RockStation


A Sötétség Hercege tombolt az Arénában - Ozzy Osbourne, ROTMR @ Budapest Sportaréna, 2010.10.04.

2010. október 05. - sunthatneversets

Bár az egykori Black Sabbath énekes nem az Ozzfesttel érkezett tegnap Budapestre, Ozzy Osbourne magyarországi fellépéseit így is nagy becsben kell tartani, mert erre eddig egyszer került sor, még a 2001-es Black Sabbath újjáalakulás idején a Kisstadionban. Lett volna egy teltházas koncertje a budapesti Arénában is 2004-ben, de az sajnos elmaradt, mert akkor állt fejre a quad-jával és csigolyatörést szenvedett, ami miatt több mint 40 koncertjét kellett lemondania, köztük a budapestit is.

A heavy metál fekete bárányának csúfolt mester kész csoda, hogy egyáltalán elért idáig. Nem, ezen a turnén, illetve azt megelőzően nem érte újabb baleset a 61 éves énekest, viszont az hogy ezt a kort egyáltalán megérte, már egy orvosi csodának számít, hiszen az hogy nem drogozta és itta széjjel magát a 70-es 80-as években tényleg valami isteni beavatkozásnak köszönhető. Ozzy ma már nem él ezekkel a dolgokkal, ami eléggé nehezére is esik neki, de valahogy csak kibírja, igaz az emlékezetéből komplett évtizedek törlődtek.

Tovább

Room Of The Mad Robots - Ozzy előtt a BS-ben

A következő hírt kaptuk az Őrült Robotoktól:

Örömmel tudatjuk veletek, hogy az a megtiszteltetés ért minket, hogy október hó 4. napján, a Papp László Budapest Sportarénában izzíthatjuk fel a színpadot a méltán legendás Ozzy Osbourne ősapánk koncertje előtt. Közel 10 éves küzdelem utan jön el hazánkba Ozzy Mester. Minden rendes metalosnak ott a helye, ha lehet már a kapunyitáskor:)

Szeretnénk értesíteni kifinomult fémízlésű pajtásainkat, hogy a zenekar első videóklipje - mely a Toxic Spiral Time címet viselő nótára készült - immáron nyilvánosan megtekinthető itt. A zenekar egyébként a Watch My Dying őszi turnéján lesz az előzenekar. A következő varosokban biztosan felbukkannak: Győr, Tatabanya, Gyöngyös, Bp, Dunaújváros, Kazincbarcika, Debrecen, Nyíregyháza.


 

Room Of The Mad Robots - Elkészült az első klip

UPDATE!

Itt nézhető a klip: Room Of The Mad Robots - Toxic Spiral klip-premier @ LángolóGitárok

Végre és valahára, végtelennek tűnő utómunkálatok után elérkezett az az ünnepélyes pillanat hogy bejelenthetjük: elkészült a Room of the Mad Robots zenekar első videóklipje! A film a 2009 decemberében megjelent Mechanical Sound Empire című lemez zárótételéhez, a Toxic Spiral Time című nótához készült. A képi világ és a hangulat Csáki László rendező, Maly Róbert operatőr és Szép Judit fényelő keze munkáját dicséri. A dal több mint öt és fél perc hosszú, ami nem egy tipikus nótahossz klipeknél, de úgy gondoltuk, hogy ennek a dalnak a líraisága kívánja leginkább a képi megvalósítást. A klip augusztus 25-től 1 héten át kizárólagosan megtekinthető a Lángoló Gitárok (http://langologitarok.blog.hu) oldalon. Mindenkinek jó szórakozást kívánunk hozzá!
A klipet a néhai PANKKK támogatásával forgattuk le. A csapat ősszel a Watch My Dying társaságában fog futni egy kört az ország klubjaiban.

Powerground - Room Of The Mad Robots és Watch My Dying hírek

A jól sikerült A38-as buli után augusztus 13-án, pénteken, a Szigeten hengerel a Room Of The Mad Robots, du. 4 órakor. A nemrég énekescserén átesett zenekar első klipje utómunka fázisban van, remélhetőleg hamarosan elkészül. A csapat CD-je és pólója továbbra is megrendelhető a Powerground bótból.

A Watch My Dying  rádió jelenti: Derék júliust hagytunk magunk mögött, laza bemelegítés Volton, őrület Pécsen, szauna Tokajban, őrületes energiák az A38-on, végül hazai pálya előnyét kihasználva remek dorogi buli és Thx Jimi Esztergomban! Reméljük az augusztus is ilyen erőteljes lesz, bár az elején egyből ott a rossz hír, hogy kéméndi Vivfest teljes egészében becsődőlt, így a WMD augusztus 7-i bulija is elmarad. A szívás ebben az, hogy a kéméndi cucc miatt vállaltunk be előző nap a két bulit, így Kassán este 8-kor játszik a csapat a Motorock Feszten, Miskolcon pedig éjfélkor hegedülünk a legendásan jó hangulatú Gyárfeszten. Mennyivel szebb lett volna csak Miskán gyalulni pénteken, másnap meg a Skindredékkel sörözgetni Kassán...mindegy így jártunk. Aztán a következő héten a Szigeten játszunk a Fear Factory után, 15-én, vasárnap. A tavalyi elmaradt FF bulin elvileg a WMD lett volna az előbanda, úgyhogy itt az ideje a pótlásnak, annyi különbséggel, h a Factory lesz most az előbandánk:) A nyár utolsó bulija pedig 27-én lesz a budapesti Dürerben, ahol a Rockélet Magazin egy éves szülinapi buliján pengetünk. A kéttermes - INGYENES -  bulin olyanok lépnek fel rajtunk kívül, mint a Road, a Blind Myself, a Nasmith vagy a K3.

Tovább

Watch My Dying Koncert az A38 Teraszán [KONCERTAJÁNLÓ]

A főváros talán leghangulatosabb koncerthelyén, az A38 teraszon két izgalmas metal banda ad koncertet július havának 22. napján. A tizedik X-et tavaly eltaposó Watch My Dying a kezdetektől fogva a saját útját járja, azaz a csak rá jellemző death/thrash/prog/ipari egyvelegét nyomja, amit manapság a legegyszerűbben talán matek metalként lehet leírni. Mindenesetre a csapat messze földön híres élő erejéről. Több klubot kellet tmár újrabootolni a WMD fellépése után. Az, hogy Gaobr, a mániákus frontember hogyan fogja megtalálni helyét a terasz szolid színpadán, még kérdéses, de itt a kiváló alkalom egy családias összejövetelre a nagytermes bulik után.

A Room Of The Mad Robots akár a jövő WMD-je is lehet. Összetett, agyalós zenéjük ugyan eltér az esztergomi szamurájok stílusától, de a megközelítés és a hozzáállás azonos. Csinálni valami mást, valami szokatlant a nagyok (Pantera, Tool, Down, Sepultura, Deftones) által elvetett magok között serkenve. Az újító szándék mellett a banda tavaly megjelent debütáló anyaga, a Mechanical Sound Empire olyan kerek, egészséges nótákat rejt, amelyek ritkák egy debüt esetén. Nem véletlen, hogy a banda az International Live Awardot megnyerte itthon, és lehetőséget kapott a bécsi bemutatkozásra is, ahol majdnem mindenkit lemostak a színpadról.

A Robotok koncertje pontban 8-kor kezdődik, a WMD 8.50 körül lép színpadra.
A buli az év legolcsóbb nyári fővárosi Watch My Dying fellépése lesz, mivel a belépő 500 Ft, ráadásul mindez lefogyasztható a pultban.

Watch My Dying
Room Of The Mad Robots
2010. 07. 22. csütörtök
A38 Hajó Pesti Est tetőterasz
Bp, Petőfi híd, budai hídfő
www.a38.hu

Új énekes a Room of the MAD Robotsban

A Room Of The Mad Robots-ból Miklós jelnetkezett a következőkkel:

"Zenekarunk különböző problémák miatt, nem hajlandó tovább Vincze Andressal együtt dolgozni. Sok sikert kívánunk neki a továbbiakban, mind zenei téren, mind az élet más területein. Köszönjük neki az eddigi közös munkát. Új énekesünk Mári Péter, akit többek között olyan zenekarokból ismerhettek, mint a Remembering the Steel. Petivel már az első próbán megtaláltuk a közös hangot. Zeneileg és emberileg is megvan a közös nevező közte és a zenekar között. Következő koncertjeink, július 4-én aWigWamban (Crowbar). július 22-én az A38-on (Watch My Dying). Robots foreva’!!!"

Powerground - Room Of The Mad Robots, Slytract, Watch My Dying hírek

Room Of The Mad Robots
Mindenki örömére, kb. június közepére elkészül a zenekar első videója, ami a Toxic Spiral Time című tételre készült, ezúton is nagyon köszönjük azoknak, akik segédkeztek akármilyen formában.  A következő koncertünk Szabadszálláson lesz a SZARFeszten július 1-én, aztán 4-én a Crowbar előtt melegítünk be a Wigwamban. Jegyeket nálunk lehet vásárolni a Pajszer bulira. Érdeklődés: madrobots@gmail.com

www.roomofthemadrobots.hu
myspace.com/roomofthemadrobots

Slytract
Első és legfontosabb hír, hogy a zenekar 2011 elején stúdióba vonul, hogy rögzítse új lemezét. Mint azt már korábban is közzé tettük, az albumon 10 dal fog szerepelni, ez tartalmaz egy bonus track-et is. A lemezanyag szinte teljesen készen áll. A komolyabb lehetőségeknek köszönhetően úgy tudunk felkészülni az új anyag érkezésére, ahogy azt korábban elképzeltük. Még nem eldöntött, hogy melyik stúdióban fogjuk rögzíteni a dalokat, de esélyes, hogy ismét külföld felé fordulunk, ahogy a kiadó is külföldi lesz. A lemezmegjelenésről, korai lenne még most beszélni, a jelen tervek szerint egy tavaszi-nyári release date-re lehet készülni. Az album körüli előmunkálatokra is bőven lesz idő, viszont ennek függvényében a koncertek száma csökkeni fog. Lesznek bulik, de korlátozott számban. A legfrissebb blogbejegyzés alatt találtok egy új kritikát egyenesen Hollandiából, az előző albumról. Természetesen, minden friss információt fogunk veletek közölni, és mindent a maga idejében. Zárszóként nagy köszönet a From Sun To Sun sideproject kapcsán érkezett nagyon sok pozitív visszajelzésért, aki még nem hallotta, az alábbi oldalon pótolhatja; www.myspace.com/fstsproject. 
Mindenkinek aktív és energikus időtöltést kívánunk, mi sem fogunk unatkozni. Legközelebb a zenekarral a Rockmaratonon lehet találkozni.

www.myspace.com/slytract

Watch My Dying
A zenekar meghívást kapott a Thanks Jimi Fesztiválra, amely június 21-én lesz a Pecsa Szabadtéri színpadán. A programok 13:40-kor kezdődnek az Ability Road rövid koncertjével, amelyet a többek között az Üllői Úti Fuck, a Tűzkerék, Póka Egon követ majd és 19 órakor lesz a Thanks Jimi Jam, amire mindenki jöhet gitárral a kezében. A koncertek 20 órakor folytatódnak, a WMD 21:20-kor lesz, majd a Blind Myself zárja az eseményt.

Családi okok miatt idén nem lesz WMD-Days, de helyette július 24-én Dorogon a Kacsában lesz egy kis buli, amolyan -1. DDay(s). A szórakozóhelytől 50 méterre található tónál egész napos strandolás várható, főzőcskézés és este 8-tól koncert. Nem lesz semmi szervezett program a hangversenyt kivéve, de a WMD tagság ott fog henyélni...

És végül, de nem utolsósorban megszületett Eszenyi Jázmin, így már négy gyermek nő fel a WMD tömegvonzás közelében.

www.watchmydying.com
www.myspace.com/watchmydying

Powerground válogatás 2.

Készülőfélben van egy válogatás tőlünk. A dalgyűjteményt ingyen lehet majd lekapni az oldalunkról. További infó hamarosan.

 

Crowbar a WigWamban [KONCERTAJÁNLÓ]

A sludge metal műfajának kultikus csapata, a Crowbar, 2010-es európai turnéjának keretein belül Budapestre is ellátogat. Július 4-én a Wig Wam-ban láthatjuk őket, a stílus számos hazai képviselőjének társaságában. A Kirk Windstein vezette csapat lassan egy emberöltő óta van jelen pusztító erőként a metal underground színterén. Legutóbb 2005 tavaszán láthatta őket a hazai közönség a Kultiplexben. A közben eltelt idő alatt Windstein főleg a Down és a Kingdom Of Sorrow dolgaival volt elfoglalva, de a Crowbar kényszerpihenőjének vége! Július 4-ének (hazánkban is) ünnepnappá nyilvánításában részt vesznek a doom és stoner legérettebb és többnyire a Crowbar által is inspirált hazai képviselői, a Wall of Sleep, a HAW, a Nadír, a Stardrive és a Room of the Mad Robots.

Több mint 20 év telt azóta, hogy 1989-ben, New Orleans-ban Kirk Windstein fejében megszületett a Crowbar megalapításának gondolata. Azóta sok dolog elhalványulhatott, de Windstein kitartása nem.
A banda debütáló albumának, az Obedience Thru Suffering-nek 1991-es megjelenése óta a Crowbar neve egyet jelent az általa képviselt stílus tökéletes jellemzésével. Windstein számára olyan csapatok jelentettek szellemi táplálékot a kezdetektől fogva, mint a mélyre hangolt Melvins zenéje és az idén áprilisban elhunyt Peter Steele, Type O Negative előtt alapított zenekara, a Carnivore. 8 stúdióalbummal a hátuk mögött még mindig van a tarsolyukban és ez bőven elég lesz, hogy próbára tegyék a Wig Wam színpadának teherbírását!
A Crowbar előtt a stílus legjelesebb hazai képviselői lépnek majd színpadra.
A 2001-ben alakult karcagi Stardrive a Clutch és Fu Manchu nyomdokain haladt, s tavaly nyáron már a második lemezük jelent meg Kings And Slaves címmel. Súlyos, déli ízekkel fűszerezett stoner metal azoknak, akik szeretik a Spiritual Beggars, a Down, vagy a Monster Magnet lemezeit. Ezekből adnak ízelítőt július 4-én.
A bemelegítésből kiveszi a részét a doom metal magyar nagykövete a Wall of Sleep is. A 2001-ben feloszlott Mood zenekar hamvaiból életre kelt csapat Európa-szerte ismert underground körökben. Legutóbbi albumuk, az And Hell Followed with Him 2007-ben jelent meg a svéd I Hate Records gondozásában. Jelenleg a 2010-es nagylemezük stúdiófelvételei zajlanak, egy énekescsere után a Stardrive énekesével, Cselényi Csabával a mikrofon mögött.
A Nadír már a kilencvenes években próbálgatta a szárnyait, 96-ban készítették első demoikat olyan bandák által inspirálva, mint a Bolt Thrower és az Entombed. Bejárták Magyarországot, játszottak a nagyobb fesztiválokon, korábban is felléptek már a Crowbar előtt, de megosztotta már velük a színpadot a Vader és a Napalm Death is. Legfrissebb anyaguk idén jelent meg, Eco-Ethic címmel.
Sokkal fiatalabb formációként lép ringbe, a South Fork ranchről átigazolt piszkos cowboy stoner metal banda, a HAW. A csapat ugyan 2008-ban alakult Stereochrist és Igor tagokból – ez garantálja, hogy minőségi koncertet láthatunk majd tőlük.
Komplex, több műfajból táplálkozó zenéjével őrülten színes produkcióval készül az őrültséget nevében is viselő banda, a Room Of The Mad Robots. 2006-ban alakultak, 2008-ban pedig már győzelmet is arattak a Borsodi tehetségkutató metal kategóriájában. Ez belépő volt az International Live Award európai tehetségkutató regionális döntőjére, ahol legjobb magyar bandaként megnyerték a Hungarian Live Award 2009 címet is. Mechanical Sound Empire címmel jelent meg első lemezük, melyet Hangsúly-díjra is jelöltek. Ők is elsődleges hatásként jelölik meg a Crowbart, s most bizonyíthatnak is a példakép előtt.
Mindemellett fellép még a zenéjében Born From Pain, Volbeat, Angel Witch, Motorjesus, Scornage, Ektomorf, Undertow és After All hatásokat is mutató Redrum INC. A zenekar turnézott már a Pro-Pain és a Hatesphere társaságában, s mindenki úgy nyilatkozott róluk, hogy fellépéseik iszonyatos energiával vannak teli, szóval érdemes lesz figyelni rájuk a WigWamban is!

CROWBAR - HAW - Wall of Sleep - Redrum INC - Stardrive - Room of the Mad Robots – Nadir, 2010. július 4., vasárnap, Wig Wam Rock Palace

Az első 300 belépő ajándék Nadir CD-t kap, érdemes tehát időben érkezni!
Beugró: 3490 Ft / 4500 Ft
Jegyelővételi helyek:
Hammer Zenebarlang, CD Pince, Headbanger, Shark, Viking, Solaris, Rockpark, Ticketportal, Ticketexpress

http://www.crowbarmusic.com
http://www.myspace.com/crowbar
http://www.myspace.com/redruminc
http://www.wallofsleep.net
http://www.myspace.com/hawtheband
http://www.stardrive.hu
http://www.myspace.com/nadirhungary
http://www.myspace.com/roomofthemadrobots
www.hammerworld.hu
www.wigwamrockclub.hu

Zenészek a Heim Pál Gyermekkórházért [KONCERTAJÁNLÓ]

Február 28-án éjjel az amúgy is nehéz anyagi helyzetben lévő Heim Pál Gyermekkórház műszaki-technikai épületében betörés történt, melynek során az osztályon lévő műszaki-technikai és informatikai eszközöket loptak el. A jelentős anyagi káron felül az épületben is több millió forint nagyságrendű kár keletkezett.
Szilver Tibor úgy érezte, minden áron tenni akar valamit. Latba vette lehetőségeit, ismeretségi körét, barátjával Bertszán Andrással meg sem állt a megvalósításig.
Mivel Tibor jó ideje a Petőfi Csarnokban dolgozik, a lehetőségei adottak voltak. Így jött létre a Zenészek a Heim Pál kórházért program, ahol március 19-én, este 18 órától kifulladásig zenészek szórakoztatják az adakozni és bulizni vágyó közönséget.
A 800 forintos belépő mellett egy urnát helyeznek el, ahova tetszés szerinti összeget lehet bedobni a kórház javára.
 

„Nem akartuk, hogy az esetleges magas jegyár visszatartsa azokat, akik tenni szeretnének az ügyért.  – mondta Szilver Tibor. Természetesen örömmel vesszük, ha az urna is megtelik. Igyekeztünk e rövid idő alatt színes programot összeállítani, a rock és metal műfajának színes palettáját sikerült felvonultatnunk. Ezúton köszönöm a zenészek, zenekarok, a Petőfi Csarnok vezetőségének és mindenkinek a segítséget, akik azonnal igent mondtak a kérésünkre. Természetesen a teljes bevételt a kórház kapja, akik nagyon örültek a lehetőségnek. Mindenkit szeretettel várunk, akit szintén megbotránkoztatott ez az aljas történet.”

 

Bárki, bármilyen témát hozhat. Legfeljebb kirúgjuk! - Room Of The Mad Robots interjú

Room Of The Mad Robots - Mechanical Sound Empire CD coverA Room Of The Mad Robots bemutatkozó albuma Mechanical Sound Empire címmel december közepén jelent meg. A szerzői gondozásban kiadott albumot a zenekar teljes egészében meghallgathatóvá  tette a Room Of The Mad Robots MySpace oldalon. A lemezmegjelenés okán beszélgettünk a zenekarral.


RS: Tudom, hogy már unalmas a kérdés, de mikor és hogyan kezdtétek, illetve változott-e valami, amikor Andres belépett a zenekarba?

Az egész 2007-ben pattant ki a fejünkből. Akkoriban mindenkinek volt, másik zenekara is. Igazából mókának indult az egész. Hárman alapítottuk a zenekart, Laci (dob), Joe (basszus) és Miki (gitár). Szerettünk volna egy olyan zenekart, ahol korlátok nélkül azt csinálunk, amit csak akarunk. Kipróbáltunk különböző zenészeket, de egyik sem hangolódott rá arra, amit csináltunk. Jöttek az ötletek és a számok. Éreztük, hogy ez több lesz egy kis örömzenélgetésnél. Szép lassan mindenki otthagyta a többi zenekart, amiben játszott és csak a MAD Robotsra koncentrált. Amikor megismertük Andrest, már az első próbán nyilvánvaló volt, hogy beleillik az összképbe. De valami még mindig hiányzott. Ez volt Gergő egyedi perka játéka. Változott e valami mióta Andres az énekesünk? Hát persze. Többet idegeskedünk. De viccet félre téve, elég nehéz idehaza olyan énekest találni, akinek ennyi karakter van a hangjában. És nem csak jó énekes, de emberileg is illik a képbe.

Room Of The Mad Robots - JoeRS: A Myspace oldalatokon egy csomó  hatást jelöltök meg a zenéteket illetően, amik nagy része érződik is a muzsikán. Mindannyian hasonló zenéket kedveltek vagy mindenki tolerálja a másik zenei ízlését?  Egyáltalán hogyan születik egy Őrült Robot dal?

Ebben a zenekarban, öt zenefanatikus őrült van. Természetesen, megvannak a közös nagy kedvencek. Ezeket jelöltük meg hatásként. De emellett, mindenkinek megvan a maga érdeklődési köre. Ezt mindenki tiszteletben tartja. Nyílván a sok zenehallgatás miatt, rengeteg hatás ér minket, ami tükröződik is a zenénkben. De mivel nálunk nincsenek korlátok, bárki bármilyen témát hozhat. Legfeljebb kirúgjuk. :D A számírás az elég egyszerű módon történik. Lemegyünk próbálni, és nekiállunk kötetlenül zenélni. Pár óra múlva, már körvonalakban, de megvan a szám. Ezután hetekig játszogatunk vele. Vagy letisztul és akkor marad, vagy kuka.

Tovább

Őrült Robotok Birodalma : Room Of The Mad Robots – Mechanical Sound Empire

Ha valaki figyelemmel követte az elmúlt egy-két évben lezajlott rockzenei tehetségkutatókat elég sűrűn találkozhatott a Room Of The Mad Robots nevével. Valljuk be őszintén nem mindennapi név és a zenekar nemrég megjelent Mechanical Sound Empire címre hallgató első lemezét többször meghallgatva azt kell, hogy mondjam a muzsika sem mindennapi.

A zenekar 2006 októberében alakult eleinte csak kötetlen örömzenélés céljából hiszen a tagoknak volt másik zenekara is, de aztán mindenkinek csak a Robotok maradtak, így 2008 őszére állandónak tűnő felállás alakult ki. A 2008-as a Borsodi Tehetségkutató metál kategóriáját nyerte a csapat, mely belépő volt az International Live Award európai tehetségkutató regionális döntőjére. Az itt elért 6. hely döntőbe jutást ért, ahol eggyel rosszabb helyezés jutott a csapatnak - gyakorlatilag 1000 zenekar közül -  mellyel legjobb magyar bandaként megnyerték a Hungarian Live Award 2009 címet is.

Tovább

Hegyalja Fesztivál 2009 - képes beszámoló

Lelkes-becsületes koncert- és fesztivállátogató tiszteletbeli kollégánk meglátogatta a Hegyalja Fesztivált is és nyilatkozott a látottakról néhány szót nektek plusz küldött egy vagonnyi fényképet, amit nézegethettek. Köszönjük Frogfoot, szép munka volt! :)

---------

Aki olvasta az Indexes Hegyalja 2009 beszámolót azonnal felejtse el! Ha valaki a Faithless DJ szettre ácsingózik ne írjon beszámolót thrash metal koncertekről...


Death Angel


A DA új felállással érkezett hozzánk,az eredetileg szinte családi vállalkozásként működő zenekar két új tagja nem filippinó származású-ez persze semmit nem von le a zenekar értékéből,továbbra is előkelő helyen állnak a Top 10 kedvenceim között. A DA most sem okozott csalódást és a magyar közönségben sem kellett csalódnia a DA zenészeinek!
Az új basszusgitáros kezdetben elég visszafogott volt,majd látva a közönség reakcióját egyre szélesebb vigyorral az arcán,egyre nagyobb lendülettel zenélt-a végén még a Marshall erősítőkre is felmászott.

Ez volt a turné utolsó állomása,így nekünk játszották "a turné utolsó nótáját" és igazi jutalomjáték volt a zenészeknek és a közönségnek is az improvizációkkal megtűzdelt instrumentális nóta. A hangzás sajnos minősíthetetlenül rossz volt,de kárpótlt a hangulat
és a lelkes zenészek kiváló játéka. Mark Osegueda többször is megköszönte a fantasztikus fogadtatást és megígérte, hogy viszatérnek - csak győzzem kivárni.
 

 
 

A cikk további részében többek közt Machine Head, Testament, Kataklysm beszámolók és jelentős mennyiségű fotó. Kattintsatok!

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum