Második lemezére készül az Anthrax és Shadows Fall tagokat is a soraiban tudó Living Wreckage. A még idén megjelenő anyagot a Righteous Side of Sanity című tétellel vezetik fel, ami egyébként a szintén ebben az évben érkező Sound System című játékban is ott fog figyelni. Ez utóbbi a Guitar Hero, Rock Band és Rock Smith készítőinek új játéka lesz, az irányt ezzel az infóval kb. be is lehet lőni.
Új nagylemezre készül a Shadows Fall. A régóta a színtéren mozgó zenekar a Souls Devoured és a korábban kiadott In The Grey-t is az említett, egyelőre még ismeretlen című és beltartalmú korongon tervezi fizikai formában megjelentetni, viszont hogy az mikortól lesz elérhető, még kérdés. Viszont addig is itt vannak a dalok!
A héten nagy visszatérő, prog királyok, doom pop, egykori (?) gitárhős és okkult vadnyugati thrasherek magyar videós segítséggel. /Fotó: Spiritworld/
Leszállította a bemutatkozó számát a mondhatni all-star zenekar (van még értelme ennek a kategóriának?), a Category 7. A John Bush, Phil Demmel, Mike Orlando, Jack Gibson, Jason Bittner összeállítású ötös az In Stitches zenélős klipjével mutatja meg, mire kell számítani majd a
Egyelőre még nem tudjuk, milyen név alatt kell majd emlegetni őket, de az biztos, hogy új zenekarban tolja Phil Demmel (Vio-Lence, ex-Machine Head), Mike Orlando (ex-Adrenaline Mob), John Bush (Armored Saint), Jason Bittner (Overkill, Shadows Fall) és Jack Gibson (Exodus). Az eredetileg egy ittas estén megszületett, végül komollyá érett formáció már javában dolgozik a bemutatkozó nagylemezén, amire jó hangulatú, pörgős, a korai Van Halennél és a korai Panteránál kicsit súlyosabb zenét ígérnek. Reméljük, hamarosan jön majd valami ízelítő is!
Leszállította az első művét a Living Wreckage. Az Anthraxből és a Shadows Fallból ismert arcokat is a soraiban tudó csapat régisulis hard rock / metal vonalra lőtte be a játék nevét, valahol a Skid Row és a Pantera ütközőzónájában. Dal és a veretes tagnévsor alább!
"A hard rock és a metal nagy energiájú keverékeként" jellemzi a friss csapatának, a Living Wreckage-nek a zenéjét Jon Donais és Matt Bachard. A két volt Shadows Fallos kolléga valamikor az év folyamán adja majd ki a bemutatkozó albumát, igaz erről egyelőre még nem sokat tudni.
