A Billboard értesülései szerint a Red Hot Chili Peppers eladásra kínálja teljes zenei életművének eredeti hangfelvételeit. A zenekar 350 millió dollárt kér a dalok jogaiért, miközben azok évi 26 millió dolláros bevételt termelnek.
A Billboard értesülései szerint a Red Hot Chili Peppers eladásra kínálja teljes zenei életművének eredeti hangfelvételeit. A zenekar 350 millió dollárt kér a dalok jogaiért, miközben azok évi 26 millió dolláros bevételt termelnek.
Úgy gondolom, ezúttal is egy érdekes témát, minisorozatot találtam ki nektek, ez pedig nem más, mint a videójátékok és a rockzene kapcsolata. Ezekben a videókban kimondottan olyan játékokról lesz szó, ahol kiemelten fontos szerepet kapnak a riffek, legyenek azok addig létező, vagy kimondottan odaírt témák - vagy éppen maguk a zenekarok kedveskedtek valami különlegessel a játékok által a rajongóiknak.
Tegnap este hivatalosan véget ért az idei Olimpia. A Gojira fellépésével gazdagított nyitány után Los Angeles, a következő helyszín vette át a szót a zárásban, a részben élő, részben előre rögzített adásban a Red Hot Chili Peppers mellett Snoop Dogg és Billie Eilish is megjelent. A Red Hot Chili Peppers a kaliforniai homokos tengerpartról jelentkezett be. A felvétel az alábbiakban látható, hallható.
Ez a Drumeo csatorna nagyon érti, hogy mi kell a népnek. A héten már megosztottuk veletek, ahogy Eloy Casagrande, a Slipknot aktuális dobosa tanulja meg kevesebb, mint negyven perc alatt a Mastodon, Blood And Thunder című slágerét. Most pedig a Red Hot Chili Peppers dobosa, Will Ferrel "ikertestvére" Chad Smith ült be a stúdióba, hogy megtanulja a Can You Feel My Heart című dalt a Bring Me The Horizontól. Nézzük, hogy ment neki!
Mint mindenki tudja, a zenekarok rendszerint az első pár lemezen szállítják le az igazi klasszikus témáikat, aztán utána kicsit csökken a lendület, beállnak egy kaptafára és jönnek a jobb esetben jó, de rendszerint kevésbé erős albumok. Ebben a videóban tíz olyan lemezt mutatok be, ami az adott zenekar karrierjében úgy lett fontos mérföldkő, hogy egyáltalán nem a korai időszak terméke volt.
Ha egy dal magyar földön mutatkozik be, az mindig jó érzés, hiszen kicsit a "miénk" lesz ezáltal a nóta, lesz valami extra kötődése az itthoni rajongókhoz. Ráadásul nem is egy olyan dal is van, ami itt "nyitott", talán több is, mint gondolnátok. Ezekből szedtem össze egy csokorra valót.
Nem csak a balhés borítók, hanem a balhés koncertek is színessé, vagy éppen feketévé tudják tenni a rockzene nagykönyvét. Habár ez a lista korántsem teljes, hiszen például a Bataclan-beli lövöldözés nem került bele, azért remélem, egy elég érdekes anyagot sikerült leszállítani nektek.
Van, hogy egy zenekar akarva-akaratlanul, de kicsit túlfeszíti a húrt. Hogy most azt dalokban teszi, az egy dolog, hiszen a rock és a metal mindig is valamilyen szinten a lázadásról szólt, de sokszor már a képi körítés is átlép egy bizonyos határt. Itt a harmadik adag!
Tizenhét ember előtt dobolt AC/DC-t egy ausztrál pubban a Red Hot Chili Peppers dobosa, Chad Smith. Az anyazenekarával éppen a kenguruk földjén turnézó zenész egy open mic night keretében ugrott be a helyi arcok közé, ahol az If You Want Blood (You Got It)-et és az Up to My Neck in You-t játszotta el az éppen ott lévő, azért mondhatjuk, szerencsés komáknak. Alább a dobcuccát lízingelő dobos érthetően örömködő bejegyzése található, benne némi videóanyaggal.
Lehozta a Billboard, melyek voltak a 2022-es év legsikeresebb turnéi. A lista első igazán rock kategóriás előadója a The Rolling Stones lett, ők a hatodik helyen, közvetlen az ismét John Frusciantéval zakatoló és idén két lemez kiadó Red Hot Chili Peppers és a jövőre Budapesten fellépő Def Leppard / Mötley Crüe csomag előtt végeztek a sorban. Az első negyvenben ott figyel még Paul McCartney, az Eagles, a Guns N' Roses, a My Chemical Romance és az Iron Maiden is, a teljes listát nézőszámokkal, bevételekkel együtt ITT találjátok meg. Van mit csemegézni!
Sokakkal ellentétben én szerettem a menzás kajákat. Jó helyre jártam suliba, a "menzás" nekem nem szitokszóként él az emlékezetemben. Jó, volt amit kevésbé szerettem - melyik gyerek eszik meg mindent? - viszont ha repetáról volt szó, mindig kaptam, még ha darabra kiszámolt húsok voltak, akkor is legalább egy kis körettel és szafttal kedveskedtek nekem az - egyébként alapból is sunyiban nagyobb adagot adó - konyhás nénik. Igen, talán volt kis protekcióm, de azóta is kellemes emlékként élnek bennem azok az évek. De most tegyük félre az emlékeket, mert képes vagyok elkalandozni, itt a fő kérdés az az, hogy az Álomkantin újranyitásakor milyen lett a menü? Frankó töltött husi rizzsel, vagy finomfőzelék mócsingos pörkölttel?
Mától mindenki számára elérhető a Red Hot Chili Peppers új nagylemeze, a Return of the Dream Canteen. Az éven már második albumát kiadó, az elsővel Budapesten is megforduló négyes a frissebb adagra is tizenhét tételt sajtolt fel, melyek ugyanakkor születtek, mint az Unlimited Love tételei. A zenekar hangsúlyozta: nem resztligyűjteményről van szó, hanem teljes értékű lemezről. Szerintetek milyen lett?
Kiadta a szeptember 13-i, New Yorkban adott koncertjének öt dalát a Red Hot Chili Peppers. Az eredetileg tizenöt nótás szettből a bevezető jammelést, három frisslemezes számot és a Dani Californiát tették közkinccsé, a felvételek az alábbi lejátszási listában tekinthetők meg.
Return Of The Dream Canteen címmel október 14-én jelenik meg az új Red Hot Chili Peppers nagylemez. A zenekar előző albuma, az Unlimited Love az év elején látott napvilágot, majd később bejelentették, hogy még idén jön a folytatás, mert nem akarják kidobni a dalokat a kukába. Erről korábban szállítottak is egy klipes dalt nekünk Tippa My Tongue címmel most pedig itt egy újabb tétel Eddie címmel, melyet nem titkoltan a legendás gitáros Eddie Van Halen inspirált.
Heti dalmegosztásunkban túltermékeny egykori funkrockerek, hazai "mindenfélemetal" legendák, hibátlan sétálózene, lengyel black-death császárok és taknyon tenyerelés.
A Red Hot Chili Peppers nem ül a babérjain. Kiadták az Unlimited Love című albumukat az év elején. Majd bejelentették, hogy még idén jön a folytatása a lemeznek, mert nem akarják kidobni a dalokat a kukába, szóval októberben érkezik a Return Of The Dream Canteen. Erről pedig már szállítottak is egy klipes dalt nekünk. Itt van a Tippa My Tongue!
Még igazából meg sem szokta a helyét a polcon a Red Hot Chili Peppers új lemeze, a poposabb hangvételű, de annál királyabb Unlimited Love, máris jön az utódja! A nemrég Budapesten egy kicsit kedvtelen, de látványos koncertet adott négyes október 14-én szállítja le a következő kört, a Return Of The Dream Canteent, amire ugyanúgy tizenhét dalt sűrítenek majd fel és aminek szerzeményei az előző korong sessionjei alatt íródtak. Borító már van, a további részletek a későbbiekben várhatók.
Írhatnék most ide bármilyen nagyívű bevezetést, egyszerűen nem megy, a Red Hot Chili Peppers nemes egyszerűséggel ismét legyalulta a nagyközönséget. A legutóbbi, dupla Papp László Sportaréna koncert sikere után a szervezőknek valószínűleg nem volt kérdés, hogy újra elhívják-e a plusz vonzerőként ismét John Frusciantéval nyomuló Anthony Kiediséket, de nálam sem, hogy ott lesz-e a helyem! A gyönyörűen megtelt Puskás csak úgy zengett a lelátó és a nézőtér a friss lemez, a még mindig úgy gondolom, hogy zseniálisan sikerült Unlimited Love és a korábbi Frusciante-korszakok gyöngyszemeinek dallamaitól!
Megmutatta a legújabb nagylemezének, a hamarosan Budapesten is bemutatásra kerülő Unlimited Love-nak a japán bónuszdalát a Red Hot Chili Peppers. A Nerve Flip - ha még eddig nem hallottátok volna - az alábbiakban várja a befogadó füleket, a koncert június 15-én lesz a Puskás Arénában. A bemelegítést Nas és a Thundercat oldja majd meg.
A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosától nem idegen a filmszereplés, a négyhúros legendás kezelőjét többek között olyan filmekben is látni lehetett, mint a Vissza a jövőbe 2-3, A nagy Lebowski, vagy a Félelem és reszketés Las Vegasban. A folyton izgő-mozgó muzsikust most a Star Wars univerzum szívta be, a frissen elkészült Obi-Wan Kenobi sorozatban egy Vect Nakru nevű fejvadászt alakít, akinek szerepléséről alább találtok egy kisebb összeállítást.