Hihetetlen, de az egyik kedvenc "stoner" zenekarunk, a mindig bolondos Red Fang már húsz éves. Természetesen a kerek évforduló ünnepléssel is jár!
Hihetetlen, de az egyik kedvenc "stoner" zenekarunk, a mindig bolondos Red Fang már húsz éves. Természetesen a kerek évforduló ünnepléssel is jár!
Az előző évtized egyértelműen a stoner-doom zenekarok évtizede volt, hiszen olyan virágzás volt, amilyet legutoljára a kilencvenes években láttunk. Eszméletlen sok remek zenekar született, vagy vált világszinten ismertté. Ilyen volt többek között az amerikai, Portlandből származó Red Fang is. Akik igaz, hogy már lassan húsz éve működnek, a világhírnév pedig csak 2011/12-ben köszöntött be, de mégis a sikerük alapját a 2009-ben megjelenő, most tizenöt éves Selftitled albumuk ásta meg.
Különleges feldolgozással jelentkezett a Red Fang. A nemrég friss lemezzel jelentkezett kvartett az AC/DC örökzöldjét, a Hells Bells-t értelmezte újra (de úgy tényleg!), ezt az alábbiakban találjátok meg. A nóta a Back In Black [Redux] című válogatáson fog helyet kapni, mely - nem meglepő módon - az ausztrál rocklegendák 1980-as lemezének több zenekarral való újraértelmezése lesz. A teljes album december 3-án érkezik, mutatjuk a részleteket és a már kiadott többi nótát!
A Red Fang egyedi humoráról ismét tanúbizonyságot tesz. Ha nem hiszed el, akkor csekkold a legújabb klipjüket, amit a Rabbit In Hives című dalra forgattak. Pap is lesz, koporsó és persze gyászmenet. Na, nyomassad, ne olvasgass!
Az egy dolog, hogy eddig nem voltak koncertek, de ebből kifolyólag akárhogy próbálkoztunk, interjúk sem nagyon. Aztán valahogy sikerült összehoznunk, hogy Bryan Giles a Red Fang gitárosa ránk szánjon húsz percet az életéből és voilá. Dumáltunk is vele! Szó esett az új lemezről, barátságról, videókról és némi olasz kajáról.
Portland, a megunhatatlan stoner rock videóklipek otthona. Bizony, itt van megint a portlandi négyes, hogy legújabb albumukkal, az Arrows-zal igába hajtsák a fejünket, és ők mozgassák ritmusra a nyakunkat. Itt a Red Fang új lemeze!
A wurlitzerben a héten hardcore másképp, modern metal, őrült ausszik, és őrült amerikaiak, sötét súly és súlyos sötét. /Fotó: Red Fang - James Rexroad/
Június 4-én, azaz jövő hét pénteken végre megjelenik a Red Fang új albuma, az Arrows. A csapat a Why képében azért bedobta még az utolsó előzetest, aminek a videója legalább annyira mókás, mint szomorú. A zene viszont király!
Bedobta a következő kedvcsinálót a Red Fang. A stonerek június 4-re tűzték ki a következő albumuknak, az Arrowsnak a megjelenését, szóval érdemes úgy számolni, hogy jut majd addig még egy-két előzetes. Addig is...!
Heti dalmegosztásunkban dallamos sodrás, csajok death metalban, vicces sztónerek és két hazai súlyosság. /Fotó: Crypta, Estevam Romera/
Na, ki szeretne új Red Fang albumot? Ki nem, ugye? Akkor már csak június 4-ig kell lealudni a maradékot és megérkezik az Arrows, amire tizenhárom dal sorakozik fel! Ezek közül a címadó kapta meg az első promós dal szerepét, ennek a videója a kötelező részletekkel az alábbiakban található meg.
Van aki kutyát tart, vannak a macskások és olyan is van, aki egy rock 'n’ roll vadállatot tudhat a háztartásban. Mivel a legtöbb kedvenc jobbára hímnemű, ezzel az írással elsősorban hölgy olvasóinknak igyekszünk útmutatásul szolgálni, különös tekintettel a karantén helyzet okán megváltozott tartási körülményekre fókuszálva.
A héten zömében rocksztárokat dobott a zenegép, de lesz itt indusztriál zakatolás és egy "komolytalan" brigád is. Heti dalmegosztásunk következik.
Ha van zenekar, amiben nem lehet csalódni, az a Red Fang! A csapat mindig hozza a szintet, mindig ízes dalokat szállít, ez alól nem kivétel az Adult Swim Singles-sorozat részeként kiadott Stereo Nucleosis sem, melyet az alábbiakban találtok meg. Jó hír, hogy a kvartett már készíti az új lemezét, úgyhogy lehet készíteni a hallójáratokat!
Ahogy most látszik, úgy jó ideig nem kell koncertre járnunk. Legyen az klub-, vagy arénakoncert, esetleg fesztivál, augusztus 15-ig mindenki kárhozatra van ítélve, szervező és koncertlátogató egyaránt. Így aztán nem marad más, mint a visszaemlékezés. 10 részes sorozatunkban, most minden évből 10 koncertre emlékszünk vissza a koncertbeszámolók és egy rakat fotó segítségével. Az első és második rész után most a 2012-es esztendővel folytatjuk. Természetesen kommentben jöhetnek majd azok a koncertek, amelyekre Ti is jó szívvel emlékeztek vissza az adott időszakból.
Gróf Balázs klipjeit nézni mindig öröm. Gyermeki, vasárnapdélelőtti-véresrajzfilmfüggő-flessbekkes, villával csápolós öröm, általában. Nem úgy és nem azért, mert "hazai hírónknak híre van világon", hanem mert egyedi és karakán képisége a nemzetközi piacon is megállja a helyét... És arat! Akár Heaven Street Seven, akár Junkies, akár Blind Myself, akár Red Fang akár Powerflo bömböl alatta: az élmény, nos, szíjjekúr'. Főleg, ha karcos...
...és ha vannak benne CSONKOLÓ CSÜLÖKCSONKOK!
Osztálytalálkozó. Hőség. Alkohol. Hangos zene. Tömören a csütörtök este történései. Bővebben pedig azt lehet elmondani, hogy nagyon jó dolog rajongónak lenni mostanság. Jó lemenni egy hétköznap este és találkozni sok ismerőssel. A sztónerekkel, a hácésekkel, a metálfejekkel, mint egy nagy boldog család. Kétnaponta van egy kuriózum buli, már arról szól a történet, hogy mit tud kihagyni az ember, hogy ne rokkanjon bele anyagilag, vagy egészségügyileg, vagy szimplán nem kíván ennyi élő zenét. A hétre elengedtem a Dropkickot, a Walking Paperst, és így is láttam 6 bandát.
Eheti dalmegosztásunkban boogie metalosok, csatametálosok, nemnormális metálosok, punk rockerek és csak úgy sima rockerek.
Talán emlékeztek rá, nem olyan régen megmutattuk a Red Fang játékát, melyben nemes egyszerűséggel végig kellett headbangelni a cuccot, hogy meghallgathassatok egy új dalt, az Antidoteot. A négyes úgy döntött, hogy eleget játszottatok, ha akartatok, megérdemlitek a teljes videót is, lentebb megtaláljátok, ahogy szoktátok. Aztán ki tudja, lehet, csak az járt a fejükben a kiadáskor, hogy nem árt, hogy van mivel rágyúrni a jövő heti budapesti koncertjükre. Mert hogy az is lesz, a kötelező jelenés a Dürerben lesz június 20-án!
Az egy dolog, hogy egy iszonyat pihent videót készített a Red Fang, az már eleve elvárás tőlük. De az, hogy játék is legyen ehhez az agyzsibbasztáshoz, az már náluk is nagy húzás! Az Antidote dallal ezt a gammát, név szerint a Red Fang: Headbanget (vajon meddig törték a fejüket rajta?) promózzák be kicsit, nem mintha a klip magában nem állná meg a helyét.