen előtti holnapi fellépés - feltettünk pár kérdést a zenekarnak.

Tovább

Pont az a figura lettem, aki ellen lázadtam volna 25 éve

Beszélgetés Nóniusz Gáborral

noniuszhajer.jpg

Nóniusz Gábor a semmiből bukkant elém a TikTok-on jó pár hónapja. Nem tudtam ki ő, de könnyen utána lehetett járni, hogy kis hazánk zenei életének egy megkerülhetetlen alakja. A különböző műsorait nézve arra jutottam, hogy nekem beszélnem kell ezzel az emberrel, így gyors billentyűzet ragadás után már mentek is neki a kérdéseim.

Tovább

“Amit mi csinálunk, az a zene művészi megjelenítése, nem az emberi oldalát domborítjuk ki.”

Gaerea-interjú

gaerea_budapest6.jpg

Május vége felé pazar black / death / doom metal esemény zajlott az Analogban, amelyről annak rendje-módja szerint be is számoltunk. Az est egyik főszereplője a Gaerea volt, amely immár negyedik alkalommal tette tiszteletét Magyarországon. A portugál alakulat legutóbb két éve jelentkezett teljes albummal, ám azóta is folyamatosan érezteti jelenlétét a színtéren, miközben fokozatosan építi a karrierjét és halad előre. A  fellépés előtt a zenekar egy magát megnevezni nem kívánó tagjával ültünk le beszélgetni (az indokokról szintén olvashattok).

Tovább

Nem a zenésztől vagy az előadótól lesz jó egy dal, hanem a közönségtől

Interjú Steve Diggle-lel, a Buzzcocks énekes gitárosával

71cdb0e1-7429-42f5-b116-e7d2724647b5.webpHétfőn csörgött a telefon, hogy szerdán a Buzzcocks zenekarral kellene interjút készíteni. Mi sem egyszerűbb, mit kell tudnom a zenekarról, az angol punk rock koronázatlan királyairól. Rövid keresgélés, jó pár dal meghallgatása majd jöhet az interjú, ami olyan mélyvíz volt, amiben régóta nem volt részem.

Tovább

“Ha egy névben benne van a 'fesztivál' szó, akkor azt komáljuk”

Interjú a Kickin Valentina zenekarral

kickin_03.jpg

Az amerikai, Atlanta városából indult Kickin Valentina zenekart valószínűleg még csak kevesen ismerik idehaza. A régi vágású, mocskos rock n’rollt játszó négyes ezzel együtt nem ritka vendég az öreg kontinensen, ráadásul idén már a negyedik albumával rukkolt ki. Az alábbi beszélgetésre is az aktuális európai turnéjuk során került sor Oberhausenben.

Tovább

“Számtalan olyan fazont láttunk, akik úgy öregedtek meg, hogy ugyanazt a dzsekit viselik ma is.”

Girish & The Chronicles interjú

dsc_0266m_2.jpg

Az indiai Girish & The Chronicles a 2020-as évek kezdetén szagolt bele az európai turnééletbe – másfél esztendeje sikerült is elcsípnünk a négyest Svájcban –, azóta pedig úgy tér vissza kontinensünkre évről évre, hogy egyre rangosabb fellépési lehetőségekkel tud élni. A srácok ennek megfelelően alakítják a közeljövőre vonatkozó terveiket és céljaikat, amelyekből az oberhauseni buli előtti beszélgetés során mi is megtudtunk ezt-azt. A prímet a frontember, Girish Pradhan vitte, de a teljes tagság jelen volt az interjú alatt.

Tovább

Ez a műfaj sohasem volt igazán népszerű de jó ez így

Interjú Holdampf Gábor frontemberrel és Hegyi Kolos gitárossal, a Magma Rise tagjaival

magmarise2024.jpgA Magma Rise a Wall Of Sleep mellett idehaza a hagyományos értelemben vett doom metal stabil pillére. A lemezkiadás gyakoriságát tekintve az utóbbi években Holdampf Gáborék bizonyultak aktívabbnak, a Neither Land Nor Sea című negyedik albumuk a múlt hónap elején jelent meg. Erről, illetve a zenekar körüli aktualitásokról és úgy általában a műfaj helyzetéről a négyhúrosért is felelős Holdampf Gábor frontembert és Hegyi Kolos gitárost kérdeztük.

Tovább

"Hirtelen jött, mint egy villámcsapás"

Interjú a Hajnalpír zenekarral

untitled_9.jpg

Az embert mindig érik meglepetések. Ilyen volt az is, amikor rájöttem, hogy az egyik kedvenc thrash core/hc punk stb.zenekarból, a Crippled Fox-ból  ismert Kicsi G. más zenei irányokba is szeret kalandozni. Így jött az, hogy vele és zenésztársával egy érdekes interjút tudtam készíteni. Ismerkedjetek meg a Hajnalpír nevű formációval.

Tovább

"A világ olykor sötét és elbaszott hely tud lenni"

Interjú T.J. Childersszel, az Inter Arma dobosával

inter-arma-by-jonah-livingston.jpg

Ötödik albumán – hatodik, ha a négy éve megjelent feldolgozás-anyagot is beleszámítjuk – szintet ugrott a virginiai Inter Arma. A New Heavennel a csapatnak sikerült a maga black / death / sludge stb. ötvözete és egészében az extrém metal zene határait még jobban kitolni úgy, hogy a végeredmény a legkevésbé sem lett öncélú. Ráadásul fontos és mély gondolatokat hordoz. Az anyagról és megszületésének előzményeiről a fő dalszerző, T.J. Childers dobos mesélt.

Tovább

Nem kell újabb hosszú éveket várni egy Tool albumra, ezt megígérhetem

Interjú Justin Chancellorral, a Tool basszusgitárosával

0tool2022_31_eredmeny.jpg

Vannak interjúk, amiknek a megvalósulására hosszú éveket kell várni, már ha egyáltalán összejönnek valamikor. Valószínűleg ebbe a körbe tartozik a Tool zenekar is, akik hosszú-hosszú évek lemezcsendje után 2019-ben jelentkeztek eddigi utolsó albumukkal. A Fear Inoculum turnéjával aztán két évvel ezelőtt Budapestre is elértek, sőt június 13-án ismét a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet a zenekar. Ez szolgáltatta a miértet ahhoz, hogy a zenekar basszusgitárosával Justin Chancellorral beszélgethettünk. 

Tovább

A zenélés olyan, akár az óceán, egy hatalmas energia

Interjú a High On Fire zenekarral

427910045_928109605348274_1970279644103905845_n.jpg

Vannak álmok, amiket követek, hogy ezzel meg azzal a zenésszel egyszer csak fogunk interjúzni. Ilyenkor én írogatok mindenkinek e-mailt, hogy talán… Aztán mit ad Isten? Van olyan is, hogy jön egy elutasító válasz, de nem baj, próbálkozunk újra! Azonban most nem kellett, hiszen legnagyobb meglepetésemre, azt mondta a High On Fire managment-je, hogy a holnap megjelenő új lemez kapcsán mehet egy Matt Pike interjú.

Tovább

"A hazai színtér támogatása a mai napig az egyik legfontosabb küldetésem"

Interjú Dudás Attilával a Fekete Terror Productions főnökével

86fefb61-2e3a-4601-b303-afc866ecda81.jpgAzon olvasóink, akik járatosak a magyar underground legmélyebb bugyraiban, már belefutottak, bele kellett, hogy fussanak a Fekete Terror nevű képződménybe. A szókapcsolat mögött álló rajongói magazin és az abból kifejlődött, kazetták megjelentetésére szakosodott kiadó a szélsőségesebb műfajok kedvelői számára hosszú évek óta szállítja az olvasni és hallgatni valókat. Az egyszemélyes kiadó főnöke és a fanzine főkolomposa, a mániákusok előtt Dr. A néven ismert Dudás Attila ráadásul a sásdi bázisán egy további, Tales Of The Morbid Butchers névre hallgató időszakos rajongói magazint és egy distro-t is üzemeltet. Attilát egy rövid személyes bemutatkozáson túl a kiadózással kapcsolatos tudnivalókról és azok rejtelmeiről faggattuk.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum