RockStation


Budapesten is bemutatja a negyedszázados Passage-t a Samael

2021. február 03. - theshattered

samael_2017.jpgHa minden jól megy, szeptember 29-én Budapesre jön a Samael, mégpedig hogy bemutassa a huszonöt éve megjelent albumát, a Passage-t. A koncerten a Diabolical lesz az előzenekar, a jegyek már kaphatók!

Tovább

Megfilmesítette az önmagáról elnevezett dalát a Samael

samael_2017.jpgNem most volt, hogy album pördült ki a Samael keze közül, egész pontosan 2017-ben, de láthatóan az albumciklus még mindig él: a csapat egy koncertfelvételekből álló klipet készített a Hegemony korong Samael című tételére. A svájciak májusban egy nagyobb szabású Európa-turnénak is nekifognak a lemezt megtámogatandó, mely sajnos csak a kontinens nyugati részét fogja érinteni.

Tovább

Hamarosan érkezik az új Samael lemez is!

s2017.jpgNem győzzük hangsúlyozni, mennyi jóságot fog még rejteni az idei év. A jobbnál jobb koncertek mellett nem egy veretes, legendás, de alsó hangon is szeretett zenekar készül új dalokkal, szinte már követni is nehéz a felhozatalt. Ebbe a sorba áll be a Samael is, akik 2011 után végre új anyaggal (és picit megújított felállással) készülnek még jobbá tenni a 2017-es évet.

Tovább

Samael: Új videó egy régi dalhoz

423493_10150586057204727_1417804133_n.jpg

Volt egy elég régi banda... egy svájci csapat, akiknek a '94-es Ceremony of Opposites című harmadik albumától becsokiztam és majd egy hónapig csak az a kazetta forgott a walkmanomban....ja igen, a fiatalabbak kedvéért, régebben volt egy olyan hanghordozó, hogy "kazetta" és a hozzá való zsebben elhelyezhető lejátszót hívták "walkman"-nak.... Visszatérve a fent említett svájci bandára....gondolom már kitaláltátok, hogy a Samael nevű remek metál formációról szól a fáma.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum