A viking metal egyik legautentikusabb képviselője, a Skálmöld nemrég adta ki hatodik nagylemezét: az Ýdalir a Napalm Records gondozásában jelent meg. A csapat jól ismert hazánkban is: a Finntroll vendégeként például 10 éve és tavaly is láthattuk őket, most pedig főzenekarként térnek vissza október 25-én: az észt Metsatöll és a kanadai Atavistia társaságában játszanak az Analog Music Hall színpadán.
Sosem látott párosok és régóta várt visszatérők is szerepelnek a Concerto Music őszi szezonra meghirdetett zenekarai között: a Poets Of The Fall, az Annisokay és a Skálmöld mellett közös turnén érkezik majd a Stratovarius és a Sonata Arctica, illetve a Beast In Black és a Gloryhammer. A keményebb metal után sóvárgók a Fear Factory, illetve a Thy Art Is Murder koncertjére készülhetnek, de visszatér a Deathstars is.
November 20-án, a Barba Negra Blue Stage-en játszik a Finntroll, végre élőben is bemutatva 2020-as, régóta várt új lemezét. A koncerten ott lesz az izlandi Skálmöld is, nyitózenekarként pedig a finn Brymirt hallgathatjuk meg.
Bikicsunáj akcióval várják a magyar rajongókat a szervezők. Már csak néhány nap, és
Trollok, kalózok, valamint finn, norvég, izlandi és szláv harcosok zenélnek október 20-án. A 21. századi mitikus hősei több dologban is különböznek középkori őseiktől: egyrészt mostanság főleg hangszerekkel támadnak, másrészt ezt elég jól kiszámíthatóan teszik: minden évben egyszer, valamikor az ősz táján. 2011-ben például október 20-án érkeznek Magyarországra, hogy az elmúlt két alkalomhoz hasonlóan egy remek hangulatú estén mulassanak együtt a pagan és folk metal zenék kedvelőivel. Idén a Finntroll, a Turisas, az Alestorm, az Arkona, a Trollfest és a Skálmöld zenekarok állnak majd csatarendbe, méghozzá a budapesti Club 202-ben.