Acélszívek, Doom kezek, Bill bácsi és Metalcore: Rockmaraton @ Dunaújváros, Szalki Sziget 2015. 07. 18.

2015. július 20. - csubeszshuriken

l1080287.JPG

Nehézkesen indult be ez az utolsó szombati nap. A leharcolt, macskás végtagok viszont már robotpilóta üzemmódban vittek mindenkit a Maraton kapu irányába, vagy a sátraktól és a pultoktól a jól megszokott ösvényeken át a színpadok felé. Persze volt még néhány friss arc, sokan ugyanis az utolsó két napra nevezetek csak be. Ezek a rockerek viszont kifésült hajukkal, újonnan vásárolt pólóikban úgy virítottak a tömegben, mint folyami üledékben a gyémánt. Így vágtunk neki az utolsó napnak, ami többnyire szintén a színtiszta metálnak és kicsit a nosztalgiának is szólt.

Tovább

Heavy Metal, Lordok háza, Hőség és Kataklizmák : Rockmaraton @ Dunaújváros, Szalki Sziget, 2015. 07. 17.

l1070918.JPGA végéhez közeledő maratoni rock paradicsomot bizony nem csak a tisztitótűz perzselte a Pokolgép által, akik ezen a napon más nagy hősök mellett a főszereplői voltak a fesztivál pénteki napjának, hanem a kőkemény hőség is. Ami lehet, hogy néhányunk konfort érzetét ugyan csorbította, de az biztos, hogy a camping hideg vizes tusolásai után, hamar visszatalált az ott lakók testhőmérséklete a 36 fok környékére. Meg nyilván a hideg sör is jobban fogy, így a gyöngyöző homlokú és táskás szemű büfések is elégedettek lehetnek, még ha csak 9 órát is aludtak az öt nap alatt.

Tovább

Move, Move és Hail, Hail: Rockmaraton @ Dunaújváros, Szalki Sziget 2015. 07. 16.

dsc_0118_1.jpg

Az az első perctől kétségtelen volt, hogy a keddi és a csütörtöki nap fog versenybe szállni a hét legerősebb napja címért, és ha ezt mondjuk a nézőszám határozza meg, akkor szerintem a csütörtök mindenképpen nyert. De az este felhozatalának színpadról történő kinyilatkoztatásai és a közönség erre adott reakciója is ezt erősítette meg. (Fotók: Mackó Márk)

Tovább

Mesés Metál, Proli Punk és Tánc: Rockmaraton @ Dunaújváros, Szalki sziget 2015. 07. 15.

l1070568_1024x768.jpg

Az egyre inkább combosodó kánikulában, így a harmadik napon, az este hatos koncertkezdések már kicsit korainak tűntek, de nem volt mit tenni, hiszen a maraton olyan dolog amit végig kell csinálni, mert ahogy Forrest Gump mondaná, ha már idáig elfutottam, hát akkor futok még tovább. A bőség zavarában pedig egy ilyen fesztivál tényleg egyfajta futás a program füzettel a kézben, hogy a sorban állás is meglegyen két koncert között, és kicsit mindenhova sikerüljön is odaérni.

Tovább

Thrash titánok és New York: Rockmaraton Fesztivál @ Dunaújváros, Szalki sziget, 2. nap 2015.07.14.

l1070070_1024x768.jpgVárható volt a második nappal kapcsolatban, hogy ez lesz a fesztivál egyik legerősebb napja, és a feltételezés nem is hozta maga után a csalódás fanyar ízét a szájakban. A nap erős felhozatalával párhuzamosan pedig az is megmutatkozott, hogy igenis ez a fesztivál már korántsem az a kis fesztivál ami évekkel ezelőtt volt. Ugyanis a keddi headliner bandák szépen megduzzasztották a maratonban résztvevők számát, mondhatni kordontól - kordonig belakták a szigetet a népek.

Tovább

A magyar előadók napja: Rockmaraton Fesztivál @ Dunaújváros, Szalki-sziget, 1. nap, 2015.07.13.

l1060766.JPG

Igazából a történet a nulladik nappal kezdődött ugyanis a szervezők az utolsó napokban úgy döntöttek, hogy vasárnap délután négytől már gyülekezhet a gyülevész népség. És bizony szép számmal érkeztek is, és álltak lelkesen sorba a drága jó rockerek. Skandálva, hogy Balatonsound, Balatonsound, de meleg és a hosszú sor ellenére is ez szépen elvette az élét a várakozásnak, és erősítette az összetartozás érzését is, az elkövetkezendő 25. Rockmaraton alkalmából.

Tovább

Rockmaraton 0. nap - A megérkezés

Tegnap délutántól megnyitotta kapuit a jubileumi, 25. Rockmaraton Fesztivál Dunaújvárosban a Szalki-szigeten. Az egyhetes rendezvényen mától 20 nemzetközi sztárbanda és számtalan hazai együttes lép fel. Ott vagyunk a maratoninak nyugodtan nevezhető fesztiválon, úgyhogy érdemes lesz hozzánk naponta visszalátogatni fotókért, koncertbeszámolókért. További képek ITT. (Fotók: Bélley Csaba)

Közeleg az év hazai ROCK/METAL eseménye!

rm2015_terkep_04.jpg

Kevesebb, mint két hét van vissza, és az év legnagyobb és leghosszabb hazai rock/metal eseménye, a jubileumi Rockmaraton fesztivál megnyitja kapuit. A 25-ik születésnapját ünneplő rendezvény egy igazi nyaralással készül a kerek évforduló alkalmából, melynek helyszínéül a dunaújvárosi Szalki-szigetet választotta. A természet lágy ölén, a Duna parton, árnyas fák alatt egyszerű, de emberi körülmények között bulizhatják át az érdeklődők a maratoni hosszúságú eseményt, olyan fellépők társaságában, mint a német Helloween, az amerikai Hatebreed, a brit The Exploited vagy a finn Korpiklaani. 100 magyar és 20 külföldi fellépő mellett rengeteg szórakoztató, játékos program, egy saját strand és nagyon olcsó italárak várják a nagyérdeműt.

Tovább

Ezek lesznek idén a jubileumi Rockmaratonon...

575-1.jpg

Már csak kevesebb, mint két hónap és megkezdődik a 25 éves jubileumát ünneplő Rockmaraton fesztivál egy hetes zenei kavalkádja. A kapuit idén újdonságként a Dunaújvárosi Szalki - szigeten július 13-án megnyitó fesztivál pedig ahogy a neve is tükrözi, színtisztán a rock zene rajongóknak szól, és azokat hívja meg egy egyhetes keringőre. A jubileumhoz méltóan pedig teszi mindezt nem gyengén vegyes, és nem gyengén erős felhozatallal. De lássuk, hogy hogyan is néz ki ez a felhozatal...

Tovább

Rockmaraton - Még 2 hónap az igazi metal vakációig!

rockmaraton15.jpg

Két hónap múlva nyitja meg kapuit az idei Rockmaraton fesztivál. A huszonötödik jubileumát a rendezvény a Duna parton, a Dunaújvároshoz tartozó Szalki-szigeten ünnepli. Az egyhetes metal vakáció alatt, négy színpadon, százhúsz zenekar lép majd fel, köztük húsz külföldi bandával. Az új helyszínen, a városi nyüzsgéstől távol, a természet lágy ölén, ám mégis élhető és higénikus körülmények között szórakozhatnak az érdeklődők.

Tovább

A legendás német Helloween zenekarral teljes a jubileumi Rockmaraton programja!

helloween-2015-group-1280.jpg

Idén 25-ik születésnapját ünnepli hazánk legnagyobb tisztán rock/metal fesztiválja, ezért mindenidők legnagyobb bulijával készülnek a szervezők a jubileum kapcsán. A születésnapot egy fergeteges nyaralással koronázzák meg, Dunaújvárostól északra, a Szalki-szigeten egy saját stranddal rendelkező, kiépített kempingbe invitálják a közönségüket. A legerősebb zenei felhozatalt állították össze, egy hét alatt, négy színpadon 120 zenekar lép majd fel, köztük 20 külföldi legendával. A három évtizede alapított, idén új lemezzel jelentkező, német heavy metal klasszikus, a Helloween idén az egyetlen hazai fellépését a Rockmaratonon tartja.

Tovább

Helloween a Rockmaraton Fesztiválon

helloween-2015-group-1280.jpg

Teljes a Rockmaraton Fesztivál zenei programja, csak az az örömteli pillanat maradt hátra, hogy utolsóként bejelentsük nektek a több mint három évtizede aktív, német heavy metal legendát, a Helloween zenekart. A bandát idén kizárólag a Rockmaraton fesztiválon láthatjátok, ráadásul a koncerten az új lemezről is játszanak néhány aktuális slágert. További infók ITT

A Darkest Hour nem, de az Unearth és a Betraying The Martyrs fellép a Rockmaraton Fesztiválon

Unerath 2014.jpg

Sajnos a Darkest Hour egy hónappal előbb visszatér az Államokba, így lemondani kényszerült a turné júliusi állomásait, így a Rockmaratonon helyettük az Unearth exkluzív hazai buliját nézhetitek meg. A Darkest Hour rajongók kárpótlásképp Rockmaraton hetijeggyel júniusban kedvezményesen nézhetik majd meg kedvencüket Budapesten.

Tovább

Újabb nagyágyú érkezik a Rockmaratonra: jön az Agnostic Front!

agnosticfrontband2014.jpg

Bár a Facebook oldalunkon már megosztottuk a Mad TourBooking oldaláról való képet ( és a zenekar is létrehozott egy eseményt ) , de egy cikk soha nem árthat. A hivatalos bejelentés ugyan még nem történt meg, de több, mint valószínű, hogy az idei Rockmaraton Fesztiválon fellép az NYHC nagyágyú Agnostic Front is!

Tovább

Kataklysm a Rockmaraton Fesztiválon

kataklysm 20132.jpg

A Biohazard után újabb igencsak jó névnek számító előadót jelentettek be a szervezők az idei Rockmaraton Fesztiválra. Július 17-én a kanadai death metal egyik vezéralakját a Kataklysm zenekart üdvözölhetjük majd itthon. A csapat jelenleg nagyban dolgozik új albumán, amely valamikor a nyáron jelenik majd meg (reméljük még a Fesztivál előtt) a Nuclear Blast gondozásban Of Ghosts And Gods címmel. További Infók ITT.

Tovább

Hivatalos!: Jön a Biohazard a Rockmaratonra

biohazard_2014.jpg

Rendesen megcombosodik idén a Rockmaraton! Kora délután már meglebegtettük, estére hivatalossá vált, hogy 2015. július 16-án, a 25. jubileumi Rockmaraton Fesztiválon fellép a NYHC koronázatlan királya a Biohazard is ráadásul egy napon a Hatebreed-del. További infók ITT, további bejelentések hamarosan.

Tovább

Death Angel a Rockmaraton Fesztiválon

deathangelband2013new1.jpg

A Rockmaraton Fesztivál 25. születésnapján halmozzuk az élvezeteket és a zenekarokat! A Fesztiválon idén fellép az amerikai thrash metal egyik igazi matuzsáleme, az 1982-ben alapított Death Angel is. Ráadásul a Destruction zenekarhoz hasonlóan július 14-én lépnek fel, szóval kedden rendes aprításra készülhetünk! A fesztiválról és a fellépőkről bővebb infókat ITT találtok.

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum