Törli az európai turnéját a Mirrors of Psychic Warfare!

2018. október 17. - theshattered

mfpw-photo-by-julie-patterson-1170x861.jpgNa, tessék, a tegnapi után egy újabb turnétörlést kell bejelentenünk. A Neurosisból is ismert Scott Kelly mentális egészségügyi problémáira hivatkozva törölni kényszerült a novemberre tervezett turnéját a Mirrors of Psychic Warfare. Ez természetesen a budapesti bulit is érinti, mely egyébként tizenhatodikára lett volna beütemezve.

Tovább

Scott Kelly and John Judkins (US), The Devil's Trade @ A38 2018.01.30.

Kimondhatatlanul emberséges

27707979_10212601238679336_1371417400_o.jpgPár nap eltérést leszámítva, szinte pontosan egy évvel ezelőtt járt Scott Kelly utoljára Budapesten. Akkor Sanford Parker társaságában, a kettejük alkotta Mirrors For Psychic Warfare néven futtatott projekt kedvéért. Ami valóban nem egy könnyű, vagy szokványos zenei élmény, de ennek ellenére is meglepett, hogy mindössze harmincan lehettünk akkor a Dürer kistermében. Scott ugyanis nem az a fazon, aki bárhol és bárkivel játszott volna olyat, ami úgymond könnyebben emészthető. Szóval számomra továbbra is érdekes, hogy akkor nem, most viszont igen. Merthogy erre a mostani koncertre minden jegy simán elkelt.

Tovább

Most Neurosis dal akusztikus gitáron - Januárban Scott Kelly Budapesten

maxresdefault_1_6.jpgLassan hozzászokhatunk, hogy a jó öreg Scott Kelly két nagyobb Neurosis megmozdulás között kisebb, de jóval személyesebb projektjeit is elhozza Európába. Mondhatni évente. Hiszen két éve Bécsben játszott Scott Kelly and the Road Home felállásban, tavaly télen pedig a Mirrors of the Psychic Warfare duó erősebbik feleként fogott gitárt a Dürer kistermében. Most januárban pedig ismét elhúzza Budapestig bakancsát és elnyűtt formáját a mester. Méghozzá John Judkins társaságában ezúttal, akit az RWAKE nevű bandából ismerhetnek a sludge szerelemesei. Szóval ők ülnek ketten székre gitárral az A38 színpadán január 30 - án, hogy megint közelebb hozzanak nekünk valamit magukból, ezen a várhatóan csendesebb estén. Ezzel azonban még nincs vége...

Tovább

Néhány kallódó intimbetét a vérző kicsi szíveknek...

lanegan-and-isobel_1.jpgSokféle dal van. A legjobb dal azonban az, amelyik tökéletesen illeszkedik hozzád. Valahogy személyre szabottnak hat, hozzád simul. Bizonyos időközönként érzed, hogy szükséged van rá, nem tudsz nélküle élni. Abszolút személyes dolog, amihez diszkréten és félve nyúlsz csak. Nem mutogatod meg mindenkinek pedig az első találkozás óta, valahogy ott van veled örökké. Hogy amikor az a legpuhább féltett kincs majd megint vérezni kezd, azonnal utána nyúlhass. Mert az a legpuhább féltett kincs valójában a kicsi dobogó szíved. Szóval a dalaid tulajdonképpen intimbetétek mind, amiket azért gyűrsz be a szíved alá, mert azt reméled, hogy magukba tudják szívni a fájdalom minden egyes cseppjét, amitől természetes, hogy szabadulni akarsz és legszívesebben már lehúznád az egészet klotyóba. Mi pedig nem tettünk mást ezen a szép őszi vasárnapon, mint összesepertünk pár kallódó intimbetét videót a vérző kicsi szíveknek, amik alatt tátonghat néhány üres rés, ahova még nem gyűrtek be ilyesmiket.

Tovább

Mirrors For Psychic Warfare @ Dürer kert, 2017.01.24.

A jövő zenéje

0mirrorsforpsyhicwarfare2017_14_eredmeny.jpg

„Megmondom nektek milyen lesz a tél. Hideg lesz, kurva nagy, baromi szürke lesz, soha nem múló, életfogytig tartó”. Bill Murray nemes gondolata a Groundhog Dayből (hülye magyar fordításban Idétlen időkig :S) teljesen lefedi a közhangulatot, amit a folyamatos mínusz tízes hőmérséklet, az állandósult zúzmara és jégpáncél okozott/okoz/okozni fog még egy ideig. Viszont! Ez a fagyba burkolt atmoszféra tökéletes táptalajt nyújthat egy Mirrors For Psychic Warfare koncerthez. Sőt! Jobb időzítés nem is lehetett volna a Scott Kelly, Sanford Parker duó magyar debütálásához.

Tovább

Scott Kelly ismét Budapestre jön - A Mirrors of the Psychic Warfare Európa Turné keretében

0correctionshouse2013_20.jpgHabár a Neurosis nem látogatott el mostanában Budapestre, Scott Kelly a zenekar frontembere mégis járt itt párszor az utóbbi időkben. Szóló projektje élén és a Corrections House zenekar soraiban is megfordult már nálunk az elmúlt három éven. Most pedig az ezektől független új, kétszemélyes felállással bíró Mirrors of the Psychic Warfare főszereplőjeként érkezik majd hazánkba, ahol Sanford Parker társaságában szálldogál el az öreg a gitárjával, sötét ambient effektekkel a háttérben. A koncert helyszínét még nem jelölték meg, csak az időpontot hozta nyilvánosságra a Neurot Records oldalán a szervezés, ami szerint január 24 - én lesz az este, ahol a sajátos hangulatú koncertet majd megtekinthetjük. A projekt Európa Turné előzetesét és egy korábbi fellépését, amit egy lakásban adtak, itt lejjebb láthatjátok a hajtás után.

Tovább

Scott Kelly szálldogál az otthonodban

ritual-cvlt_scott-kelly_round-table_4-by-ana-beltrc3a1n.jpgAz év első felében egy néhány állomásos rövid turné keretében mozgott együtt egy közös Mirrors of Psychic Warfare névre keresztelt produkcióval Európában Scott Kelly a Neurosis frontembere és Sanford Parker cimborája aki a Buried at Sea és a Minsk soraiból lehet ismerős. A videóra pedig most találtunk rá, ami a francia állomás rendhagyó fellépését örökítette meg remekbe szabott módon, ahol Scott Kelly jól láthatóan valaki nappalijában szálldogál fekete lyukakban, féregjáratokban, a világvégén és önmaga zsigeri mélységeiben a súlyos ambient alapokra, amik a szoba másik sarkából érkeznek. Ez pedig olyan exkluzív cucc, amibe, ha bírod ezeket a fazonokat, mindenképpen érdemes alámerülnöd. Scott Kelly egyébként a mai napig rendkívül aktív, hiszen az említett cimborával és az Eyehategod énekesével közösen nemrég kiadott Corrections House lemezük is alig jött ki, aztán hamarosan ismét szóló turnéra jön Európába, saját akusztikus produkciójával, aminek Bécsi időpontja Január 22-én már biztos van. És az ígéretek szerint valamikor egyszer csak egy új Neurosis lemez is felszakít néhány sebet a közeljövőben. De addig is itt az említett videó a hajtás után...

Tovább

Scott Kelly újra Budapesten!

0correctionshouse2013_20.jpg

Február 23-án ismét visszatér az A38 Hajó fedélzetére Scott Kelly, aki Steve Von Tillhez hasonlóan már akusztikusan hangszerelt szólódalaival is bizonyított a hazai Neurosis-rajongóknak. A The Ghost Forgiven In My Heart lemezbemutatóján pedig az anyazenekar billentyűse, Noah Landis, valamint Greg Dale kíséri majd a Neurosis alapítóját élőben, ahogy a lemezen is. (Fotó: Réti Zsolt)

Tovább

A Neurosis alapító-frontembere az A38 Hajón [KONCERTAJÁNLÓ]

A Neurosis alapító-frontembere egy szál akusztikus gitárral a kezében folkos hangvételű nótákkal ajándékozza meg a nagyérdeműt. Erős Johnny Cash-ihletettség, szívbemarkoló előadásmód, csiszolt hangzás, fülbemászó dalok. A sárba tipró gyönyör tipikus esetével állunk szemben.

A Neurosis zenéje irdatlan energiát hordoz magában. Ez a fajta svung egyedülálló a metál mûfajában; habár léteznek hasonló technikával romboló muzsikák, ilyen mélységekbe nem igazán nyúl senki. Scott Kelly ezt a mélyen, az emberi lélek legsötétebb szegleteiben gyökerező, zsigeri erőt az amerikai folk/country műfajában is kiválóan alkalmazza. Bár sokakat hirtelen meglephet a két projekt közötti látszólagos eltérés, az elért hatás szempontjából nincs nagy különbség, hisz szólózenéje is hamisítatlan „doom”, s ezt maga Scott Kelly tudja a legjobban.

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum